2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
Többszörös véradókat tüntettek ki ÚjfalubanForrás: murakoziistvan.hu
Utolsó módosítás: 2010-12-05 19:03:54
Címkék: Bihari hírek
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei igazgatója, Újvárosi Andrásné, valamint Illés Tóth József, a Vöröskereszt Berettyóújfalui Területi Szervezetének elnöke meghitt ünnepségen köszöntötte péntek délután a térség többszörös véradóit, akik önként, önzetlenül, semmivel nem pótolható módon, vérüket adják a rászorulóknak.

A volt megyeháza dísztermében egybegyûlteket Vitányi István országgyûlési képviselõ köszöntötte, aki elmondta: sokan, sokféleképpen adakoznak, ám õ a legnagyobb adakozóknak a véradókat tartja, mert névtelenül, térítésmentesen segítenek embertársaikon.

Muraközi István polgármester akként fogalmazott, aki vért ad, életet ad. A legszebb karitatív tevékenységnek tartja a véradást, õ maga is kétszer adott vért az idén –legyõzve félelmét. A jelenlévõk megtudhatták, hogy Magyarországon 1987 óta november 27-ét a Véradók Napjaként ünneplik meg.

A helyi néptáncos csoportok, valamint a Berettyó-parti nyugdíjasok mûsora után Újvárosi Andrásné és Illés Tóth József emléklapot és ajándéktárgyat adott át a 10, 20, 25, 30, 40, 50, 60, 70, 75, 80, 90 és 100-szoros véradóknak. Mint kiderült, idén a Gróf Tisza István Kórházban található Vérellátó Központhoz tartozó 31 településrõl 173-an jubiláltak az idén, akik közül 51 véradót hívtak meg a kitüntetésre.

Az ünnepség vendéglátással zárult, melyen Újvárosi Andrásné pohárköszöntõjében elmondta: az idei karácsonyi ajándékok nézegetésekor gondoljanak arra a kitüntetettek,hogy mindennél drágább ajándékot, az életet ajándékozták valakiknek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!