2012. május 22. Kedd, Júlia, Rita.
 
Szavalóverseny pályázati támogatássalForrás: B.K.A.
Utolsó módosítás: 2011-10-24 14:59:49
Hatodik alkalommal gyűltek össze verskedvelő gyerekek Csökmőn, hogy a könyvtár szervezésében megrendezett Körzeti Szavalóversenyen próbára tehessék magukat. Az idei szavalóverseny a TÁMOP -3.2.11/10-1-2010-0128 Csökmői Együttműködő Programok pályázat támogatásával valósult meg.

Október 21-én délután Komádiból, Vésztőről, Furtáról, Darvasról, Bakonszegről, és természetesen helyből érkeztek versenyzők, akiket Tóth Katalin könyvtáros köszöntött. A huszonhat gyermek négy korcsoportban versenyzett. A négytagú zsűri – Blágáné Roza Mária tanárnő, Földesi Zoltán nyomdász, Tóth Erzsébet amatőr költő és Pozsár Ferencné nyugdíjas tanítónő – és a közönség, különböző verseket hallhatott. Régi klasszikusok és kortárs költők egyaránt szerepeltek a repertoárban, és szerencsére voltak, akik vidékünk nagyjaitól – Sinkától és Nadányitól – választottak költeményt.

Az eredményt egy kis vendéglátás után közölte a zsűri, majd átadták a jutalomkönyveket.

 

Helyezettek:

I. korcsoport:

1. Vajda Zsolt (Csökmő)

2. Hajzer Anna (Furta)

3. Pénzes Emese (Csökmő)

 

II. korcsoport:

1.      Nagy Boglárka (Komádi)

2.      Bóné Bernadett (Komádi)

3.      Faragó Zoltán (Csökmő)

 

III. korcsoport:

1.      Horgász Imre László (Csökmő)

2.      Varga Barbara (Csökmő)

3.      Asztalos Veronika (Furta) és Szabó Diána (Csökmő)

 

IV. korcsoport:

1.     

2.      Détár Máté (Vésztő) és Tusz Ilona (Bakonszeg)

3.      Kiss Anna Ágnes (Csökmő)

 

 

 

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!