2024. május 8. Szerda, Mihály.
 
„Azért tartunk itt, mert nehéz döntéseket nem hozott meg korábban a város!”Forrás: murakoziistvan.hu
Utolsó módosítás: 2011-11-25 13:46:37
Közmeghallgatást tartott Berettyóújfalu képviselõtestülete november 24-én. Amint az várható volt, a megjelentek szószólói az elfogadott és december 1-tõl életbe lépõ parkolási rendeletet bírálták.

Király Attila a vállalkozók nevében kérte a rendelet visszavonását, mert az senki érdekét nem szolgálja. „Berettyóújfalu nem érett meg arra, hogy bevezessék. A remélt 8 millió forintot máshonnan is be lehetne szedni. Vonják vissza, vagy tárgyalják újra, s egyéb módon szedjenek be pénzt. Kereskedõként nem vagyok hajlandó parkolójegyet sem árulni” – foglalta össze véleményét.

Muraközi István válaszában elmondta: amikor ez felvetõdött, nem jó kedvében hozta meg a döntést az önkormányzat. A város pénzügyi helyzete finoman szólva is, ingatag talajon áll. A mai forráshiányos állapot öt ciklus döntéseinek eredménye. A mûködõképesség biztosítása viszont az önkormányzat feladata, hiszen az óvodák, bölcsõde, általános iskolai oktatás, a közvilágítás alapfeladat – sorolta a polgármester. 1600 közalkalmazott és azok családjának élete függ az önkormányzattól. Ilyen helyzetben a legfontosabb, hogy a kiadásokat csökkentik, míg a bevételeket növelik. Személyes példamutatásukkal a képviselõk tiszteletdíjuk 20 százalékáról, a polgármester és alpolgármester pedig költségtérítésük 50 százalékáról mondott le. A parkolásból befolyó összeg teljes  egészében az önkormányzaté lesz. Jóllehet, a testületi ülésen újabb kedvezményeket szavaztak meg, a bevételekrõl nem mondhatnak le.

Hajdú Miklós a jelenlévõ vállalkozókról azt mondta: eddig is támogatták a várost, ám a parkolási rendelet vállalkozóellenes. Elõrevetítette: csökkenni fog a parkolók száma, a vásárlók a multikhoz fognak menni, míg a helybeli vállalkozások jelentõs bevételkiesést szenvednek el. Ez pedig érezhetõ lesz az általuk fizetendõ iparûzési adó mértékén is. Megéri ez a városnak? – tette fel a kérdést.

Horváth István szintén a vállalkozásokat hátrányosan érintõ következményekrõl szólt: csökken a vevõkör, elriasztják a vásárlókat a parkolási díjjal. Berettyóújfalu nem idegenforgalmi város, ezért nem is érett meg a fizetõparkolás bevezetésére. A remélt bevétel nem fog segíteni a város pénzügyi helyzetén – szögezte le.

Muraközi István a felvetésekre elmondta: egyetlen multit sem hoznak kiváltságos helyzetbe, hiszen azok a központtól távol vannak. A központban pedig még így is marad 105 ingyenes parkoló. A Berettyóújfalu Kártyát megvásárló lakótelepeken élõknek pedig ingyenes lesz a parkolás. „Azért tartunk itt, mert nehéz döntéseket nem hozott meg korábban a város. Nem tervezünk ebadót, ingatlanadót, ám a parkolási díjtól nem tekinthetünk el. A 400 forint körüli üzemanyagár mellett a félórás 100, illetve egyórás 200 forintos parkolási díj nem óriási összeg” – fogalmazott a polgármester.

Vilistein Levente azt sérelmezte, hogy nem kommunikáltak a lakossággal, holott a tavalyi kampányban szórólapokkal bombázták a lakosságot. Most viszont senkit nem kérdeztek meg, de még lakossági fórumot sem hívtak össze – jegyezte meg.

Nagy Piroska egyéni vállalkozó közös gondolkodást javasolt, illetve a karácsonyi díszvilágításon való spórolást.

Király Attila ismételt felszólalásában azt nehezményezte, miért kellett létrehozni egy új apparátust a parkolási rendelet gyakorlati megvalósítására, amikor az ingatlanadó vagy ebadó bevezetésére ott lett volna a polgármesteri hivatal apparátusa. Békétlenséget szül a parkolási díj Újfaluban – summázta véleményét.

Huszti László szerint is konfliktust szül a rendelet. „Azokat kellene számon kérni, akik a rossz döntéseket hozták! Ne rendezzünk nagy ünnepségeket, ne hívjunk meg nagy zenekarokat sem, mert azokon is lehetne spórolni!” – ajánlotta a képviselõknek.

Taga György azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy vissza fog esni az üzletek forgalma, az ingatlanok is elértékelõdnek. A jegyzõ figyelmét pedig arra hívta fel, hogy a régi vas-mûszaki boltban áruló kínaiak szabálytalan számlát adnak, ezért kérte a hatósági ellenõrzést.

Tisóczki József képviselõ hozzászólásában elmondta: õ is megszavazta a rendeletet, pedig a vállalkozók felvetésével egyet ért. „Nagyon nehéz viszont egy olyan testületben dolgozni, ahol a költségvetési hiány négymilliárd forint fölött van. Vegyék meg a vállalkozók a parkolójegyet a vásárlóknak” – adott tippet a jelenlévõknek.

Gyula Ferencné leszögezte: a város sorsa és helyzete nemcsak a képviselõkön múlik. A kommunikáció hiányával egyet értett, s azt is méltatlannak tartotta, hogy a Nova Villa ügyvezetõje nem vett részt a közmeghallgatáson. „Kétségbeesett lépés a parkolási díj bevezetése, ám a költségvetés felborulásának elkerülése miatt szavaztuk meg” – közölte a képviselõnõ.

A kulturált mederben folyó problémafelvetést Muraközi István akként zárta le, hogy fél év múlva értékelik a rendelet bevezetésének tapasztalatait.

Nyírõ Gizella

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!