„Befogadó iskolám volt”

- Hátrányt szenvedett-e el vidéki diákként?

- Az osztály 30 százaléka vidéki volt, bejáró vagy kollégista. Jómagam a ma már Györffy István nevét viselõ kollégiumban laktam. Úgy érzem, mind a kollégium, mind a gimnázium, befogadó volt. És ez a szellemiség a mai napig megmaradt! Érdeklõdésem a reáltárgyak felé irányult, a kémia volt a kedvenc tárgyam, ezért felvételiztem az érettségi után a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképzõ Fõiskola matematika-kémia szakára. Tanulmányaim megkezdése elõtt azonban sorkatonai szolgálatot teljesítettem, Marcaliban. A diploma megszerzése – 1986 – után egy kis borsodi faluba, Krasznokvajdára kerültem.

- Miért ilyen messzire?

- Akkortájt szokás volt, hogy a végzés elõtt álló hallgatókat felkeresték az általános iskolai igazgatók, s „csalogatták” magukhoz õket. A krasznokvajdai igazgató olyan kedvezõ ajánlatot tett, ami kihagyhatatlan volt számunkra. Akkor ugyanis már nõs voltam, 1985-ben vettem feleségül a szintén matematika-kémia szakos évfolyamtársamat. Borsodban lakás és teljes állás várt mindkettõnket. Nyolc évet töltöttünk ott, idõközben megszületett 1987-ben lányunk, Gabriella, ’88-ban pedig Zsolti.

„Közelebb a szülõkhöz”

- Miért jöttek haza?

- A szülõk szerették volna, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk, így jöttünk Berettyóújfaluba. Én a Bessenyei György Szakközépiskolában, feleségem pedig az akkori 4. számú, ma Hunyadi Mátyás Tagiskolában kapott állást. Idõközben elkészült a házunk, amit még Borsodból kezdtünk el építeni.

- Hogy került jelenlegi munkahelyére?

- 18 évvel ezelõtt, a fiam nagycsoportos szülõi értekezletén értesültem arról, hogy itt, azaz az akkori II. számú általános iskolában az informatika felé szeretnének nyitni. Én már akkorra diplomát szereztem a KLTE számítástechnika szakán, s megkerestem az iskola igazgatóját, Kapornai Andrást, aki 1994 õszétõl át is vett. Azóta dolgozom itt folyamatosan.

„A gyerek mindig gyerek marad”

- Negyedszázados tapasztalattal maga mögött, tud-e különbséget tenni az egykori és a mai diákok között?

- Alapvetõ különbség nincs: a gyerek mindenkor gyerek. Az is igaz, hogy minden gyerek más, és ahogy nincs két egyforma gyerek, ugyanúgy nincs két egyforma osztály sem. Ha a pedagógus ezt tudomásul veszi, akkor tudja elvégezni azt a munkát, amire a diplomája feljogosítja.

- Milyen indíttatásból pályázta meg az igazgatói posztot?

- 17 évig voltam szaktanár, osztályfõnök, igazgatóhelyettes Gombos Jánosné igazgatónõ irányítása alatt. Az õ nyugdíjba vonulásakor meghirdetett igazgatói állást megpályáztam, s 2009 õszétõl vezetem ezt a hosszú nevû, összevont intézményt, melynek tagiskolája a József Attila Általános Iskola, a Széchenyi Tagiskola, illetve a Pedagógia Szakszolgálat, amelynek révén a Bihari kistérség 23 településével vagyunk kapcsolatban.

- Kívülállóként, de egykori pedagógusként, nehéz elképzelnem, hogyan mûködik egy ekkora intézmény. Egyáltalán, mennyire sikerül összefogni a dolgozókat, tanulókat?

- Nyilvánvalóan, csak úgy, hogy megbízható, nagy munkabírású, szakmailag felkészült intézményvezetõk, igazgatóhelyettesek állnak mellettem.

- Érezhetõ-e a demográfiai stagnálás, vagy inkább csökkenés a tanulói létszám alakulásában?

- Az intézményben tanuló gyerekek – 650 fõ – száma igazolás arra, hogy a nálunk folyó oktató-nevelõ munka jó úton halad, és szívesen választják a szülõk gyermekeiknek valamelyik tagiskolánkat. Arra törekszünk, hogy a gyerekek olyan szellemi és fizikai környezetbe kerüljenek, amely inspirálja õket a minél jobb teljesítmény elérésére a tanulásban, a sportban, a képzõmûvészetekben, a zenében. Ebbõl következõen az iskola célja, azon lehetõségek biztosítása, amelyekben a tehetség felszínre törhet és kibontakozhat.

- Amióta Önt ismerem, egy kiegyensúlyozott, optimista ember benyomását kelti. Mindig ilyen, vagy képes palástolni a gondokat?

- Alapvetõen derûlátó vagyok. A kiegyensúlyozottsághoz pedig meg kell találni azt az egyensúlyt, ami a család és a munkahely között kötelezõen ki kell, hogy alakuljon ahhoz, hogy teljes értékû teljesítményt nyújtsak.

- Van-e visszajelzés az elmúlt évtizedek munkájáról, a volt diákok részérõl?

- Természetesen, hiszen elõfordul, hogy az utcán egykori diákom szülõje örömmel tájékoztat arról, hogy gyermeke summa cum laude végzett matematika szakon, mert én szerettem meg vele a tantárgyat. Az intézmény korábbi diákjai rendszeresen megkeresik alma materüket – még külföldrõl is – és keresik azokat a találkozási pontokat a jelenlegi intézményben, ami összeköti õket a múltjukkal.

- Gyermekeik követik-e a szülõk pályáját?

- Gabriella az ELTE csillagász szakán mesterképzést folytat, illetve ugyanezen az egyetemen a régészet alapképzést fejezi be az idén. Zsolt a Budapesti Mûszaki Egyetemen gépészként diplomázik idén. Legkisebb lányunk, Judit, a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium francia két tannyelvû tagozatán folytatja a családi hagyományokat, ahol nemcsak én, hanem nõvére is végzett.