Az elején mi sem nagyon hittük el. Rengeteg lehetõségünk volt például az elsõ 10-15 percben, kapufákat lõttünk, az egész mérkõzésen összesen 10-et – ez mindent elárul. Folyamatosan kihagytuk a helyzeteket, talán nem koncentráltunk eléggé; aztán a második félidõ elején lehoztuk a kapust, de így is pontatlanul játszottunk, ami korábban erõsségünk volt, abból most semmi sem jött be.

Sajnos vesztettünk úgy is pontokat, ahogy nagyon nem szabadott volna. Alapjában véve elégedett vagyok, a csapat második, de a pontszámokat tekintve lehetnénk közelebb is a Gyõrhöz – ugyanakkor minden majd a rájátszásban dõl el, ott kell bizonyítani.

Valamilyen szinten igen, de erre semmit nem lehet fogni. Évek óta ezt csináljuk, megszoktuk már, hogy az utazás után jön a mérkõzés. Említeném ismét a koncentrációt, talán nem tudtunk úgy ráhangolódni, mint mondjuk a Gyõr vagy az Aramis ellen. Ezen a jövõben feltétlenül változtatnunk kell.

Általában akkor kedden pihenhetünk, az ember ilyenkor próbálja egy kicsit magát összeszedni, próbál regenerálódni. Egyébként uszodába is járunk, aztán mondjuk szerdán és csütörtökön 2-2 edzésünk van, pénteken és szombaton általában csak 1-1, aztán a vasárnap, a meccs elõtti nap szintén pihenõ, lélekben mindenki készül már a másnapi bajnokira.

Eddig felemás szezonom van, voltak jó, voltak nagyon rossz meccseim; ha százalékos arányt kellene mondanom, akkor körülbelül 60 százalékot nyújtottam eddig. Elégedett nem vagyok magammal.

Igen, azt hiszem, mindegyik meccsen játszottam.

11 gólt rúgtam, ha jól tudom.

Hallottunk róla mi is, szoktunk róla beszélgetni, figyeljük azt, hogy mit írnak rólunk, milyen vélemények jelennek meg a sajtóban. A századik gólt csapaton belül is „megoldottuk”- mivel én szereztem, ezért nekem kellett egy rekesz sört „bedobnom” a többieknek. A gól? Félig-meddig szerencsés mozdulat is volt. Örülök annak, hogy én szereztem, s ezzel valakinek örömet is okozhattam. A bizalmát pedig ismételten köszönöm!

Hú, az összesítettet sajnos nem tudom megmondani. A csapaton belül? Második vagyok Michel (Michel Melo José, azaz Michelzinho, a brazil 27 találattal a futsal NBI legeredményesebb játékosa – a szerk.) mögött.

Talán kettõ van.

Ismert, Mezei József elnök minden évben bajnokcsapatot szeretni látni Berettyóújfalun, s mi is ezért készültünk, készülünk folyamatosan. Turzó József segítségével egy újfajta játékstílust, szisztémát sajátítottunk el. Úgy érzem, ha összeszedjük magunkat – s nem úgy játszunk, mint például Nagykátán -, akkor reális a bajnoki cím. Bajnokok akarunk lenni!

Aki korábban követte a Berettyóújfalut, az tudhatta, anno inkább improvizáltunk; védekeztünk, aztán kontráztunk. Most inkább a „négy a nullát” erõltetjük támadásban, ez teljesen más rendszer. Az elején nehezebb volt az átállás, de úgy érzem, hosszabb távon ezzel sikeresebbek lehetünk. Sok figuránk van, több a tudatos elem a játékunkban, például vannak szabadrúgás- és oldalberúgás-variációk, ezeket variáljuk, ezekbõl próbálunk eredményesek lenni. 10-12 bármikor „forgatható” játékosunk van, bárki bárkivel játszhat együtt. Edzéseken is együtt játszunk, ismerjük egymás erõsségeit – az elmúlt néhány meccsen voltak ugyan állandónak mondható soraink, bár nincs ebben különösebb rendszer. Mindenkinek van olyan társa, akivel a legjobban szeret együtt játszani – nekem Szécsi Barni, mind a pályán, mind azon kívül jól megértjük egymást; õ is székelyudvarhelyi, már otthon is barátok voltunk, együtt nõttünk fel, rengeteget fociztunk a grundon.

Eleinte egy kicsit nehéz volt átállni, mert az új csarnok borítása egy kicsit lassabb. Különösebb problémánk nem volt, megszoktuk. Az elõzõben kicsi volt a lelátó, közel voltak az emberek, szerencséje sokan kijártak a meccsekre, más érzés volt velük együtt örülni. A mostani egy kicsit más, de itt meg sokkal jobb körülmények között van lehetõségünk edzeni, készülni a mérkõzésekre.

Nekem is volt csapattársam. Nagyon tiszteljük, mint embert, mint edzõt is – óriási a szakmai tudása, nemcsak én, hanem bárki más a csapatból is tanulhat tõle. Hogy nincs korkülönbség? Nem nagyon jelent ez gondot, edzõként tekintünk rá. Természetesen tegezzük, hiszen korábban csapattársként is tegezõdtünk, most furcsán jönne ki, ha elkezdenénk magázódni.

Persze, még Székelyudvarhelyen. Az ottani ifjúsági csapatból 15 évesen kerültem a felnõttek közé, 17 éves koromig ott játszottam a harmadosztályban, aztán abban az évben a csapat kiesett, s szintén akkor indult a futsal Székelyudvarhelyen, a korábbi edzõm vitt a futsalcsapathoz. 2005 óta folyamatosan ezt csinálom.

A székelyudvarhelyi csapatunkkal több barátságos meccset is játszottunk a Mezei ellen, tehát korábban is többször találkoztunk. Aztán a Mezei fiatal játékost keresett, Kozma Mihály (A magyar válogatott korábbi, a DEAC jelenlegi edzõje – a szerk.) pedig engem ajánlott. Majd Mezei József megkeresett, tárgyaltunk, szerzõdést ajánlott, megegyeztünk. 2008 januárjában kerültem ide, azóta itt játszom.

Rövid távú cél az, hogy kupát és bajnokságot nyerjek idén a Mezeivel. Mint mindenkinek, nekem is célom a válogatottság – egyelõre sajnos még nincs meg a magyar állampolgárságom, de remélem, nem kell már rá sokat várni.

A kedvenc csapatom a Real Madrid, a kedvenc játékosom…

Nem, semmiképpen sem, bár furcsán jön ki, mert a kedvenc csapatom a Real Madrid, a kedvenc játékosom pedig szintén egy Barcelona-játékos: Xavi. Xabi Alonso is hasonló poszt, õt is ugyanúgy kedvelem, de Xavi „a” középpályás. Ha idõm engedi, akkor mindig nézem a nagypályás focit.

Nem, ilyen nincs, ezt nem határozták meg – ha valaki profi szemléletû sportember, annak nem a hétvégi buli az elsõ, hanem igyekszik magát hétfõre mind testileg, mind szellemileg rendbe tenni. Profi játékosok, felnõtt emberek vagyunk, ebbõl élünk; mindenki tudja, hogy mit engedhet meg magának, mindenki átgondolja, mi a fontos neki. Ha az idõnk engedi, akkor természetesen mi is eljárunk szórakozni, de ez nem gyakran jellemzõ.

Persze, mindig szokott lenni. A csapat gyakran összejön, fõzünk, beszélgetünk, néha megiszunk egy-egy sört – nem olyan régen például egymásról írtunk össze dolgokat, aztán csaptunk egy hatalmas activity-partit.

Igen, kevesen lakunk már itt, én például igen. Debrecen nagyobb város, több a lehetõség az edzések utáni kikapcsolódásra. Többen korábban is Debrecenben laktak, késõbb többen is úgy gondolták, jobban érzik ott magukat. A brazilok? Nagyon jó a kapcsolatunk velük, mint minden brazil, õk is életvidám emberek. Michel már például szinte teljesen megérti azt, amit mondunk – ugyan nem sikerül mindig helyesen formálnia a szavakat, ám már mindenkivel megérteti magát.

Mostanában sajnos ritkán, mert elég sûrû a programunk a csapattal. Azért 3-4 hónapos rendszerességgel megpróbálunk hazamenni, megnézzük a szülõket, barátokat.

Gál Emesének hívják, a Mezei-Vill Kft-nél dolgozik. Még otthon, Székelyudvarhelyen ismerkedtünk meg – szurkolója volt az ottani csapatnak, megismerkedtünk, többször találkoztunk, aztán kialakult a kapcsolatunk. 6 éve vagyunk együtt, tavaly májusban házasodtunk össze, terveink között szerepel a gyermekvállalás is.

Edzések után mindenki azzal foglalkozik, hogy „helyrekapja magát” másnapra. Egyébként internet, tv, néha csak bemegyünk Debrecenbe sétálni egyet, vagy most éppen olyan helyen lakunk, ahol lehet kertészkedni is.