2024. május 8. Szerda, Mihály.
 
Elfogadták a koraszülött költségvetéstForrás: hirposta.hu
Utolsó módosítás: 2012-07-13 06:42:21
A józan ésszel ellentétben, a rendkívül bizonytalan gazdasági és nemzetközi helyzet ellenére fogadta el a magyar parlament már júliusban a kormánypárti képviselõk szavazataival a jövõ évi költségvetés fõ számait, amelynek arról tanúskodnak, hogy a kormány folytatja adónövelõ és megszorító politikáját, mert másképpen nem tudja tartani a 2013-ra ígért 2,2 százalékos költségvetési hiányt.

A kormánypárti képviselõk tegnap megszavazták a jövõ évi költségvetés fõszámait. A szocialisták és a Demokratikus Koalíció képviselõi nem vettek részt a voksoláson, míg az LMP és a Jobbik a törvény ellen szavazott. A Ház csak kormánypárti módosító indítványokat fogadott el, az ellenzékieket kivétel nélkül elutasította. A június közepén benyújtott törvényjavaslathoz képest ez már tartalmazza a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi akciótervet is, mégpedig úgy, hogy a képviselõk az ehhez kapcsolódó törvényjavaslatok tárgyalásába még bele sem kezdtek, mivel azokat csak õsszel kezdik megvitatni.

A bevételek közel 284 milliárddal, a kiadások pedig 260 milliárddal nagyobbak lesznek, mint ahogy egy hónappal ezelõtt tervezte a kormány. A munkahelyvédelmi csomagot, tehát bele betonozták a büdzsébe, amelyen már nem lehet változtatni, mert az államháztartásról szóló törvény szerint a fõszámok és a központi költségvetés egyenlegének elfogadása után sem a költségvetési egyenleg, sem a központi költségvetésrõl szóló törvény fejezeteit, bevételi és kiadási fõösszegeit módosítani nincs mód. A költségvetés tárgyalását a nyári szünet után, szeptemberben folytatja a ház a most elfogadott összeghatárokon belül, és várhatóan még abban a hónapban megszavazza a jövõ évi büdzsét.

Az eredeti kormányjavaslatban szereplõnél 44 milliárd forinttal kevesebb, 239 milliárd forint folyhat be jövõre a pénzügyi tranzakciós illetékbõl, a munkáltatói tehercsökkentés miatt pedig 130 milliárd forinttal kisebb lesz az állam bevétele a szociális hozzájárulási adóból. A dohánytermékek, az alkoholos italok és autógáz-üzemanyag jövedéki adójának emelése miatt azokból a korábban vártnál csaknem 49 milliárddal, a népegészségügyi termékadóból pedig 2,8 milliárddal több érkezhet a költségvetésbe, ezt az egészségügyi dolgozók bérének emelésére fordítják a terv szerint. A gazdaság kifehérítése érdekében tett lépésektõl, az adóbeszedés hatékonyságának javításától összesen 162,6 milliárd forint többletet vár a büdzsé.

A döntések eredményeként 8,8 milliárd forinttal - 43,4 milliárdra - emelkedik a január 1-jével létrejövõ járási kormányhivatalok támogatása. A pénz nagy részét személyi juttatásokra és a munkáltatói járulékokra fordíthatják, nagyjából egymilliárdot pedig dologi kiadásokra.

A Nemzeti Földalapkezelõ Szervezet az eredetileg tervezett 1,1 helyett 1,74 milliárd forintot kap jövõre, mivel az indoklás szerint 145 fõs létszáma nem elég feladatainak teljesítésére. Ötszázmillió forinttal emelkedik a tanyafejlesztési program támogatása is, így csaknem kétmilliárd lehet 2013-ban.

A Költségvetési Tanács sorolja a fenntartásait

Nem volt alapvetõ ellenvetése a jövõ évi költségvetés megalapozottságáról a Költségvetési Tanácsnak, ugyanakkor komoly kockázatokat látott a kabinet makrogazdasági prognózisában, ezért azt javasolta a a kormánynak, hogy reagáljon a gazdasági növekedést hátráltató tényezõkre. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden ismert trend arra mutat, hogy a GDP dinamikája idén és jövõre is érdemben lehet alacsonyabb a kormány által feltételezettnél.

Teljesíthetõnek ítélték meg a kijelölt hiánycélt, emellett szerintük 2013-ban kis mértékben csökkenhet az adósság, vagyis a büdzsé várhatóan eleget tesz az adósságszabály elõírásainak. A 2012-es év sikeres zárását feltételezve - jövõre az egymást követõ harmadik évben teljesülhet a maastrichti, három százalékos hiánykritérium - írta a testület. A Tanács javaslatára a jövõ évi költségvetés stabilitása érdekében a kormány megemelte az Országvédelmi Alapot. De ennek ellenére úgy vélekedett a KT, hogy az úgynevezett szabad tartalékok mértéke még így sem arányos a kockázatokkal.

A Fidesz 2013-as büdzséje fenyegetés a társadalomra

Nem vett részt a költségvetésrõl szóló tegnapi szavazáson az MSZP. Szekeres Imre, a párt gazdaságpolitikai kabinetvezetõje még a fõ számok elfogadása elõtt kijelentette: a javaslat társadalmilag elfogadhatatlan, a szegények és a közepes jövedelmûek problémái iránt érzéketlen és csak egy szûk csoportnak kedvez. A politikus újságírók elõtt drágábban mûködõ államról, stagnáló vagy csökkenõ jóléti kiadásokról, növekvõ adóterhekrõl beszélt. Négy ok miatt is "javíthatatlannak és korrigálhatatlannak" tartják a törvényt a szocialisták - mondta Szekeres hozzátéve, hogy jövõre 14 százalékkal nõnek az adósságszolgálat terhei. 2011-ben és 2012-ben az ország ugyanis drágán jutott hitelhez.

Kijelentette, hogy "homokvárra" épülnek a büdzsé bevételei, mert azokat olyan adókkal akarják növelni, amelyek beszedése "enyhén kérdéses", de a sárgacsekk-adó bankokra jutó része, a biztosítási adó, a távközlési adó és az elektronikus útdíj biztosan a lakosság terheit fogja növelni. Úgy vélte, a költségvetésnek egyetlen nyertese van, a hatalom, és számos vesztese: elsõsorban az emberek, mert egyebek a szociális ellátórendszerek is mellett ellehetetlenülnek. A szocialista politikus megismételte, hogy õsszel alternatív büdzsét nyújt be a párt.

Kora délelõtt a Demokratikus Koalíció is jelezte, hogy a párt képviselõi sem vesznek részt a költségvetésrõl szóló szavazásban. A büdzsérõl tegnap az LMP-s Schiffer András azt mondta, az a "hivalkodás költségvetése", amiben a kormány tízmilliárd forintos nagyságrendû összeget költ látványberuházásokra és kommunikációra. Az Orbán Viktor 1994-es mondatát - "szegény ország kormánya ne urizáljon" - idézõ képviselõ úgy fogalmazott, hogy jövõre az önkormányzatoktól és a jóléti szférától "brutális" mértékben vonnak meg forrásokat.

A fideszes költségvetéssel kapcsolatban fenyegetõ kilátásokról beszélt tegnap napirend elõtt Józsa István, az MSZP frakcióvezetõ-helyettese. A politikus úgy vélte, hogy a kormány gazdaságpolitikája csupán a Fidesz szûk holdudvara számára elõnyös, az ország nagy része azonban csak a kárát látja. Hozzátette: miközben nem sajnálják a pénzt stadionépítésekre, a költségvetés nem tartható fenn, csak újabb kiigazításokkal lehet kordában tartani, az új adók mellett pedig nincs az a söralátét, amelyre rá férne az adóbevallás, sõt, lassan már sör sincs.

Az elmúlt idõszakot értékelve úgy fogalmazott: a kormányzati intézkedések a demokrácia és a jogállamiság leépítését, a vállalkozók cserbenhagyását, gátlástalan pénzbeszedést, romló versenyképességet, mélyülõ társadalmi szakadékot eredményeztek, adócsökkentés helyett pedig magasabb lett az adóterhelés, mint a kormányváltáskor volt. "Önök törvényesítették a korrupciót, az önök által hozott közbeszerzési törvény alapján csak a Közgép tud nyerni" - hangsúlyozta, majd az MSZP alternatív költségvetését ajánlotta a kormányoldal figyelmébe.

Cséfalvai Zoltán államtitkára válaszában azt mondta, nem a jövõ évi költségvetés, hanem Józsa kijelentései megalapozatlanok. Közölte: "nagy izgalommal" várják a szocialisták alternatív költségvetését, de remélik, hogy az nem olyan lesz mint például a 2006-os, amiben 6,1 százalékos államháztartási hiányt terveztek, de végül 9,4 százalék lett.

Józsa tegnap, még a költségvetés fõ számainak elfogadása elõtt lapunknak kijelentette, hogy a büdzsé tragikus, bizonytalan bevételekre épül, de nem is ismertek az alapjai, hiszen az ehhez szükséges adótörvényeket a kormány még nem készítette el és be sem nyújtotta a Háznak. A szocialista képviselõ hozzátette, normális idõszakban az a rend, hogy nyáron a kabinet a parlament elé terjeszti az adótörvényeket, ezeket a képviselõk szeptemberben elfogadják.

Így kiderül, milyen bevételekkel számolhat a büdzsé. A költségvetést csak ezt követõen, októberben viszik a Parlament elé. Józsa szerint a fideszesek hiába mondják, hogy a most áterõltetett számok véglegesek, ezt vélhetõen maguk sem hiszik. Nyilván tisztában vannak azzal, hogy "csupán szólamokkal, tündérmeseszerû ráolvasással nem javul a helyzet".

Tartható a hiánycél a számvevõszék szerint

Az Állami Számvevõszék (ÁSZ) a költségvetés értékelésében tarthatónak nevezte a 2,2 százalékos hiánycélt a bruttó hazai termék tervezett (1,6 százalékos) növekedése mellett. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a büdzsé bevételi kockázataira, és megjegyezte, hogy az adóbevételeknek csak 58 százaléka megalapozott, 30 százaléka viszont nem alátámasztott.

Az ÁSZ emlékeztett arra: Magyarország számára komoly külsõ kockázatot jelet, hogy az eurózóna egyes tagállamainak a gazdasága instabil, ami kiszámíthatalanná teszi a pénzpiacokat. A testület azt is megjegyezte: az is komoly veszélyeket rejt magában, hogy a 2013-as költségvetés bázisául szolgáló 2012-es adatok nem teljesek. A szervezet az egyik legfontosabb kérdésnek azt minõsítette, hogy ebben az évben sikerül -e a gazdaságot stagnálás közeli szinten tartani, mert az idei gazdasági eredmény befolyásolja a 2013-as tervek teljesülését. Emellett kérdésenek nevezte az export növekedés ütemének a fenntartását is.

A jövõ évi költségvetés fõbb számai

A 2013-as költségvetés fõ számai egyenlõre hibátlanul tükrözik a kormány szándékait, hogy minden áron tarsa a 3 százalék alatti költségvetési hiányt.

Bevételi terv: 15.083 milliárd 554,3 millió forint
Kiadási terv: 15.737 milliárd 431,3 millió forint
Hiány terv: 653 milliárd 877 millió forint, a GDP 2,2 százaléka
Bevétel növelõ módosítások: 283 milliárd 852,7 millió forint
Kiadás növelõ módosítások: 260 milliárd 452,7 millió forint
Kamatkiadások tervezett nagysága: 1. 225 milliárd forint (az eredetileg tervezettnél 100 milliárd forinttal kisebb)

A fontosabb adóváltozások a 2013-as büdzsében (milliárd forint)

Társasági adó
2012 - 356,2
2013 tervezett - 380,8
2013 módosított - 324

Eva
2012 - 225
2013 tervezett - 178,2
2013 módosított - 123,2

Kisadózók tételes adója
2012 - 0
2013 tervezett - 0
2013 módosított - 74,3

Kisvállalati adó
2012 - 0
2013 tervezett - 0
2013 módosított - 214,5

ÁFA
2012 - 2722
2013 tervezett - 2826
2013 módosított - 2951

Jövedéki adó
2012 - 913,8
2013 tervezett - 913,1
2013 módosított - 961,9

Pénzügyi tranzakciós illeték
2012 - 0
2013 tervezett - 283
2013 módosított - 239,2

Biztosítási adó
2012 - 0
2013 tervezett - 52,5
2013 módosított - 28,5

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!