„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elõdök kultúrája egykettõre elpárolog, ha minden nemzedék meg nem szerzi magának.” Kodály Zoltán örök érvényû gondolataival köszöntöm Önöket a magyar kultúra napján.

Kölcsey Ferenc Himnuszának születésnapján ünnepli a magyarság évrõl évre a Magyar Kultúra Napját. Egy ünnepnap, mely nem szerepel hivatalos ünnepnapként a naptárban. Mégis, számunkra, magyarok számára, az egyik legfontosabb közös alkalomnak kell lennie. Éljünk akár Berettyóújfaluban, akár Nagyváradon, vagy Pozsonyban, Sydneyben, bármely pontján a világnak.

A kultúráról már sokan próbálták megmondani, hogy mi is lenne az. Könyvtárnyi könyvet írtak össze nálamnál tudósabb emberek errõl a témáról. És amint nagyapám mondogatta mindig: aki a fejére dönti a könyvszekrényt, azt úgy elborítják a könyvek, hogy ki se látszik alóluk. A kultúra meghatározására így én sem vállalkozom, de engedjék meg, hogy néhány szempontot felvillantsak. Ezekkel nem is annyira a tudományos tájékozódás a célom, inkább csak néhány gondolatot szeretnék megosztani Önökkel.

A kultúra élõ dolog. Hasonlíthatnánk akár egy almafához, azon belül is megvan a munkamegosztás. Van a fának gyökere, amely a földbe kapaszkodik, és nedvességet meg tápanyagot szív fel. Van levele, amely a napsugarak fényével átalakítja ezt a tápanyagot. Van virága és termése, ami aztán az almákon keresztül továbbadja az almafa életét, más almafákat hozva létre. Ha azt mondjuk: kultúra, mindig fennkölt és magasztos dolgokra gondolunk. Államilag finanszírozott nemzeti mûvészekre, országos mûhelyekre és zenekarokra, tekintélyes intézményekre. Természetesen, ez mind része egy nemzet kultúrájának. Fontos része a közös almafának. Most mégis inkább egész növényrõl szólnék. A növényrõl, amelynek mi magunk is részei vagyunk, s amellyel minden nap találkozunk. Minden közösség kultúráját az határozza meg, milyen értékeket követ: mit gondol az élet nagy kérdéseirõl, életrõl és halálról, családról és gyermekrõl, egyénrõl és közösségrõl, örömrõl és gyönyörrõl, bánatról és gyászról, tudásról és tapasztalatról. Mit gondol figyelemrõl és fegyelemrõl, szolidaritásról és versenyrõl, erõsrõl és gyengérõl, a polgártársról és a vendégrõl.

Egy-egy ünnep, évforduló – különösen néhány héttel a szilveszteri fogadalmak után – gyakran a számvetések ideje is. A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha át tudjuk gondolni, mi módon kell felelõsséggel bánnunk a ránk hagyott kulturális örökséggel. Meg kell õriznünk ezt az örökséget, és át kell adnunk az utánunk következõ nemzedéknek. Példát kell mutatnunk alázat, erkölcs, tisztelet, õszinteség tekintetében is.

Kultúra nem létezik befogadó, értõ, mûvelni képes emberek nélkül. Értõ közönség nélkül a tudományos eredmények, a mûvészi alkotások, a hangversenyek elvesznek. Igen szomorú, amikor például egy-egy színházi elõadás alkalmával szembesülünk, hogy a társulat és a rendezõ ízlést és értékítéletet sutba dobva alkalmazkodik kultúra nélküli közönségéhez. Át kell tehát gondolnunk, hogyan találhatunk rá a szellemi összekötõ erõkre, illetve hogyan támaszthatunk fel szellemi erõket ott, ahol a kultúra kimerül a magyarnak nem nagyon nevezhetõ sms-nyelv használatában.

Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a kultúrán keresztül az egyes nemzedékeknek választ kell kapniuk az õket érintõ, saját kérdéseikre is. Minden életerõs nemzedék a maga igényei szerint fogja átgondolni és újrafogalmazni a hagyományait. Pontosabban: az a nemzedék életerõs, amelyik képes erre az újrafogalmazásra. Legtisztábban fogalmazni, gondolkodni pedig anyanyelvünkön tudunk. Akinek megtiltják az anyanyelve használatát, annak elveszik a kultúráját, identitását, végsõ soron kihúzzák a talajt a lába alól. A szó az, amely hidat épít a gondolatból a cselekedetbe.

De nem állhatunk meg a puszta szónál. Ha megvan a híd, azon át is kell haladjunk. A 2012-es év minden tekintetben jelentõs változásokat hozott az ország és a nemzet számára. Átalakult közigazgatásunk, intézményrendszerünk az egészségügytõl az oktatáson át a kultúráig. Bár a következõ nemzedékeket nevelõ és oktató intézmények már nincsenek közvetlenül a települések fenntartásában, oda továbbra is a mi gyerekeink járnak, a mi földijeink tanítják, nevelik õket. Így talán még fontosabb a lokális közösségi erõ fejlesztése.

A kulturális feladatellátásnak viszont ma már minden szintje önkormányzati kézben van: a közgyûjtemények és közmûvelõdés egyaránt. Így egy jól átgondolt, egységben mûködõ, egy irányba tartó kulturális koncepcióval mindenkinek elsõsorban a helyi, hiteles értékek éltetését és terjesztését kell legfontosabb feladatnak tekintenie. Ezért fontos, hogy e rendezvénysorozat szervezése ismét együtt történt Nagyváraddal, és az, hogy az önkormányzati és intézményi szereplõk mellett fõszerepet kaptak azok a civil szervezetek, öntevékeny csoportok, akik függetlenül minden közigazgatási változástól, társadalmi, gazdasági nehézségtõl kizárólag a kultúra éltetésére és továbbadására koncentrálnak.

A nemzetünket így felépítõ közösségeket – legyenek azok családok, baráti társaságok, kulturális vagy gazdasági egyesületek, egyházközségek – összeköti néhány alapvetõ dolog. Ilyen az anyanyelv, a közös múlt, a közös hagyomány, egyszóval a magyar kultúra, annak a közös kertnek a talaja, amelyben közösségeink almafái állnak.

A nagypolitika sokszor megpróbálja erõsíteni a nemzeteket, sokszor viszont éppen ennek ellenkezõje történik. Az immáron 13 éves, Nagyváraddal közös rendezés eszembe juttatja Györffy István néprajztudós gondolatait: „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai mûvelõdés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai mûvelõdést.”

Ezt kell szem elõtt tartanunk, és erre kell valamennyi honfitársunkat emlékeztetnünk. És akkor évszázadok múltán is lesz mivel gyarapítanunk az egyetemes kultúrát. Ma, amellett, hogy nyitottak vagyunk az új gondolatokra, és megpróbálunk megfelelni a világ új kihívásainak, szemünk elõtt kell tartani a nemzeti hagyományainkban rejlõ erõt, új energiákat kell pumpálnunk a nemzet testét tápláló gyökerekbe, hogy a magyarság fáján új és egészséges rügyek fakadhassanak. Ez a Magyar Kultúra Napjának legfontosabb üzenete. Kérjük tehát Isten áldását népünkre, nemzetünkre, országunkra, szûkebb és tágabb pátriánkra, és kívánjunk magunknak gazdagabb, kiszámíthatóbb jövõt.”