Elég biztosra vehetõ, hogy Magyarország pozitív ajánlást kap szerdán Brüsszeltõl és az uniós pénzügyminiszterek júniusi tanácsülésén hivatalosan is megszüntethetik a 2004 júliusa óta hatályban lévõ túlzottdeficit-eljárást.

Persze az a biztos, ami már megtörtént, de nagyon komoly presztízsveszteséget szenvednének el az uniós vezetõk, ha egy ilyen ajánlás után akár csak elhalasztanák a döntést. Olli Rehn már május elején szinte biztosra jelezte, hogy Lettország, Litvánia és Románia felállhat a „szégyenpadról”, míg Magyarország és Olaszország esetében ezt további egyenlegjavító intézkedések bejelentéséhez kötötte Brüsszel.

A mi, brüsszeli elvárásoknak megfelelõ egyenlegjavító intézkedéseink alatt a friss, háromlépcsõsVarga-csomagot kell érteni. Az elsõ két lépcsõt, a zárolásokat és beruházás-leállításokat  biztosra vették az elemzõk. Ehhez képest most úgy fest, hogy megemelik a tranzakciós- és az energiaadót, és behoznak egy reklámadót is.

Még kisebb változtatások lehetnek

„Alapvetõen egy politikai kérdés az, hogy most kikerülünk-e. A május 3-i bizottsági elõrejelzés alapján 3 százalék alatt van a deficit, tehát ki kellene kerülnünk. Nyilván a reklámadó és az ágazati adók problémásak lehetnek, de ettõl még ki kellene engedniük az országot az eljárás alól” – mondta Gárgyán Eszter, a Citibank elemzõje.

Az ágazati adók Samu János, a Concorde elemzõje szerint is aggályosak lehetnek: „amennyiben a Bizottság úgy látja, hogy ezek az adók annyival csökkentik a növekedési potenciált, hogy az a költségvetés fenntarthatóságának rovására menne, akkor lehetséges, hogy változtatni kell ezeken a tételeken”.

Egy fegyverük van, valójában az sem régóta

A túlzottdeficit-eljárás mûködésének megértéséhez távolabbról érdemes elindulni. Az uniós országok fiskális politikájának összehangolására született meg jó ideje az Európai Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP).

Azért fontos az országok fiskális (költségvetési) politkájának az ellenõrzése, mert ha egyes kormányok elkezdenek õrültségeket csinálni és a csõd felé rántják az országukat, azt a többiek is megérzik. Erre jó példa most Görögország, de nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ha jövõre becsõdölne mondjuk akár az unión kívüli Szerbia, az minket is elég fájdalmasan érintene.

Az SGP-nek két ága van, egy megelõzõ és egy helyreállító, korrekciós ág. A megelõzõ részben az országok elküldik a középtávú konvergenciaprogramjaikat az uniónak, ahol ezt véleményezik az adott év elsõ felében, hogy reális-e és fenntartható-e.

Az utólagos, korrekciós részt pedig az ominózus túlzottdeficit-eljárás jelenti. Erre elvileg akkor kerülhet sor, ha az adott országban vagy átlépték a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt vagy az államadósság ment a GDP 60 százaléka fölé. Ha az ország nem képes fenntartható módon megfelelni bármelyik résznek, akkor többféle, akár pénzbeli büntetés léphet életbe, erre azonban sosem került sor.

Ez mind nagyon szépen hangzik, csakhogy nem mûködött, sokáig Magyarország mellett szinte mindenki más is megsértette a szabályt, bármiféle következmény nélkül. A 2008-as válság óta azonban nem meglepõ módon igencsak elõtérbe került a költségvetési szigor, és az elmúlt pár évben az unió fõ témája az a fajta gazdaságpolitikai koordináció kikényszerítése, aminek a lényege, hogy az egyes kormányok csak addig nyújtózkodjanak, ameddig a takarójuk ér.

Tavaly már reálisan szóba kerülhetett, hogy – az egyezmény történetében elõször – valamelyik országtól, történetesen épp tõlünk, tényleg elveszik a kohéziós pénzek egy részét. Ez a leginkább húsbavágó szankció, ami csak a túlzottdeficit-eljárásnál jöhet szóba, és eurómilliárdok elvételét jelenti.

Mi a helyzet most?

Miközben azonban az EU a válság nyomán elképesztõen törekszik arra, hogy olyan követelményrendszert építsen ki, ami az egyes országok hosszú távú fenntarthatóságot biztosítja, a jelenlegi hatékony eszközei, mint a túlzottdeficit-eljárás, csak a rövid távú költségvetési folyamatok ellenõrzésére alkalmasak.

Ebbõl jönnek olyan fordítva elsülõ dolgok, mint nálunk, hogy a hosszú távú folyamatok miatt fennálló feszültséget a kormányok rövid távon jó, hosszú távon viszont inkább káros, a gazdasági növekedést lessító bevételnövelõ intézkedésekkel is meg tudják oldani. Különösen, hogy az EU-nak is korlátozottak az erõforrásai, nem látnak bele olyan mélyen az adott ország folyamataiba, mint a helyi intézmények.

Emellett a tapasztalatok alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a végsõ döntés mindig politikai tartalmú is. Egyrészt a Bizottságnak figyelnie kell a saját hitelességére, de a szûken vett gazdasági célokon túli egyéb uniós politikai irányok is számítanak. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az egyes konkrét gazdaságpolitikai lépések az adott országban is átmennek egy politikai szûrõn, nem mindegy, hogy el tudja-e fogadtatni ezeket az adott kormány.

Tehát az igazi kérdés az, hogy az egyes országokban van-e igazi elkötelezettség valóban hosszú távon fenntartható szerkezeti változtatásokra, és az unió ezt jól át tudja-e látni, vagy inkább csak meg akarja úszni az ország az egészet.

Mi lesz ezután?

Ha kikerülünk az eljárás alól, az azt jelenti, hogy lazul az eddigi ellenõrzés, nem kell negyedévente, gyakorlatilag minden lépésünk után jelentenünk az uniónak, hogy hogyan látjuk a gazdasági pályánkat. Rövid távon tehát nõ a gazdasági függetlenségünk. Emiatt viszont felmerülhet, hogy a kormány a külsõ nyomás elmúltával egy választási költségvetés keretein belül állhat neki szórni a pénzt, jöhet a pedagógus- vagy akár egy általánosabb közalkalmazotti béremelés. Persze egy igazán durva kiköltekezésnek most is komoly politikai kárai lennének, hamar súlyosbodhatna a hülyegyerek-pozíciónk is Európában.

Emellett még mindig fennálhat egy másik, ennél talán komolyabb gazdaságpolitikai korlát is. Ha ugyanis az USA-beli viták oda vezetnek, hogy az ország visszafogja a mennyiségi lazításnak hívott pénznyomtatást, akkor hamar lehiggad az az állampapírpiacot uraló jelenlegi kimondottan jó hangulat, ami a magas kereslet miatt a magyar állmapapírok kamatát is drámaian lenyomta. Ha pedig a kevesebb tõkével rendelkezõ befektetõk elkezdenek differenciálni, és a magasabb kockázatú állampapírokra magasabb felárat kérnek, akkor az hamar szûk sávba fogja terelni a monetáris és a fiskális politikát is.

Kérdéses azonban, hogy ilyen esetben milyen gyors a reakció Brüsszel részérõl. Gárgyán Eszter, azt mondja, hogy korábban nem nagyon volt példa ilyenre, a deficiteljárás alá való bekerülés egy nagyjából egy éves folyamat volt, azonban õ elképzelhetõnek tartja, hogy a válság óta a költségvetési kérdéseket szigorúbban vevõ EU felgyorsítja a folyamatot. Ami azt is jelentheti, hogy az eljárásba a korábbiaknél jóval gyorsabban visszakerülhetünk.

Samu János, a Concorde elemzõje szerint Málta példája jól mutathatja, hogy a kormánynak mennyi ideje lehet az eljárás alól való ki-, majd bekerüléssel trükközni: Málta 2012 decemberében került ki az eljárás alól, és most úgy tûnik, hogy már idén nyáron vissza is kerülhetnek.