Anyu bólint rá egyet, és a kezébe nyomja a napi ezrest, hogy legyen mibõl élveznie a nyarat. Logikus, hogy anyu azt akarja, meg legyen mindene a gyereknek, amit õ nem kaphatott meg anno. Meg hát a többieknek is adnak. Szép is a szeretet, de azért lépjünk csak rá kicsit a fékre.

Miért nincs nyári meló, mikor regisztrálva van a gyerek diákmunka-közvetítõnél? Na de vajon mindegyiknél? Vajon mit karikázott be, amikor munkatípust kellett választani? Csak az irodait, adminisztrációsat vagy a nyelvtudással kapcsolatosat? Vagy biggyesztett egy kört a fizikai, raktári vagy a gyári köré?

Azt, hogy mikor akar dolgozni, a fesztivál-naptár hézagai határozták meg?

Vajon hányszor hívták fel eddig azzal, hogy lehet menni a hétvégén takarítani?

"Á, hát akkor lesz az a dj, azon ott kell lenni"- gondolta, majd határozott nemmel válaszolt. Anyu persze úgy tudja, hogy még minndig nincs semmi. Válság van.
Elment vajon a környezõ üzletekbe, hogy kell-e kisegítõ? Minek tette volna? Anyu megértõ, és gyûlnek azok az ezresek. Ha meg kifolynak a kézbõl, akkor is van kire nézni, mert az anyai szív úgy olvad, mint a vaj.

Apa szekrényébõl ugyan ki kell venni egy kicsivel többet,hogy legyen a gyereknek, de sebaj. Nyár van.

Meg válság. Bár az olcsó munkaerõt mindenhol szeretik. Válság van. De az elcsépelt mondás ilyenkor érvényes: Aki keres, az talál.