2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
Országszerte tartanak megemlékezéseketForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-10-22 20:10:07
Országszerte tartanak központi és kisebb ünnepi rendezvényeket az 1956-os forradalom 57. évfordulója alkalmából. Október 23-án a Civil Összefogás Fórum az idén is megrendezi a Békemenetet, emellett a fõvárosban több párt tart külön vagy közös megemlékezést, megmozdulást.

Az állami rendezvények hétfõ este a Mûegyetemnél kezdõdtek. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a Nemzeti Örökség Intézete ünnepi megemlékezésén beszédet mondott Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár és Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke. A Mûegyetemnél kedd délután csendes gyertyagyújtással folytatódnak a megemlékezések. Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára mond majd beszédet.

Délután fél 5-kor a Mûegyetemtõl elindul a Rákóczi Szövetség fáklyás felvonulása a Clark Ádám téren át a Bem József térig. Szintén az ünnepi programok részeként kedd este, Liszt Ferenc születésének 202. évfordulóján megnyílik a megújult Zeneakadémia. Október 23-án, szerdán reggel a budapesti Hõsök terén katonai tiszteletadás mellett felvonja a nemzeti lobogót a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyõrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége. A rendezvényen részt vesz Benkõ Tibor, a Honvéd Vezérkar fõnöke és Orosz Zoltán, a Honvéd Vezérkar fõnökhelyettese.

A központi ünnepségek délután 3-kor a Terror Háza Múzeumnál, a Hõsök falánál ünnepélyes gyertyagyújtással folytatódnak, majd 4-kor a Hõsök terén Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Oda várja az ünneplõket a Fidesz, és oda vonul a Békemenet is. A fõvárosban délelõtt a Széna téri emlékmûnél Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester mond ünnepi beszédet. A VIII. kerületi Corvin közben Kocsis Máté (Fidesz), a kerület polgármester szólal fel, majd felavatja az 1956-os forradalom golyónyomainak emléket állító táblát is. A XXI. kerületben Wittner Mária (Fidesz) országgyûlési képviselõ, Csepel díszpolgára, 1956-os halálraítélt a Weiss Manfréd szakközépiskolában mond beszédet.

A Magyar Írószövetség székházában megrendezendõ ünnepségen Halász János kultúráért felelõs államtitkár mond beszédet. A Szolidaritás Mozgalom délben várja szimpatizánsait a Széchenyi István térre, onnan indulnak a Mûegyetem elé, ahol délután 2-kor kezdõdik több párt és szervezet közös ellenzéki demonstrációja. Itt beszéded mond mások mellett Mesterházy Attila, az MSZP, Bajnai Gordon, az Együtt-PM és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetõje.

Az LMP a Rákoskeresztúri Köztemetõ 301-es parcellájánál tartja ünnepi megemlékezését, Schiffer András, a párt társelnöke mond beszédet. A Jobbik fél 2-re hirdetett találkozót a Vidékfejlesztési Minisztérium elé, s innen vonulnak majd át a Deák térre. A kormánykárosultak nagygyûlésének nevezett rendezvényükön felszólal többek között Vona Gábor, a párt elnöke. Veszprém megyében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes több településen is ünnepi beszédet mond. A megyeszékhelyen este 6-kor kezdõdõ megemlékezésen és koszorúzáson pedig Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje szólal fel.

Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõje tart ünnepi beszédet.
Vas megyében, Szombathelyen az országzászló felvonása után Soltész Miklós szociális és családügyért felelõs államtitkár, majd a települése esti ünnepi közgyûlése után Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester mond beszédet. Somogy megyében, Kaposváron Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál tartanak ünnepi megemlékezést és koszorúzást.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!