2024. április 15. Hétfő, Anasztázia, Tas.
 
Megállapodtak a NATO-tagállamok védelmi minisztereiForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-10-24 18:26:06
A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek sikerült megállapodniuk az úgynevezett kapcsolt erõk kezdeményezés több kulcselemérõl - közölte kedd este Anders Fogh Rasmussen NATO-fõtitkár a tagországok védelmi minisztereinek megbeszéléseit követõen.

A kezdeményezés célja, hogy a tagállamok a több mint egy évtizedes afganisztáni közös munka végeztével is képesek legyenek magas szinten tartani katonai együttmûködési képességüket. A dán politikus szerint a szervezet szakértõi a NATO-csúcs elõtt nekiállnak, hogy ennek koncepcióját mielõbb végleges formába lehessen önteni.

Rasmussen azt is bejelentette, hogy 2015-ben nagyszabású NATO-hadgyakorlat lesz, amelynek helyszínéül Spanyolország, Olaszország és Portugália is felajánlkozott, 2016-tól pedig Rasmussen szerint rendszeressé válnak az ilyen gyakorlatok.

A napirend egyik kiemelt elemérõl, a kibervédelemrõl Rasmussen egyértelmûen kijelentette: a NATO elsõdleges feladata, hogy a saját informatikai rendszereit megvédje, és az ilyen képességek kifejlesztésében a tagállamoknak is segítséget nyújtson. "A kibervédelem nemzeti hatáskör" - szögezte le Rasmussen.

Sajtótájékoztatóján a NATO fõtitkára az amerikaiak által vezetett rakétavédelmi programról is beszélt, mondván: a miniszterek áttekintették az euro-atlanti térségen kívülrõl érkezõ rakétatámadások elleni védekezés lehetõségeit.

Rasmussen azt is megemlítette, hogy Romániában legkésõbb október végéig megkezdõdik az Aegis-rendszer kiépítése. "A ma felvetõdött kérdések mind létfontosságúak ahhoz, hogy a NATO szavatolni tudja a biztonságos jövõt" - szögezte le sajtónyilatkozata végén Anders Fogh Rasmussen.

Hende Csaba külön is tárgyalt Chuck Hagellel

Külön kétoldalú egyeztetést is folytatott Chuck Hagel amerikai védelmi miniszterrel Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a NATO védelmi miniszterek tanácskozásának margóján Brüsszelben.

A miniszter a találkozót követõen közölte a magyar tudósítókkal, hogy Hagel két dologért is köszönetet mondott Magyarországnak; egyrészt a magyar hozzájárulásért az afganisztáni nemzetközi mûveletekhez, másrészt a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséhez a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek "igen jó idõben, nagyon gyorsan és nagyon jókor" felajánlott tíz fõs szakembergárdáért.

Ez utóbbival kapcsolatban az MTI kérdésére a miniszter kijelentette: úgy gondolja, néhány napon belül döntés születhet arról, hogy a szervezet igénybe veszi-e a magyar szakemberek munkáját.

"Magyarország az elsõk között ismerte fel, hogy ebben a mûveletben részt venni a béke ügyének szolgálatát jelenti, a szó szoros értelmében" - húzta alá Hende Csaba.

A miniszter rámutatott, hogy 2010 után gyakorlatilag megduplázódott az Afganisztánban szolgáló magyar katonák száma, amely a nemzetközi akció jövõ év végi befejezõdésének, kiképzõ és tanácsadó misszióvá alakulásának közeledtével folyamatosan csökken. Hende Csaba arról is beszélt, hogy 2015-tõl várhatóan jóval kevesebb külföldi katona marad majd Afganisztánban, Magyarország pedig abban a mûveletben is erejéhez mérten részt fog venni.

A miniszter kitért arra is, hogy novembertõl a Magyar Honvédség átveszi egy különleges mûveleti osztag vezetését, amelyben a magyarok mellett amerikai, észt és szlovén katonák is szolgálnak majd.

"Ez egy olyan nagyfokú elismerés és bizalom, ami jószerivel páratlan és példátlan" - vélekedett Hende, aki hangsúlyozta: a legkényesebb, legnehezebb katonai tevékenységben magyar parancsnokság alatt szolgálnak többek között amerikai katonák is.

A magyar honvédelmi miniszter azt is közölte, hogy Magyarország készen áll, hogy az Afganisztánban felszabaduló erõkkel újra részt vegyen közös akciókban, elsõsorban a koszovói NATO-akcióban vagy az EU bosznia-hercegovinai mûveletében, az Altheában.

Hagel Hende elmondása szerint támogatást ígért a pápai repülõtér fejlesztéséhez, kettõs felhasználású, NATO és magyar-amerikai együttmûködést is lehetõvé tevõ képességek kialakításához. Itt jelenleg 12 ország közösen üzemeltet olyan stratégiai légi szállítási kapacitást, amelyet külön képtelenek lennének fenntartani.

A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozásáról a magyar politikus elmondta: nekiláttak a körülbelül egy év múlva esedékes, Nagy-Britanniában megrendezendõ állam- és kormányfõi szintû csúcstalálkozó elõkészítésének.

A NATO-csúcs egyik legfontosabb kérdése Hende Csaba szerint az úgynevezett transzatlanti képességszakadék csökkentésének kell lennie, és azt sem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy az észak-atlanti szövetségnek szerinte nyitva kell tartania kapuit a tagsági feltételeket teljesítõ és csatlakozni kívánó országok elõtt.

Hende Csaba elmondta: egyeztettek a katonai képességek fejlesztésének lehetõségeirõl, s Magyarország pozitívan áll ahhoz a német kezdeményezéshez, amelynek lényege az volna, hogy egy-egy nagyobb tagállam több kisebbel közösen dolgozna a katonai képességek hatékonyabbá tételén.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!