A szülés után a 31 éves asszony életfunkcióit még két napon keresztül fenntartották: ez alatt családja egyetértésével kivették 5 szervét, és azokat szervátültetésre váró betegek kapták. A világon példa nélkül álló emberi dráma és orvosi bravúrsorozat a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában zajlott.

Otthon rosszul lett, agyvérzést kapott és eszméletét vesztette egy 31 éves nõ. Ilyen állapotban elsõként a legközelebbi kórházba vitték a fiatalasszonyt, aki gyermeket várt: magzata 15 hetes volt. Onnan mentõhelikopter szállította a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DE OEC) Idegsebészeti Klinikájára. Akkor már életveszélyes állapotban volt. Mindez 2013 áprilisában történt.

A nõt azonnal megmûtötték. Agykamrájába csövet helyeztek, hogy csökkentsék a nyomást és leengedjék a vért. A mûtét sikerült, agymûködése mégis leállt. Eszméletét nem nyerte vissza. Agyhalott volt, de szívmûködését fenntartották, mesterségesen lélegeztették, szervfunkcióit támogatták. Magzata viszont nemcsak élt, hanem élénken mozgott – ezt mutatta az ultrahang.

Az életet választották

A váratlanul drámai helyzetbe került élettárs-apa, az asszony szülei és orvosai is rendkívüli döntés elé kerültek. Mit tehetnek, és mit tegyenek? Hagyják-e meghalni a 15 hetes magzatot, vagy próbálják meg a szinte lehetetlent? Mert szinte a lehetetlennel határos fenntartani az agyhalott anya szervezetének mûködését, és közben így felnevelni az anyaméhben a magzatot addig, amíg életképesen megszülethet a gyermek.

Az orvosok tudták, hogy bár akadt néhány ilyen eset a világban, de azok a magzatok, akik agyhalott anyától végül világra jöttek, szinte kivétel nélkül idõsebb terhességi korban voltak. A magzat túlélése tehát korántsem volt biztos, az pedig egyáltalán nem volt garantálható, hogy egészséges lesz, ha napvilágot lát. Mindezek ellenére a hozzátartozók és az orvosok közösen úgy döntöttek, hogy küzdeni fognak a tudatosan tervezett és nagyon várt gyermekért. Miközben az anyát siratták, az életet választották.

Példátlan összefogás

A lelki megpróbáltatás és az orvos-szakmai kihívás is óriási volt: egy halottnak tekinthetõ asszony szervtámogató kezelése zajlott, magzata védelme és késõbbi világra jövetele érdekében. Éppen ezért példátlan szakmaközi összefogás alakult ki a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának részlegei és orvosai között. prof. dr. Fülesdi Béla, a DE OEC elnöke, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék vezetõje, dr. Molnár Csilla egyetemi docens, aneszteziológus-intenzív terápiás orvos, az Idegsebészeti Intenzív osztály vezetõje és dr. Kovács Tamás Szilveszter egyetemi docens, szülész-nõgyógyász, klinikai genetikus irányításával komplex orvosi team dolgozott éjjel-nappal azon, hogy az anya keringését, légzését, hormonális egyensúlyát, megfelelõ táplálását és a magzat életesélyeit biztosítsák. A teamben prof. dr. Nagy Endre személyében belgyógyász endokrinológus, dr. Orosi Piroska egyetemi docens személyében pedig kórházhigiénés szakember is ott dolgozott.

A küzdelem sikeres volt. Megszámlálhatatlanul sok orvosi problémát leküzdve eredményesen nevelték az agyhalott nõ méhében a magzatot is. Miután már tudták a nemét, a terhesség 20-dik hetében – az intenzív osztály dolgozóinak biztatására – nevet kapott családjától. Ám még alig volt a magzatnak neve, amikor édesanyja állapota rosszabbra fordult: bár több fertõzést leküzdöttek, véráram-szepszist kapott. De az asszony és az orvosai gyõztek a fertõzéssel szemben.

1420 gramm

A magzatot ekkortól a nõvérek nevén szólították, beszéltek hozzá. A család is rendszeresen látogatta õket: az apa és a nagymamák simogatták az anya hasát, beszéltek a gyermekhez. A kórteremben pedig folyamatosan be volt kapcsolva a rádió, hogy a magzat mindig halljon emberi szót és zenét… A császármetszés optimális idejét több szakmát átfogó egyeztetés során határozták meg – a döntésben intenzív terápiás szakemberek (prof. dr. Fülesdi Béla, dr. Molnár Csilla egyetemi docens) mellett újszülött-gyógyász (prof. dr. Balla György, dr. Kovács Tamás), szülész (dr. Török Olga egyetemi docens) vettek részt. A tervezett beavatkozás idejének meghatározása mellett percre pontosan elõre rögzítették a szükséges teendõk forgatókönyvét.

Szavakkal el nem mondható pillanat volt az, amikor a gyermeket a terhesség 27-dik hetében, 2013 júliusában, agyhalott édesanyja kezelésének 90-dik napján császármetszés során kiemelték – és felsírt! Korának megfelelõen fejlett, egészséges koraszülött jött világra – 1420 grammal. A mûtõben könnyes arcok, egymást ölelõ orvosok, a folyosón pedig a várakozó apa és a nagymamák. Õk akkor pillanthatták meg elõször a gyermeket, amikor a koraszülött-osztályra átvitték. A császármetszés után két lehetõség közül kellett választaniuk az orvosoknak. Az egyik az lett volna, hogy megszüntetik az anya lélegeztetését és vérkeringésének támogatását, mire megáll a szíve…

Szervdonor lett az anya

Nem ezt, hanem az életigenlõ lehetõséget választották az orvosok és a családtagok. Közösen döntöttek úgy, hogy az agyhalott édesanya szerveivel másokon is segítsen. Az asszony orvosi kezelésének 92. napján ezért öt ép szervet eltávolítottak testébõl, és átültetésre felajánlották. A máját, a két veséjét, a hasnyálmirigyét – és a szívét. Az öt szervbõl kettõt ugyanaz a beteg kapott. Az édesanya kezelése így lehetõvé tette, hogy megszülessen saját gyermeke, és még négy beteg életét mentette meg – már a halála után.

A magas szintû koraszülött ellátásnak köszönhetõen a 37. terhességi héten a babát egészségesen hazaengedték a debreceni klinikáról. A gyermek egészséges, szépen fejlõdik. 2013 õszén hazatért oda, ahonnan édesanyját 2013 tavasszal kórházba vitték. A család elzárkózik a nyilvánosságtól. Az apa és a nagyszülõk arra kérik a médiumokat, hogy legyenek tekintettel az otthon nyugodt körülmények között cseperedõ gyermek érdekére, és ne keressék õket.


Az orvosok mondták

„Életet adtunk, nagyon sok embernek nyugalmat és hitet. Beleértve a családot és magunkat is. A gyermek az élet értelme.” Egyebek között ezt mondta az az orvos, aki császármetszéssel világra segítette az agyhalott édesanya gyermekét. Nagy team, sok szakember dolgozott azon, amely a 31 éves agyhalott anya keringését, légzését, hormonális egyensúlyát, megfelelõ táplálását és a magzat életesélyeit biztosította. Ki mit tett azért, hogy sikeres legyen az édesanya kezelése, hogy megszülethessen a gyermek, további négy beteg pedig életesélyhez jusson a szervátültetéssel? Errõl vallanak az orvosok.

Prof. Dr. Fülesdi Béla, az MTA doktora, a DE OEC elnöke, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék vezetõje, az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnöke

Rendkívüli szakmaközi összefogás alakult ki a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában. Ami ebben a három hónapban történt, azért egyedülálló, mert nem volt példa a világon arra, hogy agyhalott kismama ilyen hosszú ideig tartó kezelése után nemcsak egészséges koraszülött jöhetett világra, hanem még öt szerv adományozására is sor kerülhetett. A 92 napban minden természetesen és megkérdõjelezhetetlenül zajlott. A gyógyítás nem kizárólag szakmai, hanem lelki, spirituális kérdés is. Meggyõzõdésem, hogy igazi gyógyítóvá csak lelki indíttatásból lehet válni. A betegek iránti szeretet és felelõsség érzése az, ami feléleszti az emberben azt a gyógyításhoz nélkülözhetetlen vágyat és hajtóerõt, amivel egyre mélyebb szakmai ismeretek elérésére törekszik, ami nem hagyja nyugodni akkor, amikor tanácstalanul áll a betege fölött, vagy amikor kilátástalan gyógyítási helyzetben van.

Boldog vagyok, hogy ez az ápolószemélyzetet és sokfajta orvosi szakmát képviselõ csapat egyben közösség is, amely ebben a 92 napban nemcsak szakmai, hanem spirituális szempontból is kiállta ezt a próbatételt! Azt hiszem, ennek csak így van igazán értelme. Büszkeséggel tölt el, hogy részese lehetek annak a közösségnek, amely ilyen vállvetve tud együtt harcolni egy életért, összekapaszkodva tud felemelkedni csüggedéseibõl, és együtt tud örülni a közös sikernek! Mint vezetõ, külön örülök annak, hogy bizonyítékát adtuk: a magyar egészségügy, és benne a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának szakmai közössége ilyen világraszóló szakmai teljesítményekre képes. Boldog lehet az a vezetõ, akinek ilyen nagyszerû emberi és szakmai közösség képezi a hátországát!

Dr. Molnár Csilla PhD, egyetemi docens, aneszteziológus-intenzív terápiás orvos, az Idegsebészeti Intenzív Osztály vezetõje

Az Idegsebészeti Intenzív Osztályon a végsõkig küzdünk minden élet megmentéséért. Ebben az esetben az édesanya életét ugyan nem tudtuk megmenteni, de a családdal mindent megbeszélve a magzat életének védelmét tûztük ki célunknak. A 92 nap alatt szinte minden nap új és új kihívásokat hozott. Egy percre sem lehetett csüggedni. A 20. hét körül már reménykedtünk abban, hogy megszületik a gyermek. Óriási lelki terhet jelentett mindenki számára, amikor a 21. héten kialakult egy véráram fertõzés, ami veszélyeztette az addig szépen fejlõdõ magzat életét is. Reményt jelentett azonban, hogy mindezek közben a magzat szépen mozgott, szemmel láthatóan õ is az életet választotta. Ismét átgondoltuk a kezeléseink minden lépését, és tovább folytattuk a munkánkat. A cél nem pusztán az volt, hogy megszülessen egy gyermek, hanem, hogy egy egészséges gyermek jöjjön világra.

A 28. terhességi hét elõtt két nappal már nem láttuk biztonságban a gyermeket az anyaméhben, mert egyre labilisabb volt az anya keringése. Szülészek, neonatológusok, intenzíves orvosok közösen hozták meg a döntést a császármetszés idõpontjáról, a gyermek védelme érdekében. Sikerült, egészséges koraszülöttet segítettünk a világra. A következõ lelki teher számunkra az anya további sorsa volt. Az õ kivételes lelkierõrõl és intelligenciáról tanúbizonyságot tevõ családjával egyetértésben, az édesanya szerveit mások gyógyítására, megmentésére transzplantációs célból felajánlottuk. Így amellett, hogy az édesanya életet adhatott saját gyermekének, halálában még négy embernek adta meg a gyógyulás reményét. Ez alatt az idõ alatt a legszebb az volt, hogy egy csodálatos család és egy szorosan együttmûködõ szakmai közösség érte el közös célját.


Dr. Kovács Tamás Szilveszter, PhD, egyetemi docens, szülész-nõgyógyász, klinikai genetikus

Sokáig nem voltam biztos, hogy jogunk van-e a természet ellenében egy emberi lényt elõre tervezetten arra ítélni, hogy anya nélkül jöjjön a világra, és így élje le életét. A családdal való találkozások azonban segítették a dilemmám eldöntését. Meggyõztek arról, hogy a gyermek paradox módon az elhunyt anya továbbélését jelenheti majd a gyászoló apának és nagyszülõknek. Így a baba tulajdonképpen teljes családban fog felnõni, és akkor követnénk el bûnt, ha mindezért nem tennénk meg mindent, amit az orvostudomány ma lehetõvé tesz.

Dr. Kovács Tamás neonatológus, gyermekkardiológus, az Újszülött Intenzív Osztály vezetõje és Prof. dr. Balla György, akadémikus, a Gyermekgyógyászati Intézet Igazgatója

A Neonatológiai Tanszék feladata a koraszülött gyermek fogadása, állapotának stabilizálása és teljes intenzív ellátás biztosítása volt heteken keresztül. Munkánk során végig éreztük az édesanya jelenlétét és elvárásait, amelynek igyekeztünk legjobb tudásunk szerint megfelelni. Osztályunk hitvallása szerint mindenkinek biztosítani kell az esélyt minden körülmények között, legyen az magzat, érett vagy éretlen koraszülött, nagyobb gyermek, felnõtt, vagy idõs embertársunk. Az intenzív ellátás minden formáját, a maximális odafigyelést valamennyi osztályunkra kerülõ újszülöttnek biztosítjuk, függetlenül a körülményektõl. Jelen esetben azonban úgy éreztük, felelõsséggel tartozunk az Idegsebészeti Intenzív Osztály valamennyi dolgozójának is, akik nagyon kemény munkával lehetõvé tették az édesanya számára, hogy világra hozza gyermekét. Ahogy mindig, most sem lehetett hibázni.

A közös munka során az intenzíves csapatok kölcsönösen hatottak egymásra, erõsítettük egymást, így lett nagyon hatékony és eredményes az együttmûködés. Ebben a korcsoportban a gyermekek több mint 95%-át hazaadjuk, és szerencsére ez nem történt másként kis betegünk esetében sem. Vizsgálataink szerint a gyermek egészséges, jelenleg nem észlelünk koraszülött utóbetegségre utaló jeleket, azonban el fogjuk kísérni a gyermeket éveken keresztül, segítjük, támogatjuk, ahogyan tudjuk. Fontos a lakóhelyén dolgozó gyermekorvosok és védõnõk odafordulása is, és úgy látjuk, hogy ez biztosított otthon. Azt gondoljuk, hogy a szülész és felnõtt intenzíves kollégákkal közösen életet adtunk, valamint nagyon sok embernek nyugalmat és hitet. Beleértve a családot és magunkat is. A gyermek az élet értelme.

Prof. Dr. Bognár László, med. Habil., az Idegsebészeti Klinika Igazgatója

A gyermek-idegsebészeti praxisomban már megszoktam a nehéz etikai és morális kérdéseket, amikor koraszülöttek vagy intrauterin magzatok életéért küzdünk, de ezt a fájdalmas kérdést az élet hál’ Istennek ritkán teszi fel, hogy agyhalott anyában életképes magzattal mit tegyünk. Mindenképp felemelõ volt egy olyan teamben dolgozni, ahol a közös lelkesedés egyértelmûen abba az irányba mutatott, hogy az egészséges életért tegyünk meg mindent. Így lelkesítõ volt, hogy ebben a tragédiában megragadjuk azt a halvány reményszálat, mely egy új emberélethez vezethet. Nagyon büszke vagyok munkatársaimra.

Prof. Dr. Nagy Endre, az MTA doktora, a DE OEC elnök-helyettese, az Endokrinológiai Tanszék tanszékvezetõje

Az endokrin rendszer mûködését az agyalapi mirigy szabályozza, melynek vérkeringése az agy keringésével együtt megszûnt. Központi irányítás hiányában a pajzsmirigy, mellékvese mûködése leállt, ezért ettõl az idõponttól kezdve valamennyi életfontosságú hormont kívülrõl kellett bejuttatnunk az anya szervezetébe. Ugyancsak leállt a folyadékháztartás és a sóháztartás szabályozása. A hormonok pótlása során az anya és a magzat igényére is figyelemmel kellett lenni, ami különösen a terhesség elsõ felében nehéz, amikor a magzat saját hormontermelése még nem kezdõdik el. Látva a család ragaszkodását az életjeleket már nem mutató édesanyához és a születendõ gyermekhez, mindannyian igyekeztünk tudásunk legjavát nyújtani a magzat világra jövetele érdekében.

Dr. Török Olga kandidátus, egyetemi docens, szülész, nõgyógyász, klinikai genetikus

A reggeli orvosi értekezleteken kezdettõl fogva rendszeres tájékoztatást kaptunk az esetrõl, a fejleményekrõl. Õszintén meg kell mondanom, hogy a magzat szempontjából a kedvezõ kimenetel esélyét a terhességi kor miatt ekkor meglehetõsen reménytelennek láttam. Közvetlen kapcsolatba már csak a 23. héten kerültem a beteggel, amikor átvettem az állandó szülészeti konzíliáriusi szerepet. Tisztában voltam vele elvileg, hogy egy agyhalott terhes életfunkcióinak heteken keresztül történõ fenntartása milyen komoly szakmai felkészültséget, technikai hátteret és anyagi ráfordítást igényel, ennek ellenére mégis meglepetésként ért, amikor szembesültem vele, hogy mit jelent ez a mindennapi gyakorlatban, hogyan kell többek között, mint egy vegykonyhában kititrálni a különbözõ szervek megfelelõ mûködését biztosító gyógyszeradagokat.

Az intenzív osztályon a legnagyobb benyomást rám mégis az tette, amilyen szeretettel vette körül a pácienst az ápoló személyzet, a méhen belül fejlõdõ magzatot szinte magukénak érezve. Ekkor döbbentem rá, hogy nemcsak a családnak, de mindazoknak a kollégáknak is komoly felelõsséggel tartozom, akik annyi energiát fordítottak arra, hogy a végén egészséges magzatot segíthessünk majd világra. Szerencsére a magzat fejlõdésének üteme végig megfelelõ volt, de egészséges anya zavartalan terhességében is mindig van egy minimális esélye például egy elõre nem kiszámítható köldökzsinór komplikációnak, ami a magzat váratlan elhalását eredményezi. Érthetõ tehát, hogy nem volt olyan nap, amikor ne jutott volna eszembe, mennyi minden történhet a beteggel, ami a magzat számára egyik pillanatról a másikra végzetes következményekkel járhat. Szinte megkönnyebbülést jelentett a szakmai konzílium döntése a terhesség befejezése mellett a 27. hét végén. Nem fogom elfelejteni azoknak az intenzíves kollégáknak a felszabadult örömöt tükrözõ arckifejezését, akik kiszorultak a mûtõbõl, ezért a császármetszés eseményeit csak ablakon keresztül, kívülrõl követhették, de elõzõleg megkértek, hogy egy pillanatra mutassam majd fel nekik az újszülöttet.

Dr. Orosi Piroska PhD, tanszékvezetõ egyetemi docens a Kórházhigiéne és Infekciókontroll Tanszék tanszékvezetõje

A mi feladatunk az volt, hogy csíraszegény környezetet biztosítsunk. Egy elkülönített kórteremben volt elhelyezve az anyuka, ahol a vízcsapra speciális szûrõt szereltettünk fel. Ebbõl a steril vízbõl történt a fertõtlenítõ oldatok készítése és a betegápolás. A levegõ fertõtlenítését a Mûszaki Osztállyal oldottuk meg. Az anyuka folyamatos mikrobiológiai monitorozásával figyeltük a kolonizáló baktériumokat. Bõr- és nyálkahártya fertõtlenítõ oldatokkal és helyileg ható antibiotikumokkal akadályoztuk meg, hogy ezek a megtelepedõ baktériumok ne okozzanak fertõzést az anyukánál. A gépi lélegeztetéshez és az egyéb beavatkozásokhoz a legmodernebb egyszer használatos eszközöket biztosítottuk. Örülök, hogy erõfeszítéseink sikeresek voltak a csapat számára.

Mercs György intézetvezetõ fõápoló, Idegsebészeti Klinika

A súlyos, irreverzibilis agykárosodást szenvedett betegünk intenzív ápolása, az életfunkciók biztosítása, a fertõzések megelõzése és kezelése a 3 hónapig tartó donorgondozás során nagy erõfeszítést igényelt a dolgozók részérõl. Az alacsony szakdolgozói létszám ellenére a komoly szakmai kihívást is jelentõ, összetett feladatot a kollégák nagyon lelkiismeretesen, önzetlenül, sokszor erõ felett végezték. Bíztunk és hittünk abban, hogy kitartó munkánknak meg lesz az eredménye. A hosszú idõ alatt beszélgetéseink során többször is elhangzott, hogy a nehézségek áthidalásában, megoldásában, kitartó munkánkban, motivációnk fenntartásában milyen sokat jelent, hogy szerepet vállalhatunk egy különleges élet világrajövetelében. A gyermek családjának csodálatra méltó hozzáállását, hitét és kitartását tapasztalva reménykedtünk, hogy az új élettel legalább esélyt és némi vigaszt kaphatnak az õket ért tragédia feldolgozására. A baba megszületése nagyon nagy öröm, óriási közös siker és rendkívül pozitív megerõsítés volt minden munkatárs számára. A munkahelyi közösségi szellemet, összetartást megerõsítette klinikánkon. Örülök, hogy én is részese lehettem ennek.

Ilyen még nem történt a világon

Az idei debreceni esetig a világon nem volt még példa arra, hogy egy agyhalott kismama kezeléssorozata nemcsak életképes magzat megszületésével, hanem öt szerv adományozásával zárult. Kifejezetten ritka agyhalott terhes nõk hosszú idõn át tartó terhes-gondozása és szülése a világon. 1982 és 2010 között mindössze 30 esetet találtak a Heidelbergi Egyetem orvosai. Tanulmányuk szerint a harmincból 12 esetben jött világra életképes újszülött.

A BMC Medicine címû szaklapban megjelent tanulmány szerint az agyhalál bekövetkezésekor a fiatalasszonyok átlagéletkora 26 és fél év volt. A terhesség ideje az anya agyhalálakor átlagosan 22 hét volt, a baba megszületésekor pedig átlagosan 29 és fél hét. Az agyhalott anyák kórházi kezelésének átlagos idõtartama 38.3 nap volt. A Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrumban kezelt asszony 31 éves volt (tehát öt és fél évvel idõsebb az átlagnál), és mindössze 15 hetes terhes, amikor agyhalála bekövetkezett. Kezelés-sorozata 90 nap után vezetett sikeres szüléshez, 92 nap után pedig a donációhoz.

A debreceni esethez hasonló terhességi korban (15-16 hét) mindössze 3 anya volt az agyhalál kialakulásának idején. Ezek közül két magzat született meg az anya testének 107, illetve 100 napos támogató kezelését követõen, egy esetben pedig méhen belül elhalt a magzat. A három eset közül egyikben sem történt meg a magzat megszületését követõen az anya szerveinek donációs célú felhasználása.

Nemzetközi kontextusban összehasonlítva a debreceni esetet a hasonló korú terhességekkel, elmondható: a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrumban nemcsak életképes magzatot segítettek a világra, hanem eddig, világszerte egyedülálló módon, az anya testének megfelelõ támogatása öt életképes szerv transzplantációját is lehetõvé tette. Az agyhalott anyáktól született 12 gyermek átlagos súlya 1384 gramm volt. A Debrecenben császármetszéssel született gyermek 1420 grammal látta meg a napvilágot.