2024. május 29. Szerda, Magdolna.
 
Magyar-kínai tárgyalások kezdõdtek a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításárólForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-12-21 19:07:20
Megkezdõdtek a tárgyalások pénteken Budapesten a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság, valamint a magyar kormány között a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai közremûködéssel történõ felújításáról; a beruházás költsége a becslések szerint 2,89 milliárd dollár lesz - tájékoztatta Szijjártó Péter az MTI-t.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, kínai kapcsolatokért felelõs kormánybiztos elmondta, hogy a beruházásnak kettõs stratégiai jelentõsége van: a közép-európai-nyugat-balkáni együttmûködés egyik fontos láncszeme lesz, másrészt erõsíti Magyarország célkitûzését, hogy a kínai áruk Nyugat-Európába juttatásának fõ tranzitországa legyen a régióban.
A pireusi kikötõ már kínai üzemeltetés alatt áll, így az odaérkezõ kínai árukat a Nyugat-Balkánon keresztül fogják Nyugat-Európába szállítani - hangsúlyozta az államtitkár.

A Budapest és Belgrád közötti 374 kilométeres vasúti pályából egy 40 kilométeres szerb szakaszt már modernizáltak, így 334 kilométer hosszan kell a vasútvonalat kétvágányúvá tenni, villamosítani és alkalmassá tenni a magas végsebességû közlekedésre.
A Magyar Fejlesztési Bank vezeti a pénzügyi tárgyalásokat, amelyek során a legfontosabb feladat a kivitelezésben való kínai részvétel arányának és a finanszírozási feltételeknek az összehangolása. Az elõzetes becslések szerint a beruházás költsége 2,89 milliárd dollár lesz - közölte Szijjártó Péter.

Az államtitkár ismertette, a szakmai kivitelezési tárgyalásokért a MÁV felel, annak figyelembevételével, hogy az új vasútvonalnak három funkciót is el kell látnia: gyors nemzetközi személy-, illetve teherforgalmat kell bonyolítania, valamint a Magyarországon belüli és budapesti elõvárosi forgalomban is elõrelépést kell jelentenie. Kína a tavalyi Kelet-Közép-Európa(KKE)-Kína csúcstalálkozón, Varsóban ajánlotta fel, hogy tízmilliárd dolláros alapot hoz létre a kelet-közép-európai térség infrastrukturális fejlesztésére.

A MÁV és a Szerbiai Vasutak vezérigazgatója idén májusban írt alá szándéknyilatkozatot arról, hogy kétvágányú, végig villamosított, óránként 160 kilométeres maximális sebességet lehetõvé tevõ vasúti pályát építenek ki a két fõváros között. A vonatok menetideje így a jelenlegi hét-nyolcról három óra alá csökkenne. A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerûsítése érdekében Kína, Magyarország és Szerbia között kezdõdõ együttmûködésrõl idén november 25-én állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök Li Ko-csiang kínai és Ivica Dacic szerb kormányfõvel a Bukarestben megrendezett KKE-Kína csúcstalálkozón.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!