A 3d-s effektek, shaderek és frame/sec értékek bûvöletében élõk világában annál nagyobb ember vagy, minél jobb a videokártyád, az minél gyorsabban küldi a képet a monitorra, és minél több effektet tesz rá. Még akkor is, ha játék közben sosem vesszük észre, milyen szépen csillant meg a vízen a napfény, mert ha azt nézzük, pillanatok alatt szitává lõ az ellenség, vagy lemegyünk az útról a raliautóval.

Pár óráig nagyon nagy királynak számíthattunk a játékosok között, ugyanis egy nappal hivatalos bejelentése után kipróbálhattuk azt a videokártyát, aminél ma nincs jobb a világon (pontosabban az egyprocesszoros kártyák között nincs): a Radeon HD 5870-est.

Video

Úgy aránylag egyszerû a videokártya teljesítményét növelni, ha a tervezõk minden alkatrészbõl kétszer annyit tesznek rá, mint az elõzõ generációs kártyákon volt; lehet villogni a számokkal, hogy 2,15 milliárd tranzisztor jobbról, meg 2,72 teraFLOPS számítási teljesítmény balról. Az AMD mérnökei ennél tovább mentek, és a nyers erõ mellett új technológiákat is bevetettek.

A legfontosabb ezek közül az Eyefinity, ami annyit tesz, hogy a gép több monitorra (mi hárommal próbáltuk, de elvileg hatot is elbír) húzza szét a képet, és az egymás mellé pakolt képernyõkön összesen 5760 × 1200-as felbontásban játszhatunk. Ez egyrészt meghökkentõen látványos, másrészt nem is hátrány, ha egy akciójátékban a szemünk sarkából látjuk, ki lövöldözik ránk oldalról, vagy egy autóversenyben ki tudunk pillantani az oldalsó ablakon.

A csoda-videokártya mellé egy 3,2 gigahertzes Phenom 2 x4 955 Black processzor (laikusoknak: felsõ kategória, de azért vannak nála jóval erõsebbek) és 4 gigabájt memória került a tesztgépbe, amin a legendás hardvergyilkos Crysist és a decemberben megjelenõ autóverseny, a Dirt 2 bétaverzióját próbáltuk ki.

Három képernyõvel játszani elsõre nagyon fura élmény, a megszokottnál bõ fél méterrel mindenképpen messzebbre kell tolnunk magunktól a monitorokat, ha be akarjuk látni az egész képet, és ezzel együtt is esélyes, hogy eleinte kicsit szédülni fogunk, mint amikor az elsõ sorban ülünk a moziban, és valósággal agyonnyom a vászon. Ha kicsit hozzáedzõdtünk, jön az a rész, amikor azt mondja az ember, szép-szép, de a szélsõ monitorokra úgysem nagyon lehet figyelni (persze ha próbaképpen kikapcsoljuk õket, mindjárt elkezdenek nagyon hiányozni). Végül beüt a „kell egy ilyen otthonra” szakasz, megkérdezzük, mibe kerül egy ilyen – a videokártya százezer körül lesz, ha a boltokba kerül, a monitorok meg ízlés szerint, de jó minõségû, 24 collos darabok alá nem érdemes adni.

A mai videokártyák általában egy kisebb lakótelep energiaszükségletét képesek felvenni, ijesztõ méretû hûtõventilátorokat, és néha még külön tápegységet is igényelnek. Ehhez képest a HD 5870 egészen szerény, alapállapotban 27 wattot fogyaszt, csúcsra járatva 188-at. A piros-fekete doboz két kártyahelyet foglal el a gépben, de nem melegszik különösebben, és egészen halk (bár az is igaz, hogy az Index-Totalcar szerkesztõség alapzaja olykor egy kotrógép hangját is elnyelné).

Második a világranglistán (de az elsõ doppingolt)

A tesztprogramok közül elõször a 3DMark Vantage-et eresztettük rá a gépre (már csak egy monitorral), és a direkt a grafikus processzorok minél durvább szívatására kitalált jeleneteknél azért le-lelassult a gép, igaz, ilyenkor általában a processzor nem bírta tartani a lépést. A végeredmény 15644 pont volt, amivel a toplistán szereplõ összes, egy processzorral dolgozó kártya átlageredményét csúnyán megaláztuk.

Egyedül a két GPU-s Nvidia GeForce GTX 295 elõzött meg 16813 ponttal, de azzal majd a karácsonyi piacra megjelenõ Radeon-versenyzõt lesz fair összemérni, amin szintén két grafikus processzor dolgozik majd. (Ha kíváncsi a saját gépe teljesítményére, itt töltheti le a tesztprogramot.)

Hogy ne árválkodjon egymagában a 3Dmark-eredmény, lefuttattunk egy Cinebenchet is (ez az OpenGL grafikus szabvánnyal dolgozik, ami manapság már visszaszorulóban van), itt 7174 pontot hozott össze a kártya. Összehasonlításként a Qwerty MaxxX-tesztünket kapartuk elõ májusból, az akkor minden alkatrészbõl az éppen legjobbat tartalmazó, másfél millió forintos pécé négyezer pontos eredményt produkált.

Egyezzünk ki döntetlenben

Végül a szintetikus tesztek mellett a Crysis alatt is nekiálltunk megmérni, hány képkockát tud másodpercenként kipréselni a kártya. A játék két éve, amikor megjelent messze a leglátványosabb volt a piacon, ma már talán nem az, de ettõl függetlenül hírhedett arról, hogy minden grafikus beállítást a maximumra húzva sincs az a pécé a világon, amit ne fektetne két vállra. A HD 5870 láttán is csak a második legmagasabb fokozatot ajánlotta fel (ott hasított is 60 fps sebességgel, ahol a v-sync képjavító eljárás amúgy is lekorlátozza a játékot), de enyhén szadista mosollyal minden csúszkát, beállítást, élsimítást, meg amit csak találtunk a grafikus opciók menüjében, kíméletlenül a maximumra toltunk.

És láss csodát, a sima dzsungelben mászkálós részeknél másodpercenként huszonöt-harminc képkocka (frame per secundum, avagy fps) sebességgel döcögött a játék, ami éppen annak a határán van, amit az emberi szem folyamatos mozgásként érzékel. Ha nagyon belelendültünk a kommandózásba, és felrobbantottunk pár épületet, meg magunkra haragítottuk a fél észak-koreai hadsereget, azért lement 20 fps alá a sebesség, ilyenkor már szaggat a kép, nehéz pontosan célozni. Azt azért nem mondanám, hogy a Crysis kiütötte volna a HD 5870-et, de felõrölte minden erejét. Maradjunk annyiban, hogy kiegyeztek egy döntetlenben.

El fog férni ez az asztalomon?

A videokártyák gyártóinak presztízskérdés, hogy kié éppen a világ leggyorsabbja. A HD 5870 ezt a címet most biztosan viszi, bár ez a teljesítmény már tényleg csak több, szép nagy monitoron mutatja meg magát igazán, az meg még egy darabig nem lesz szériatartozék minden háztartásban. Aki a csúcson akar maradni grafikában, még várhat a befektetéssel, míg kijön a Windows 7, azzal meg a DirectX 11 grafikus rendszer (ez tudja majd rendesen kihasználni a kártyát), de addig semmiképpen ne próbálja a hárommonitoros játékot butális felbontású grafikával, mert nagyon szomorú lesz, amikor visszaül a régi gépe elé.