2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Rengeteg terméket érint: leárazások országszerteForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-01-06 17:43:37
Az év végi ünnepek utáni vidéki árleszállításokról adtak körképet. Szezonális ruházati és sportcikkeket, tartós élelmiszereket, játékokat is ilyenkor érdemes venni, valamint azok is spórolhatnak, akik most vesznek ki szállodai szobát.

Érdemes szemfülesebben járni az üzleteket, ugyanis ötven, vagy akár hetven százalékkal kedvezõbb áron vásárolhatunk. A megmaradt karácsonyi kellékek fillérekért kaphatóak. A vásárlók kétkedve fogadják a jó hírt. A karácsonyi vásárlási roham után következnek a nagy árleszállítások. Január elsõ napjaiban Miskolcon is több üzlet 30-40 százalékkal alacsonyabb árakkal csalogatja a vevõket. Elsõsorban a téli ruházatra van nagyobb engedmény, télikabátot, kesztyût, sálat most érdemes vásárolni. A borsodi megyeszékhely belvárosában mûködõ egyik bolt üzletvezetõje elmondta, az ünnepek elmúltával lényegesen kisebb a forgalom, sokan az ajándékba kapott árut – fõleg ruhanemût – próbálják meg visszavinni vagy becserélni.

Más a helyzet az élelmiszerüzletekben, a tartós áruk leárazása mindig forgalmat generál – mondta az egyik nagy áruházlánc vezetõ munkatársa. Az egyik miskolci egységben például január elsõ két hetében olcsóbb a porcukor, a liszt, és reklámáron van néhány jó márkájú mosópor is. Ezzel próbálják vonzani a vevõket, akik reményeik szerint, ha már betértek, mást is vesznek majd, nemcsak engedményes terméket. A leárazások ellenére nagyobb bevásárlások élelmiszerbõl ebben a hónapban ritkábbak – tette hozzá a miskolci boltos.

Debrecenben a bevásárlóközpontok, plázák megjelenése óta megváltoztak a bevásárlási szokások. Közvetlenül karácsony után lendületes vásárlási hullám indul. Egyre többen ilyenkor veszik meg, olcsóbban, a kiszemelt ajándékot, vállalva, hogy kisebb a kínálat. A kereskedõk 30-50, helyenként 70 százalékot is engednek az árból. A legnagyobb engedménnyel a hajdú-bihari megyeszékhelyen is a szezonális ruházati és sportcikkeket lehet ilyenkor megvenni. A játékokat szintén olcsóbban adják ilyenkor, hiszen abból is elég nagy készletet halmoztak fel a kereskedõk karácsony elõtt. Románia uniós csatalakozása óta határ menti bevásárló turizmus is kialakult Debrecenben, ez a karácsonyi ünnepek idején is érezhetõ volt, a boltok, figyelmesebb éttermek román nyelven is kínálják árujukat, szolgáltatásukat.

Pécsen ezekben a napokban, terméktõl és minõségtõl függõen, 20-30, néhol akár 50 százalékkal kevesebbet kell fizetniük a pénztáraknál. Engedtek az áraikból a nagy hotelek is, amelyek már az elõszezonban próbálják becsalogatni a vendégeket. Az egyik szállodás hangsúlyozta, a városnak azok az értékei, amelyeket érdemes megnézni, ebben az idõszakban is rendelkezésre állnak, ráadásul a vendégek kedvezményes csomagajánlatokkal élhetnek. A baranyai megyeszékhelyen indított szállodai akcióknak köszönhetõen egy négytagú család néhány tízezer forintból akár több napot is eltölthet a hotelben. Az ilyenkor érkezõ vendégek többsége belföldi, és általában hétvégékre foglalnak szállást. Ezt három másik hotelben is megerõsítették a Kossuth Rádiónak, kiegészítve azzal, hogy az akciós kínálat iránt egyre nagyobb az érdeklõdés.

Nagy leárazásokkal indul az új év

Leárazások ideje a január. Az akciók fele igaz, a másik fele pedig jó üzleti fogás. A kilencven százalékos árcsökkentés mindenesetre jól hangzik. Bár a legtöbb vásárló nem hisz benne, mégis sokan bemennek az üzletbe, reménykedve az olcsóbb tételben. Az eladók szerint viszont azok a termékek – ruhadarabok és cipõk – amelyekre nem volt kereslet, a leárazás miatt sem eladhatóak. 20-30-40-50, sõt 70 százalékosak a leárazások, egyet fizet, kettõt vihet akciók vannak.

Az élelmiszerüzletek polcain is kedvezményes áruk között válogathatunk. Az ünneprõl megmaradt bejglikért, a fenyõ karácsonyi díszeiért, a szilvesztert túlélt kellékeket most érdemes keresni. Az eredeti árhoz képest akár ezer forintot is megtakaríthat a vásárló. Az eladók többsége azt mondja, hogy az év elsõ hónapja erõs, a február közepes és a március a vízválasztó. A vevõk készlete szezonváltásra kimerül. Érdekes, a nõket jobban vonzzák a kirakatokra ragasztott árcsökkenést reklámozó cetlik, de utunk során jó néhány férfival is találkoztunk az üzleteknél.

A stílusos férfiruházatot, elsõsorban öltönyöket és kiegészítõket kínáló tatabányai üzletben az eladó elmondta, hogy a boltban az idén is lesz szezonvégi leárazás, de hol van még – naptárilag – a tél vége? Néhány méterrel arrébb, az egyik cipõboltban már kínálnak néhány terméket akciósan. Minden méretben, színben és fazonban.

– Eddig úgy tûnik, elmaradt a tél. A csizmákat is többnyire csak azért viszik, mert divat ez a viselet. Novemberben volt néhány nap, amikor nagyon hideg volt, akkor hirtelen sok csizmát eladtunk, január elsõ napjaiban, a napsütésnek és a nappali melegnek köszönhetõen inkább már a tavaszi cipõket keresték a hölgyek. Az elõzõ években erre február közepénél hamarabb nem volt példa.

Egy német márkával fémjelzett cipõüzlet szigorú szabályok szerint mûködik. A divatos lábbelik között néhány alkalmi viselet is van. Egybõl a bejárattal szemben, külön polcon tüntetik fel a leértékelt lábbeliket. Ottjártunkkor olyan vásárlóra akadtunk, aki pótszilveszterre keresett magának divatos magassarkút. A pult mögül felegyenesedett kamaszkorú 38-as méretûbe bújt.

– Minden passzol – szögezi le. Tõlünk egy biztató mosoly, az eladótól pedig mínusz ötven százalék, azaz négyezer forint jár – vissza. Tovább hallgatózunk. A családban a termékek minõsége miatt megy a huzavona. Lehet, hogy a szûkös pénztárca szab határt? Sokakat a karácsonyi ajándék és a menüsor „koplalásra” kényszerített. Mégis becsalja az üzletbe az érdeklõdõket: hátha tényleg valamilyen alkalmi vételre bukkan a szemfüles.

Mindenestre jó körülnézni. Elképzelhetõ, hogy ugyanarra a termékre bukkanunk két különbözõ egységben, más-más, több ezer forinttal eltérõ áron. Valószínûleg egy helyrõl szerzik be a ruhákat, csak más árréssel dolgoznak. A tapasztalat azonos: akad vásárló, de az a bevétel, amit az üzletek a karácsonyi hajsza ideje alatt produkáltak, az az egész éves átlagot felülmúlja.

Itt, az elsõn sem ritka a hetven százalékos leárazás, de legtöbb helyen félárasak a téli holmik. Keresettek a téli kabátok és a pulcsik. A szomszédos sportüzletben a síruhák akciósak, január végén egyes téli ruhadarabok hetven százalékkal olcsóbban is megvásárolhatóak. Hamarosan jön a váltás! A tavaszi kollekció a legtöbb üzletbe már februárban megérkezik.

Maradék és elõrelátás

A kisboltok és a szupermarketek kínálata között is számottevõ a különbség. Ugyanazt az árut, például a bejglit, több mint 500 forintért lehet megvenni, de a nagyobb áruházakban 99 forintért is kapható a karácsonyi fogás. Persze a súlyban is ugyanúgy van különbség. Szavatosságuk január végéig jó. A cukrászdák is hasonló helyzetben vannak. Itt az ínyenceknek ajánlott inkább a választék, mert a hagyományoson kívül sokféle ízben – gesztenye, csokoládé és meggyes-mákos – is kapható.

Az sem megy ritkaságszámba, hogy valaki a szezonból megmaradt és kiárusított fenyõdíszeket, ablakba függeszthetõ égõsort, apróbb karácsonyi csecse-becséket, vagy a szilveszterrõl megmaradt jelmezeket vásárolja meg. Õk az elõrelátók. – Ezeket ennyi pénzért nem lehet itt hagyni – mutat a kosarába V. Éva. A hölgy az egyik szupermarketben vásárolt három doboz kékszínû karácsonyi gömböt. Biztos, hogy hatszáz forintba került és bizakodhatunk benne, hogy jó pár évig kitart. – Fogyóeszköz – mutat az üvegbõl készült termékre. Az egy sorral arrébb található mûanyag díszekrõl jobb lesz, ha hallgatunk...

Az egy fehérnemûboltban fürdõruhák lógnak a százalékos felirat alatt. Úgy már érthetõ, hogy a wellness hétvégék miatt nõtt meg a keresletük. Az eladók elmondása szerint az ötven százalékkal leértékelt árukból sok fogy. Ha most nem, legkésõbb nyáron bevethetõek. A csaknem háromezer forintos dresszek és két részes bikinik a készlet erejéig kaphatóak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!