Gyökerek és gyöktörzsek

Tavasszal vagy õsszel, amikor a növényzet pihen, gyûjtendõk a gyökerek és gyöktörzsek. A fejlõdésben levõ növényben, így természetesen a gyökerekben és gyöktörzsekben is, az elsõ 1-2 évben kevés a hatóanyag, így csak általában a harmadik évben érdemes gyûjtésüket, kitermelésüket megkezdeni, amikor már a hatóanyag felraktározódott bennük. Vékony gyökeret kitermelni nem is gazdaságos. A vékony, 1-2 éves gyökeret, ha már a vastagabb gyökérrel ki is ástuk, dugdossuk vissza a földbe a jövõ kitermelés érdekében. A gyökerek, gyöktörzsek kitermelése a talajviszonyok figyelembevételével sohasem kézzel, hanem kisebb-nagyobb ásóval történjék. A kiásott gyökeret, gyöktörzset vízzel vagy arra alkalmas kefével a földmaradványoktól megtisztítjuk.

A saponint és nyálkát tartalmazó gyökereket (ziliz, szappangyökér) nem szabad vízzel megtisztítani. A megtisztított nyers árut 10-15 centiméternyi, vagy nagyobb darabokra vagdaljuk (liquiritai), az ujjnyi vastagnál erõsebbeket 2-4 rét hasítjuk (althea), vagy különleges módon felaprítjuk (saponaria), ezután szárítjuk. A gyökereket, gyöktörzseket nyers állapotban általában nem ajánlatos meghámozni, mert a hámsejtekben is van hatóanyag. Csak határozott kívánságra történhet a lehámozás, de akkor se hámozzuk le a gyökér kérgét, csak tompa késsel kaparjuk le a hámréteget.

A megtisztítás után az árut napon vagy meleg idõjárásban szellõs padláson, vékonyan kiteregetve szárítjuk. Nedves, esõs idõjáráskor mesterséges szárítást kell végezni, mert a nedvdús gyökerek, gyöktörzsek könnyen penészednek. A kiteregetett drogot gyakran kell megforgatni, mert csak akkor készült el, amikor csont szárazzá lett, és törékennyé vált. A mérges gyökerek és gyöktörzsek az általános szabályok figyelembevételével, kellõ óvatossággal szárítandók. A kész árut zsákoljuk, szellõs, száraz helyen, jelzõtáblácskákkal és mérlegelési adatok feltüntetésével tartjuk el.

Füvek és levelek

Értékmeghatározás szempontjából a füvekre és levelekre is vonatkozik a gyûjtés idejének szakszerû megállapítása, mert itt sem lehet közömbös a drog hatóanyag-, illetve alkaloida-tartalma. A begyûjtés száraz idõben, a rátapadt harmat felszikkadása után, alkalmas szerszámmal (sarlóval) történik. A beteg szár- és hajtásképleteket, leveleket, az esetleg rátapadt idegen anyagot, piszkot már ilyenkor, begyûjtés közben kell a fûrõl vagy levélrõl eltávolítani.

Az így tisztán, nagy kosarakba vagy zsákokba lazán elhelyezett füveket, leveleket - az egynapi gyûjtés eredményét - nyomban a hazaszállítás után vékony rétegben szárításra kell kiteregetni az elõre elrendezett és megtisztított alkalmas helyen, mert különben a zsákokba esetleg begyömöszölt, a kosarakba betaposott friss áru még gyors szárítással sem menthetõ meg. Amennyiben megfeketedik – értéktelen lesz.

A növénynek hozzáértõ szárítással eredeti színét kell megtartani, ezt pedig csak úgy érjük el, ha az aznapi gyûjtést kiteregetjük és a vékony rétegben kitett árut gyakran – az elsõ napokban legalább kétszer – megforgatjuk. A füveket és leveleket mesterségesen is száríthatjuk. Kivételt képeznek az illóolajat tartalmazó füvek és levelek, melyek még 40-50°C meleget sem tûrnek el anélkül, hogy értékük, tartalmuk ne szenvedne.


Virágok

A virágok igénylik a legnagyobb gondosságot és szeretetet. A virágokat teljesen kifejlõdött állapotukban gyûjtõk vagy a kehellyel alig 1 cm szárral együtt (kamilla), vagy csak a kinyílt virágot (verbascum), vagy csak a sziromleveleket (papav. rhoeados). A virágok begyûjtéséhez – ott különösen, ahol nagy mennyiségrõl van szó – alkalmas szerszámot, virágszedõ fésûket alkalmaznak, melyek nem tépik, hanem lemetszik a virágfejeket, esetleg kis szárral együtt. A kamilla gyûjtésénél különösen alkalmazásban vannak ezek a fésûk, melyeket a gyûjtõk saját ízlésük és találékonyságuk szerint szerkesztenek. A fésûknél az a fontos kellék, hogy a virágot vágva szedje le a fésûk fogai közé elhelyezett éles bádog vagy vaslemez. Más virágot általában kézzel csipegetünk le vagy kis késsel szedünk.

A leszedett, begyûjtött virágokat nagy kosarakba, vagy zsákokba lazán elhelyezzük, és minél elõbb alkalmas helyen szárításra tegyük ki. A kelleténél tovább összeöntve a virág nem maradhat, mert befülled, megbarnul, illatát veszti, és ezen fogyatékosságon segíteni nem lehet. A szárítást elsõsorban lazán kiteregetve, szellõs padláson vagy naptól védett helyen végezzük. A virágokat mesterségesen szárítani nem nagyon lehet, illetve szabad, mert e szárítás olajtartalmuk rovásár megy. Ott azonban, ahol a drog szempontjából nem elsõrendû kérdés a virág illóolaj tartalmának a teljessége, a mesterséges szárítással szemre igen tetszetõs árut lehet produkálni, arról nem is szólva, hogy egy fél nap alatt elvégezhetõ az a munka, ami egyébként 2-3 hétig is eltart.

A legtökéletesebb szárítási eljárásnak a szellõs padláson véghezvitt, rámán, kereten történõ szárítás bizonyult. A keret lehet egy vászonnal, zsákszövettel vagy átlyukasztgatott keményebb papírral leborított faléc-ráma. Szárításra kitett virágokat – legfõképpen az elsõ napokban – meg kell forgatni, míg a szárítás utolsó stádiumában a virágokat nem szabad megbolygatni. A virág a szárítás után érzékeny a nedvességgel szemben. Ha olyan helyen tartjuk, ahol a levegõbeli nedvesség éri, némelyik virág könnyen megbarnul, ami az érték rovására megy.

A száraz virágot megrostáljuk, megtisztítjuk az idegen anyagoktól, és zsákba tesszük (hársfa). Ha különös gondossággal akarunk eljárni, úgy a száraz virágot bõven papírral bélelt ládákba helyezzük el, de ládákban tartjuk mindazokat a virágzatokat, amelyek könnyen elporladnak (kamilla). Azokat a virágokat, amelyek erõsen nedvszívók és a nedvességre különösen érzékenyek, s amelyek a színüket vesztik (ökörfarkkóró), oltatlan mésszel bélelt ládába, vagy zacskóba elhelyezve, mésszel bélelt bádogdobozban, üvegedényben tartjuk el.

Némelyik virágzat virágpora (kamilla) szintén értékes, úgyszintén értékesíthetõ a kamillának rostán visszamaradt száraz virágzata (fürdõ-kamilla). A csomagolásnál arra ügyeljünk, hogy lazán legyen a virág elhelyezve. Szellõs helyen tartsuk a kész árut. Az elmondottak csak nagy általánosságban ismertetik a gyûjtésnél figyelmet érdemlõ körülményeket; amennyiben a gyakorlat életrevaló irányítást és szabályt, követendõ szokást állapít meg, úgy a szabálytól eltérõ, de célirányos eljárást saját maga is meghonosíthat a gyûjtõ.