2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Kéményseprõk ipartestülete: a kiesõ bevételek kompenzációjának híján hét megyében leáll a közszolgáltatásForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-06-02 08:24:06
Az állami intézkedések miatt kiesõ bevételek kompenzációjának elmaradása miatt június 30-át követõen hét megyében financiális okok miatt leáll a kéményseprõ-ipari közszolgáltatás – közölte Vidra Zoltán, a Magyarországi Kéményseprõk Országos Ipartestületének elnöke pénteki szolnoki szakmai összejövetelük után az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a szolgáltatás leállása Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Somogy megyében összesen 842 települést érint majd.

Vidra Zoltán hozzátette: a jelen lévõ tagvállalatok képviselõi – beleértve az önkormányzati tulajdonú társaságokat is – kijelentették, hogy a jelenlegi jogszabályi követelményeknek megfelelõ színvonalon nem képesek a kiesõ szolgáltatásokat még kijelölés esetén sem pótolni, mert sem létszámban, sem eszközben nincsenek felkészülve, és likviditási helyzetükben sincsenek tartalékok.

Vidra Zoltán – aki a szolnoki Fûtéstechnikai Kft. ügyvezetõje – elmondta: a kormány 2013 májusában hozott döntést a kéményseprés rezsióradíjának csökkentésérõl. Azóta a közszolgáltatást ellátó magyar tulajdonú vállalkozás folyamatosan kompenzációra szorul. Esetükben Szolnok megyei jogú város önkormányzatához fordultak pénzügyi segítségéért, mindeddig eredménytelenül.

A társaság jövõjét firtató kérdésre azt válaszolta, hogy nem lát más utat, mint a cég felszámolását, ebben az esetben 92 dolgozó veszítené el az állását.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!