1914. december 15-én ütötte el egy szekér Herman Ottót a Múzeum körúton, aki késõbb az itt szerzett lábszártörés miatti fekvés szövõdményeként kialakult tüdõgyulladásba halt bele.

1890-ben jelent meg Bornemissza Zoltán fatenyésztési vándortanár A hasznos madarak védelmérõl címû ismeretterjesztõ, szemléletformáló könyve Budapesten, amelyben a felvilágosult gondolkodó a madarak téli etetésének lehetõségére és fontosságára is felhívta az olvasók, az ország lakossága, különösképpen pedig a gazdálkodók figyelmét.

Ezt követõen Herman Ottó (kinek halála 100. évfordulójára emlékezünk idén) az 1901-ben megjelent A madarak hasznáról és káráról címû mûvében már külön fejezetet szentelt a madáretetésnek - írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Így kezdõdött az a ma is tartó, a lakosság egészét megszólító, a szó legnemesebb értelmében vett népnevelõ, országjobbító munkálkodás a 19. század végén, a 20. század elején, melynek célja természeti kincseink megismertetése és közös megóvása volt. Ennek részeként agitált Herman Ottó az Országos Állatvédõ Egyesület közgyûlésén 1900. február 25-én, hogy közösen összeállított írásos javaslattal érjék el az illetékeseknél, az Amerikai Egyesült Államok mintájára a hazai közoktatásban is vezessék be a madarak és fák napját. Ez a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 26.120/1906 számú rendelete alapján 1906-ban meg is valósult.

Bár a madarak és fák napja megrendezését az elemi népiskolákban május-júniusra tették (jelenleg május 10. ez a jeles nap), a madáretetés is bekerült az óvodai és iskolai nevelés kelléktárába, illetve évrõl évre mind több család õszi és téli programjába. Ezt a munkát folytatja az idén 40 éves Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) is, melynek 2002-ben indított lakossági Madárbarát kert programjának (amelynek mára több mint 5500 regisztrált tagja van országszerte) egyik központi eleme is a téli madáretetés.

Az MME kommunikációs munkatársa, Orbán Zoltán az MTI-nek hangsúlyozta, hogy minden madárfaj téli etetése fontos természetvédelmi tevékenység, Magyarországon ugyanakkor a cinege- és verébfajtákat lehet a leggyakrabban megfigyelni a madáretetõknél.  Az MME útmutatása szerint a különbözõ olajos növényi magvak és ezek keverékei (napraforgó, köles, dió, földimogyoró) mellett az állati zsiradékok (szalonna, faggyú, cinkegolyó) és a gyümölcsök (elsõsorban alma) is fontos téli táplálékai a madaraknak.

A szervezet kiemelte azt is, hogy semmiképp se helyezzünk ki az etetõkbe kenyérmorzsát, mivel az napokig vagy hetekig is állhat elfogyasztatlanul, és ha a madarak ezután eszik meg, az könnyen gyomor- és bélgyulladáshoz, végsõ soron pedig pusztuláshoz vezet.

Elkezdõdött a téli madáretetési szezon

Nem véletlen tehát, hanem több mint száz év folyamatos környezeti nevelési munkájának köszönhetõ, hogy õsszel szinte automatikusan nyúlunk a madáreleségért az üzletek polcain, helyezzük ki és töltjük fel a gyerekekkel közösen eleséggel az etetõket.

Napjainkra a fogyatkozó madarak védelmére való odafigyelés még fontosabb, mint madárvédõ elõdeink idejében, pedig már õket is az aggodalom késztette megszólalásra.

Ezért nagyon fontos, sõt, egyre fontosabb, hogy mi magunk is tegyünk környezetünkért. Bár a feladat óriási, van néhány elõnyünk száz évvel ezelõtt munkálkodó eleinkhez képest, hiszen rendelkezésünkre állnak a digitális képrögzítés eszközei, a gyors kommunikáció és az internet.

Idén decemberben kettõs évforduló is kapcsolódik tehát a madáretetési szezonkezdethez. 125 éve jelent meg Bornemissza Zoltán madáretetést is népszerûsítõ könyve, és szinte napra pontosan száz éve, 1914. december 15-én ütötte el egy szekér Herman Ottót a Múzeum körúton, aki az itt szerzett lábszártörés miatti fekvés szövõdményeként kialakult tüdõgyulladásba halt bele december 27-én.

Tisztelettel emlékezünk, emlékezzünk madárvédõ eleink munkájára, mert nekik köszönhetjük, hogy Magyarország máig õrzi természeti kincseinek javát, és ha összefogva az õ általuk kijelölt úton megyünk tovább, akkor ezt unokáink is látni fogják - hangoztatja közleményében a szervezet.

"A mi pedig külön is késztet és följogosít, ez az, hogy mind ritkábban látom kelni égfelé a pacsirtát; leghûségesebb barátunk, a füsti fecske mindinkább elmaradoz fészkétõl; a kert, az erdõ és liget fáinak, bokraiban sürüjében nincs mozgás (…). (…) A mi tájainkon pedig elhallgat a "pittypalaty" s ha Arany János élne, csak elvétve hallhatná meg a kis párok szerelmi vallomását, melyet kevés sorban oly mesterileg leirt volt.” [Herman Ottó: Madárvédelem, elõadás az Országos Állatvédõ Egyesület 1900. évi február hó 25-én tartott közgyûlésén]