| Utolsó módosítás: 2010-04-22 10:42:24 |
|
Gyakorlatoztak a polgári védelmisek április 20-án Csökmőn, másnap Darvason, ma pedig Zsákán. A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pályázati támogatásból tudta megszervezni ezt a képzést a Berettyó folyó melletti településeknek. Csökmőn kedden délelőtt elméleti oktatás zajlott, ahol először Nyalka Miklós alezredes tartott egy kis előadást a polgári védelem fontosságáról, felépítéséről, és minden hozzá kapcsolatos tudnivalóról. Ezután szakemberek egészségügyi, majd árvízvédelmi alapismeretekről beszéltek a résztvevőknek, hogy veszélyhelyzet esetén tudják, mi a teendő. Délután pedig a darvasi gátőrháznál, a Berettyó parton végeztek árvízvédelmi gyakorlatot, a Berettyóújfalui TIVIZIG szakaszmérnökének, Vécsei Tibornak az irányításával. Szeifert Ferenc, berettyóújfalui és Varga József csökmői polgármester, és Mándi László ezredes is megjelentek a gyakorlaton.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|