| Utolsó módosítás: 2011-07-14 16:42:12 |
|
Négy település – Berettyóújfalu, Bakonszeg, Mezősas, Mezőpeterd - közösen nyújtotta be pályázatát a berettyóújfalui autóbusz állomás épületének és környékének, valamint az említett falvak buszmegállóinak megépítésére, illetve a meglévők felújítására.
A projektismertető sajtótájékoztatón Muraközi István polgármester az érintett települések polgármesterei és képviselői előtt elmondta: a kistérségi központba való bejutás, valamint hazaérés megfelelő körülményeit lesz hivatott megteremteni az év végéig megvalósuló beruházás. Az elnyert támogatás 193 millió forint, az önkormányzati önerő tízmillió forint, míg a beruházás teljes értéke 204 millió forint – részletezte Muraközi István. Újfaluban az autóbusz állomás épülete és környéke újul meg, amely a csomópontba csatlakozó utcák – Eötvös, Madách és Hunyadi - kereszteződését jelenti. Új aszfaltburkolat lesz, szabályos peronok, illetve az Eötvös Szakképző oldalában új térburkolatos járda épül.
Mezőpeterden két meglévő buszvárót újítanak fel, Mezősason három új épül, egy megállót felújítanak, míg Bakonszegen hat új buszmegálló készül el. A települések polgármesterei kiemelték annak fontosságát, hogy a térségi szerepet betöltő Berettyóújfalu méltó körülmények közt tudja fogadni az ügyeiket itt intéző lakosokat. Muraközi István az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy a beruházás elkészültével teljessé válik az új városkép az itt élők és ide látogatók számára.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|