| Utolsó módosítás: 2011-12-02 17:52:00 |
|
Debrecenben a Líra Könyvesboltban került sor a Holnap Magazin kiadó által kiadott Szél szárnyán c. antológia könyvbemutatójára, melynek „fővédnöke” Kun J Judit szerkesztő volt. A kötetben több hajdú-bihari szerző – többek között komádiak – írásai is megtalálhatók.
A könyvbemutatót a Lyra fafúvós trió előadása vezette be majd Kun J Judit felkérésére Cserép Imre az antológia egyik szerzője köszöntötte a rendezvény résztvevőit és mutatta be a Holnap Magazint. Beszélt arról, hogy a Holnap Magazin ma már országosan elismert irodalmi portál és kiadó, amelynek gondozásában az eltelt három éve alatt számtalan könyv látott napvilágot, csak az Antológiákból nyolc. Ezt követően Kun J Judit szerkesztő beszélt a Szél szárnyán c. Antológiáról, saját könyvéről a Reménytelen remények c. verseskötetéről, valamint a megjelent szerzők Felföldi Erzsébet, Bessenyei Gábor írásairól és bemutatta a szerzőket. Utána Felföldi Erzsébet mutatkozott be és beszélt a kötetben megjelent novellájáról. Az Ady Endre gimnázium diákjai: Szabó Nikolett és Veres Viktória részleteket olvastak fel Felföldi Erzsébet: Gyermekláncfű, Bessenyei Gábor: Csontkutya novellájából és Cserép Imre verseiből (Születésnapomra), amit a szépszámú közönség nagy tetszéssel fogadott. Ugyanúgy nagy tapsot kapott a Lyra fafúvós trió előadása is. A könyvbemutató és találkozó végén a résztvevők kötetlen beszélgetést folytattak a szerkesztőnővel, a jelenlévő szerzőkkel. A bemutató könyvvásárlással és dedikálással ért véget. A könyvbemutatóról Bükki Imre fotós készített képeket, amelyek a képgalériában is megtekinthetők.
Vmirjánczki Andrea
Fényképezte: Bükk Imre
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|