
Alig egy hete jelentette be főbb programjait Kelet-Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál, máris újabb nemzetközi sztár érkezésének örülhetünk. Debrecenbe jön az Apocalyptica is!  A kosaras idény NB I A-s része a Factum Sport Debrecen számára a megszerzett 10. hellyel befejeződött, ám az utánpótlása még javában dolgozik, mivel május végén érdekelt az országos nagydöntőben, ami az U23-as korosztályt érinti.
.jpg)
Hajdú-Bihar megyében élő nyugdíjasok szavalóversenye legutóbb Debrecenben a Kossuth utcai Művelődési Központban került megrendezésre. Címkék: Bihari hírek, autó, Debrecen, díjszabás, kerékpár, műszaki, műszakivizsga, segédmotor, sofőr, taxi, vizsga | Szóljon hozzá! |
 Debrecen – “A fene bánná, hogy néhány ezer forinttal drágul a műszaki vizsga, ha csak ez terhelné pluszban az autósok pénztárcáját. Csakhogy a benzinkútnál már jó ideje 450 forint körüli áron mérik a benzint, a szervizben hatezer forintos óradíj alatt a franciakulcsot se nagyon emelik fel a szerelők, a kötelezővé tett gyerekülés és telefon-kihangosító szett is egy vagyonba kerül, és akkor még nem beszéltem a 400 forintos óránkénti parkolási díjról, ami a fővárosi ötödik kerületivel vetekszik” – válaszolta érdeklődésünkre János, miközben már a sokadik 200-as érmét nyelette el a Dósa Nádor téri parkolóautomatával. Ügyintézni indult…
 Debrecen - Hasznos tudnivalók a 2011. évről benyújtandó személyi jövedelemadó bevalláshoz.
 Futsal - Kikapott az MK-győztes Berettyóújfalu, a DEAC Armada magabiztos győzelmet aratott.
Címkék: Bihari hírek, bajnokság, Debrecen, dsc, foci, Labdarúgás, Megye I., Megye 2., megye II, mérkőzés, sport, erdemények | Szóljon hozzá! |
 Megye I-es és Megye II-es eredmények.

Berettyóújfalu – A Jehova tanui kongresszust szerveztek a berettyóújfalui Pálfi István Rendezvénycsarnokban szombaton.  Hajdú-Bihar – Nézze meg e heti Hajdú-Bihar megyei csődértesítőnket!
Címkék: Bihari hírek, BME, Debrecen, foci, futsal, Hódos, Hódos Imre sportcsarnok, Labdarúgás, mérkőzés, Mezei-Vill, MVFC, MVFC Berettyóújfalu, sport, Sportcsarnok | Szóljon hozzá! |
 Futsal – Helyreteheti a DEAC Armada elleni fiaskót az MVFC Berettyóújfalu hétfőn; este fél nyolckor hazai pályán, a Pálfi István Rendezvénycsarnokban szerepel a bihari együttes, vendége pedig a MAFC BME Docler Akadémia lesz.
 Debrecen – A Berettyóújfalu Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közigazgatási hatósági eljárást folytat fk.Lakatos Dávid Szilveszter, 14 éves intézeti nevelt eltűnése ügyében, aki 2011. november 14-én Debrecen, Tégláskert u. 68. szám alatti otthonból engedély nélkül távozott, azóta tartózkodási helye ismeretlen, azóta tartózkodási helye ismeretlen és életjelt magáról nem adott.
Címkék: Bihari hírek, advent, betlehem, család, Debrecen, gyerek, gyermek, játék, karácsony, Komádi, műsor, programok, rendezvény, szeretet, templom, ünnep, ünnepség | Szóljon hozzá! |
 Komádi – A város főterén a harmadik gyertyát jelképező adventi fény az óriási koszorún. A műsor csodálatos volt. Nagyon sok ünnepelni vágyó, karácsonyra készülő városlakó gyűlt össze a templom előtti téren.

Debrecenben a Líra Könyvesboltban került sor a Holnap Magazin kiadó által kiadott Szél szárnyán c. antológia könyvbemutatójára, melynek „fővédnöke” Kun J Judit szerkesztő volt. A kötetben több hajdú-bihari szerző – többek között komádiak – írásai is megtalálhatók. Debrecen, Püspökladány – Hajdú-Bihar Megye rendőrfőkapitánya dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, 2011. november 22-i hatállyal visszavonta vezetői megbízását dr. Krocsek Zoltán r. alezredes Úrnak, a Püspökladányi Rendőrkapitányság vezetőjének és nyugállományba helyezte. Berettyóújfalu, Debrecen - A Berettyóújfalu Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közigazgatási hatósági eljárást folytat fk. Ács Zoltán, 14 éves intézeti nevelt eltűnése ügyében, aki 2011. október 13-án Debrecen, Tégláskert u. 68. szám alatti otthonból engedély nélkül távozott, azóta tartózkodási helye ismeretlen, azóta tartózkodási helye ismeretlen és életjelt magáról nem adott.
 Ártánd, Biharkeresztes, Debrecen – Kedden délután az Ártándi közúti határátkelőhelyen belépésre jelentkezett egy görög állampolgár által vezetett, német honosságú kamion.
Berettyóújfalu, Debrecen - L. Ritók Nóra grafikusművész, tanár, tankönyvszerző, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, aki a hátrányos helyzetű gyermekek nevelését-oktatását vállalta fel, 2016-ig a Magyar Tehetség Nagykövete. Berettyóújfalu, Debrecen - Egy 21 éves berettyóújfalui férfit vettek őrizetbe a debreceni rendőrök, aki tegnap késő este Debrecen, Petőfi téren lévő söröző és a Homokkerti felüljáró között, fallal ellátott sötét területen egy hajléktan férfit megtámadott. Debrecen – Nincs esély arra, hogy a 230 milliárdos reálhozam élénkítse a kiskereskedelmi forgalmat. Hajdú-Bihar - A munkaügyi központ igény szerint segít a munkaadóknak a megfelelő dolgozók kiválasztásában is.
|
Csökmő Nagyközségi Önkormányzat
4145 Csökmő, Kossuth utca 109. sz.
Tel: 06-36-54/443-601 |
|
 |
Az ifjúsági zenekarok nívódíját kapta meg a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar a Békéscsabán megrendezett XXV.Nemzetközi Zenei Ifjúsági Találkozón (közismert nevén ZENIT-en) augusztus 18-án. Döge Csabát, a zenekar karnagyát pedig három év után ismét a kiváló karmester díjjal ismerte el a szakmai zsűri.
 Debrecen, Balatonfüred - A cívisváros kezdeményezéseként életre hívott Városok, Falvak Szövetsége Kulturális Régió is bemutatkozott az elmúlt hét végén a balatonfüredi borheteken.
ebrecen - A napokban lezártult a Napló rajzpályázata, melyen az alábbi helyezések születtek. A díjátadás július elsején (pénteken) 16 órakor a Napló szerkesztőség emeleti tárgyalójában lesz, melyre szeretettel várjuk a nyerteseket és kísérőiket. .jpg)
Nettó 800 millió forintért kelt el a hajdúszoboszlói Hotel Délibáb, a szerződésben azonban nemcsak a vételárról, hanem az alkalmazottak sorsáról is döntöttek. A változás jó. Átgondolásra késztet. Ha pedig az a cél, hogy ezentúl még szakszerűbben kiszolgálják az állampolgárt, örömöm az égig ér. A kormányablak kapcsán ezt ígérik. De csak a debrecenieknek, akik könnyen beugranak a Darabos utca 9-11-be! Szabó Katalin jegyzete
|
| 2-es villamos, Ács Zoltán, Adó, adóbevallás, advent, ajándékok, alkohol, Apocalyptica, Aranybika, árcsökkentés, Ártánd, Ártándi közúti határátkelőhely, árvíz, átadás, Augusztus 20-ai program, autó, autó rablás, bajnokság, baleset, Balmazújváros, Baross utca, Békéscsaba, Belföldi hírek, bér, Berettyóújfalu, berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, betlehem, bevallás, Bihari hírek, Biharkeresztes, BME, borsod, bűncselekmény, busz, buszpályaudvar, campus fesztivál, cigaretta, Cívis Hotels, család, csapókert, csatornázás, cserediák, csőd, Csökmő, Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar, DEAC, Derecske, Devecser, díjak, díjszabás, dr. Fekete Csaba, drog, dsc, DVSC, Egészségbiztosítási Felügyelet, egyesület, elbocsátások, életét vesztette egy munkás, elfogások, élményfürdő, eltünés, eltünt, eltűnt személy, embercsempészés, Éneklő Ifjúság, erdemények, eredmény, értesítő, falvak szövetsége, fazekas mihály általános iskola, fegyver, fejlesztés, fejlődés, fekvenyomás, felhúzás, felszámolás, felújítás, foci, fogyasztás, fokozott figyelem, Földes, FŐNIX, forgalomirányítás, fórum, futsal, fuvola, fúvósok, görög sofőr, gyerek, gyermek, gyorshajtás, h1n1 vírus, Hajdú - Bihar, Hajdú-Bihar, Hajdú-Bihar Megye rendőrfőkapitánya, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, hajdúszováta, hajléktalan, haláleset, hangverseny sorozat, határidő, helyijárat, Hódos, Hódos Imre sportcsarnok, hőlégballon vb, Horváth István, Horváth Lajosné, idő, II. vilamos, illatpark, influenza A-vírus (H1N1), influenza járvány, intézeti nevelt, iraki határsértők, iskola, Isten, ittas vezetés, jatek, jehova, Jehova tanúi, kábítószer, karácsony, karácsonyi bevásárlás, Karambol, katasztrófa védelem, Kenézy kórház, kerékpár, keresik, kézilabda, kiállítás, kisfiú, kissebbségi, kisteherautó, Kitti, kivárás, komádi, koncert, könnyű sérült, könyvbemutató, kórház, kormányablak, kormányhivatal, Kósa Lajos, Kowalsky meg a Vega, közgyűlés, közlekedés, közlekedési baleset, kresz, kürtőskalács, L ritók nóra, labdarugás, lakatos, lángos, látványos bemutató, lezárult, Líra Könyvesbolt, lopás, Lovarda, magyar, Magyar Tehetség Nagykövete, Magyarország, marihuanna, Megye 2., megye I., megye II, Megyei Nyugdíjas Szavalóverseny, megyejárás, mérkőzés, Mezei-Vill, Mihály- napi vásár, móra ferenc, motor, motoros baleset, motorosok, munka, munkaügy, műsor, műszaki, műszakivizsga, művelődési házak, művelődési központ, művészeti iskola, MVFC, MVFC Berettyóújfalu, nagyerdő, Nagyvárad, Napló, német kamion, nyeremények, Nyíradony, olasz, Olaszország, öngyilkosság, önkormányzat, összefogás, otthon, pályázat, pénzügyi sokkhatások, perpatvar, Pocsaj, program, Programok, programok, Püspökladány, Püspökladányi Rendőrkapitányság, rablás, rajz, rajzpályázat, rendezvény, rendőri jelenlét, rendőrség, Rendőrségi hírek, repülőtér, robbanás, rugalmasság, sakk, Sárkány-nap, segédmotor, Segner tér, sikerek, sofőr, söralátét, Sport, sportcsarnok, stadion felújítás, Strand, súlyos sérült, szavaló verseny, szeretet, szolgáltatások, szombat, szórakozóhely, sztepp tánc, Szülészeti Klinika, találkozó, Tavaszi Nagyvásár, távhő, taxi, templom, térfigyelő kamerák, tilalom, tiltott határátlépés, Tuning Show, tűzijáték, tűzoltó, újjáépítés, Újléta, ünnep, ünnepség, választások, városok szövetsége, vásárlás, vendéglátó, verseny, villamos pálya, villamosbaleset, villamospótlók, virág, virágkarnevál, vita, vizsga, vonat, vörösiszap, zenekar, ZENIT Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |