2019. szeptember 22. Vasárnap, Móric.
 

Románia egyelõre csak Nagyvárad és Bors között építi ki az M4-es folytatását.

Befejezõdött a nagyváradi vár hat éve tartó felújítása - közölte az Agerpres hírügynökség. Az épületegyüttes januártól válik látogathatóvá.

„A Debrecentõl Románia irányába haladó gyorsforgalmi út építése 2016-ban megkezdõdik.”

Idén is több napig tart a magyar kultúra ünnepe programsorozat.

Kisebb fájdalommal, gyorsabb gyógyulással járó mûtéteket végezhetnek a debreceni klinikákon azokkal az eszközökkel, amelyeket a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttmûködési Program (HURO) keretében vásároltak 500 ezer euró (több mint 150 millió forint) európai uniós forrásból.

Nagyvárad utcáin vonulva zenélt a Csökmõi Ifjúsági Fúvószenekar a II. Szent László Napok alkalmával.

A Nagyváradi Egyetem és Debreceni Egyetem kutatói közös konferenciával ünnepelték a környezetvédelmi világnapot Nagyváradon.

Nagyváradon állt rajtkõre a Hajdúszoboszlói Árpád S.E. huszonnyolc fõs úszócsapata március elején.

Egyebek közt könyvbemutatóval, kiállításmegnyitóval, díjátadással, színpadi játékkal ünnepeltek csütörtökön Berettyóújfaluban a magyar kultúra napja alkalmából. Az egész hétre kiterjedõ programfolyamot – csakúgy, mint az elmúlt esztendõkben – ezúttal is Nagyváraddal közösen rendezték.

Eseménygazdag héttel adóznak a magyar kultúra ünnepének.

Zarándokút Békésbõl, Bihar megyén át Nagyváradra
Második alkalommal indultak el, a mintegy 116 km-es zarándokút megtételével a Békés megyei Gyomaendrõdrõl Körösladány, majd a Hajdú-Bihar megyei Újiráz és Komádi települések érintésével Nagyváradra.

Határtalan a boldogság – e szavakkal kezdte Muraközi István polgármester azt a sajtótájékoztatót, melyen hat település – a vendéglátó mellett Nagyvárad alpolgármestere, Ártánd, Mezõpeterd, Biharkeresztes, Bors – polgármestere elõtt nyitott meg, abból az alkalomból, hogy hamarosan elkezdõdhet a mintegy 35 km-nyi kerékpárút építése Berettyóújfalu és Nagyvárad között.

 

A 20 éves Bihari Népmûvészeti Egyesület kiállítást rendezett a tagok kézmûves alkotásaiból január 23-án, Nagyváradon a Tibor Ernõ Galériában.

 

 

A kerékpárútra nagy szükség van - illusztrációA kerékpárútra nagy szükség van -Amikor elõször hallottam arról, hogy kerékpárút épül Berettyóújfalutól Nagyváradig, valamint, hogy a harmincöt kilométer hosszú szakasz a jövõ évben már el is készülhet, rögtön a biharkeresztesi polgármester egy elejtett félmondata jutott az eszembe. Petneházi Attila jegyzete.

 

Szent László zarándoklat2012-05-17 11:14:06

2012.május .03.-06-ig a Váradinum ünnepség sorozathoz kapcsolódva  nemzetközi Szent László zarándoklatot szerveztünk Gyomaendrõdtõl  Nagyváradig.

Drámafesztivál Csökmõn2012-05-14 15:58:30

Színjátszó csoportok gyülekeztek 2012. május 11-én délután a csökmõi Faluházba. Ekkor volt ugyanis a Drámafesztivál, ami ötödik alkalommal hívta egybe a színészetet, a színpadi alakítást kedvelõ gyermekeket, és vezetõiket.

A Magyar Kultúra Napját városunk küldöttsége Nagyváradon ünnepelte, a gyönyörûen felújított Szigligeti Színházban.

 


Idén is Nagyváraddal közösen szervezte meg városunk a Magyar Kultúra Hetét.

 

 


Egész estét betöltõ kulturális programmal ünnepelt városunk közössége a Magyar Kultúra Hete alkalmából rendezett gálaesten, melynek fõvédnöke idén is Halász János, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium parlamenti államtitkára volt. Az ünnepségen jelen volt Nagyvárad és Margitta küldöttsége is.

 


2012. január 19. és 23. között tizenkettedik alkalommal rendezi meg közösen a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvényeit Berettyóújfalu Város Önkormányzata és Nagyvárad Megyei Jogú Város Önkormányzata. Rendezvényeinkre – melyekre Berettyóújfaluban, illetve Nagyváradon kerül sor –  tisztelettel meghívok minden érdeklõdõt.

Muraközi István polgármester

 

 

Berettyóújfalu - A magyar kultúra ünnepe a nagyváradiak és berettyóújfaluiak szervezésében.

 

A magyar kultúra ünnepe alkalmából immár tizenkettedik éve szervez több mint egyhetes rendezvénysorozatot a Megyei Népfõiskolai Egyesület és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége. A programok Hajdú-Bihar megye több településén és Nagyváradon zajlanak.


Körösszegapáti – Ünnepi öltözetben érkeztek, fõleg bihari rendszámú gépkocsikkal Körösszegapátiba a Polgármesteri hivatal elé azokat, akiket állampolgársági eskütételre invitáltak a településre.


Komádi – Különös „építkezésbe „ fogtak a Komádi Színjátszó Kompánia tagjai. A Nagyváradtól 17 km-re lévõ mezõtelegd református közösség meghívására érkeztek Romániába a hét végén.


Biharkeresztes, Nagyvárad - Szeptember 9-i beindítása óta az elsõ két hétben összesen 474 utasa volt a nagyváradi helyi közszállítási vállalat által indított Nagyvárad-Biharkeresztes buszjáratnak, vagyis átlagban naponta közel negyvenen utaznak át a határon ezen a módon.

« 1. oldal »  Következő »