2018. október 18. Csütörtök, Lukács.
 

"Fekete csöndből napszínű hajjal" programsorozat keretében Főzzünk kint együtt! címmel a Közösségi Ház és Városi Könyvtár főzőversenyt rendezett április 21-én a Szabadidő Központban, amelyre családok, baráti társaságok jelentkezését várták.

Csanádapáca: A napokban ünnepelte megalakulásának tízedik évfordulóját a csanádapácai dalkör. Tizennyolcan vannak, akik nagyon szeretnek énekelni, a legidősebb közülük 86 éves, a legfiatalabb 17. Vezetőjük Deák János harmonikás, citerán játszik Szabó Gábor. Mindig vidámak, jókedvűek, a dalok szeretete élteti őket és baráti társaságnak vallják magukat.

Tehetségkutató Ki-mit tud2018-04-05 09:54:37

Komádi – A roma nemzetiségi önkormányzat és a Közösségi ház rendezésében került sor szombaton a Közösségi Házban a Ki mit tud? tehetségkutató versenyre. Lukács Péter a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke, valamint Fehér Péter a Közösségi Ház és Könyvtár igazgatója voltak a rendezvény fővédnökei.

Csángók földjén jártunk2018-03-23 22:02:11

Komádi - Tóth Ferenc Polgármester vezetésével 7 tagú küldöttség - Hidvégi László alpolgármester, Cserép Imre, Karika Róbert képviselők, Seprenyi Károly a Sportbizottság tagja, Balogh Sándor lelkész és a sofőrünk Csóka Sándor - utazott Moldvába a csángók földjére. Az első állomás helyszíne Örvénd volt, ahol Sorbán Levente a település polgármestere fogadott bennünket. Innen tovább az ő buszukkal mentünk, a diószegi, örvéndi fiatalokkal együtt.

Suzanne Stevenson már többször járt Magyarországon. Debrecenben és Budapesten volt vendégtanár, angol nyelvet tanított. Komádiba azért jött el, mert még Floridában megismerkedett a lányommal, aki meghívta őt, hogy látogasson el Komádiba is. Itt több helyen is megfordult a házunkon kívül.

Szolnok:- A Komádi mazsorettes lányok az elmúlt hétvégén az Open országos versenyen 6 produkcióval indultak ebből négy első hely, egy második hely és egy negyedik hely.
Európa bajnokokhoz méltóan szerepeltek. Felkészítőjük Árva Judit művészeti vezető.

Komádi - A 9 település közel 15 ezer lakosát ellátó Komádi Mentőállomás a K&H gyógyvarázs program jóvoltából olyan, a mentő ellátás alapvető felszereléseihez tartozó eszközökkel gazdagodhatott, mint a rögzítő készlet, a lélegeztető ballon, a motoros szívó és az elsősegély olló. A Komádi Mentőállomás munkatársait az esetek 80 százalékában kritikus esetekhez hívják, ezért elengedhetetlen, hogy modern és megbízható műszerekkel dolgozhassanak. Hiszen gyakran a másodpercekkel kell harcolniuk azért, hogy emberéleteket, olykor gyermekéleteket menthessenek.

Komádi - A kétszeres kontinensbajnok Komádi mazsorett csoport ismét diadalmaskodott a VOKE Egyetértés Művelődési Központban megrendezett Dance Factor nemzetközi minősítő táncversenyen.
versenyen . Idén ősszel csak a "nagylányok" képviselték a csoportot. Egy duó és két csoportos produkcióval neveztek a versenyre. Az Európa-bajnok csapat tagjai közül most nem szerepelt Tóth Dzsenifer és Gulyás Kinga.

Komádi - 2017. február 25-én tartották farsangjukat a Humán Racionális Innovatív Alapítvány által működtetett Tanodák Komádiban, a Városi Sportcsarnokban. Komádin kívül Berekböszörményből, Csökmőről, Körösszakálból és Zsákáról érkeztek tanodások. Komádiból a Biztos Kezdet Tanoda és a Bihari Gyermekotthon Központ vett részt.

A Hajdú-Bihar megyei rendõrök elfogták és õrizetbe vették a két gyanúsítottat.

A román határ menti településeinken eddig mutatóba se láttak illegális bevándorlókat.

Orbán Viktor utasítására tovább épül a mûszaki határzár; dél után immár keleten is.

A komádi rendõrök elfogták a bûncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves fiatalembert. A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság garázdaság megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást K. Ferenc komádi lakossal szemben.

Újabb két településen, ezúttal Komádiban és Biharkeresztesen adtak át kormányablakot pénteken.

Ahogy egyre több az idõs ember, úgy szigorodik a jogosultság feltételrendszere.

A Kelet Népe 80 címmel nyílt idõszaki vándorkiállítás Komádiban a napokban.

Egy héttel ezelõtt arra kértük olvasóinkat, szavazzanak, melyik városban volt legjobb élni Hajdú-Biharban évtizedekkel ezelõtt? Kíváncsi vagy, a te városod milyen helyezést ért el? Most kiderül, szerintetek hol volt legjobb élni a megyében.

Hajdú-bihari polgármesterek szerint pusztán önerõbõl a településeik vajmi kevésre jutottak volna.

Magyarok kenyere2015-08-25 14:51:35

A(z) Magyarok kenyere- Komádi. 2015 08. 11 007.JPG megjelenítése

45 év után találkoztak.2015-07-16 15:34:46

Komádi – Nem szegregálnak, hanem lehetõvé teszik az intézményválasztás jogát.

Körözték a román férfit2015-04-30 13:21:40

A rendõrök Komádi külterületén fogták el azt a román férfit, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

Bura Zoltán elnök köszöntötte a megjelent vendégeket, polgárõröket, majd értékelte a Komádi Polgárõrség 2014-es munkáját. A közgyûlést megtisztelték jelenlétükkel a rendõrség és az önkormányzat képviselõi is, valamint a támogatók. Bura Zoltán kiemelte, hogy megalakult a “Herpály Önkéntes Mentõcsoport”, melynek tagjai a Komádi polgárõr szervezet képviselõi is. Sikeres “Nemzeti minõsítõ gyakorlat”-ot hajtottak végre és ezzel eleget tettek a követelményeknek.

A 28 éves férfi Komádiból tûnt el, azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

Elõadással egybekötött kézmûves foglalkozást tartottak a berettyóújfalui Bihari Múzeum munkatársai a Barsi Dénes Általános Iskola 25 felsõ tagozatos diákjának a napokban a Komádi Közösségi Ház nagytermében.

« 1. oldal »  ... 11 Következő »