Címkék: Bihari hírek, adó, adóhivatal, adózó, Budapest, eva, evakulcs, hivatal, NAV, Parlament, vállalkozás, vállalkozó | Szóljon hozzá! |
Budapest, 2012. április 9., hétfő (MTI) – Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.
 Darvas, Budapest – Évek óta eredményesen működik Darvason a Darvasi Erőemelő Egyesület, melynek elnöke és edzője Haraszti László.
 Budapest, 2011. október 19., szerda (MTI) – Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el.
Budapest, 2011. október 16., vasárnap (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde az elmúlt hetet is erősödéssel zárta, ez már sorozatban a harmadik hét, amikor emelkedett az index; a megelőző héthez képest ráadásul több mint kétszeres mértékben.  Az október 6-i ünnepélyes átadó utáni napon Budapesten, sajtótájékoztatón jelentették be a 40. jubileumi játszóteret az Unilever Magyarország Kft. Delikát8 „Főzzön játszóteret!” című kampány nyertes játékosa – Nagy Ernőné - és településünk polgármestere – Muraközi István – jelenlétében.
Budapest, 2011. október 3., hétfő (MTI) – Háromról nyolc milliárd forintra emelné a megyei jogú városok és egyéb települések helyi közösségi közlekedési támogatását hat fideszes, illetve KDNP-s polgármester; ezzel párhuzamosan pedig 32,2 milliárdról 27,175 milliárdra csökkentenék a fővárosi közösségi közlekedés támogatását. Az érintett országgyűlési képviselők hétfőn nyújtottak be erre vonatkozó módosító javaslatot a 2012-es költségvetéshez.
|
|
|
Légpuskával lőtt rá az elektromos művek szakembereire egy idős férfi Budapesten. Egyikük könnyebb sérüléseket szenvedett, a támadót előállították.
|
|
|
|
Idén a jeles napok kis mesterségeire koncentrálnak a Mesterségek Ünnepén. A rendezvénysorozatot augusztus 19-e és 22-e között tartják a fővárosban, a Budai Várban.
|
|
|
|
Drágul a távfűtés Budapesten. A meleg vízért ötszáz forinttal kell többet fizetni havonta, ha pedig beindul a fűtési szezon, akkor kétezer forinttal nőnek meg a számlák.
|
|
|
|
Újabb, összességében 93 kilométernyi fővárosi főútvonalon lesz fizetős a parkolás, ez több mint 6800 parkolóhelyet érint.
|
A műúszók selejtezőjével kezdődött Budapesten a 30-ik úszó Európa-bajnokság.
|
|
|
Azt hiszem, manapság többször lehet hallani a vidéki lét hátrányairól, mint az előnyeiről. A tősgyökeres budapestiek például meg vannak győződve róla, hogy a kis településen élőket sajnálni kell, mert ott olyan rossz az élet.
Nem szándékosan gázolt - ezt mondta az újságíróknak az a férfi, aki pénteken elütött egy 30 éves zászlóst Budapesten, miután több rendőrautó kerületeken keresztül üldözte őt.
|
|
 |
Elfogták Budapesten azt a férfit, akit egy biharkeresztesi idős asszony meggyilkolásával gyanúsít a rendőrség - értesült a Független Hírügynökség pénteken.
|
|
|
Budapesten tárgyaltak a visegrádi országok miniszterelnökei. A négy ország vezetője legfontosabb célként az energiabiztonságot, ...
|
Súlyosan megsérült egy vietnámi férfi, akit vasárnap egyik társa késelt meg egy XV. kerületi piacon, Budapesten.
|
|
 |
 |
|
Négyen súlyos, tizenegyen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, amikor egy rabokat szállító teherkocsi karambolozott egy személyautóval Budapesten szerda délután.
|
Nem lesz Red Bull Air Race augusztus 19-én és 20-án Budapesten. A Nemzeti Közlekedési Hatóság nem adott légtérhasználati engedélyt Budapest fölé, ...
|
|
 |
Lekéste a repülőt, ez mentette meg Szobi Balázs Dakar-versenyző barátnőjének életét. Eredetileg ő is azon a kisrepülőn utazott volna, ...
|
|
 |
 |
|
Egy ismert magyar kamionversenyző lehet az egyik áldozata a hétfő esti, budapesti repülőszerencsétlenségnek.
|
 |
|
Tűz ütött ki egy fitneszcentrumban kedd este Budapesten, a XVI. kerületben, a Csömöri úton. A lángok két melléképületre is átterjedtek, csaknem 600 négyzetméteren pusztítanak.
|
 |
|
Körülbelül 15 méteres magasságból ugrott ki egy fiatal nő egy régi, belvárosi bérház egyik emeleti ablakán a lakásában tomboló tűz elől, Budapesten.
|
Demecser nyerte a harmadik Nemzeti Vágtát, Gajdos Zsolt Doru nyergében pályacsúccsal hódította el az elsőséget vasárnap a Hősök terén, Budapesten.
|
|
 |
A főváros is készül az árvízre, a Duna már elérte a budai alsó rakpartot, lezárták a Margit-híd, és a Halász utca közötti szakaszt.
|
|
 |
Idén ötnapossá nőtte ki magát a Nemzeti Vágta, már szerdán elkezdődnek a programok Budapesten. Az első három napon az 56-osok terén kialakított Széchenyi pályán várják az érdeklődőket különféle lovas sportági bemutatókkal és versenyekkel, ...
|
|
 |
|
| 40.játszótér, Adó, adóhivatal, adózó, ajánlószelvény, ámokfutó, ámokfutú, árvíz, Autópálya, autós, bajnokság, baleset, Belföldi hírek, benzin, Berettyóújfalu, Bihari hírek, Biharkeresztes, bűncselekmény, bűnügy, BUX, Darvas, Demecser, díler, drágulás, Duna, előnyök, emberölés, Eötvös József Szakképző Iskola, eva, evakulcs, favak, fekvenyomó bajnokság, feltörés, fitneszcentrum, fizetős parkolás, gazdaság, gázolaj, gázolás, gázpalack, gyanúsított, gyilkosság, haláleset, hátrányok, háztető, hivatal, ítéletidő, kábítószer, károk, kerékpár, késelés, készültség, kézműmesiskolák, kisváros, kitüntetés, koncert, Kósa Lajos, közlekedés, közlekedési támogatás, lakástűz, leégett, légibaleset, leszámolás, lopás, lövések, lövöldözés, lufi, Magyar Telekom, Mesterségek Ünnepe, metró, miniszter, Mol, nagyváros, NAV, Nemzeti Vágta, népművészek, Összeütközött egy villamos, parkolás, parkoló automaták, parlament, piac, program, rabszállító, rasszizmus, Red Bull Air Race, rendőr, rendőrség, Rendőrségi hírek, repülő, Richter, robbanás, selejtező, sérültek, Sport, személyautó, szemétszállító, szmog, Szobi Balázs, Szolnok, Szórakozás, találkozó, távfűtés, tiltakozás, Tőzsde, tűzeset, tüzoltók, üldözés, Úszó Eb, üzemanyag, V4, vállalkozás, vállalkozó, vélemény, verseny, versenyzők, vihar Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |