2019. szeptember 17. Kedd, Zsófia.
 

A Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, hatalmas érdeklõdés mellett zajlott a drogmegelõzõ tanácsadás és elõadás a napokban a településen.

A megalapozott gyanú szerint kábítószert fogyasztott az a három fiatalember, akiket a debreceni rendõrök elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak.

Egy ember meghalt, hárman pedig életveszélyes állapotban kerültek kórházba valamilyen kábítószertõl Debrecenben. A drogárust már elkapták, de az még nem lehet tudni, hogy mennyien vettek tõle az anyagból.

A helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében bûnmegelõzési elõadást rendeztek a helyi közösségi házban a napokban.

Mit tehet a pedagógus, ha arra gyanakszik, diákja kábítószert fogyaszt? – kérdezték a résztvevõk azon a fórumon, melyet tanárok és szülõk részére tartottak a Szent József Gimnáziumban csütörtökön. Sajnos, nem sok választási lehetõsége van – derült ki a válaszból.

A hajdú-bihari nyomozók a Terrorelhárítási Központ Mûveleti egységével együttmûködve elfogtak négy férfit.

A Terrorelhárítási Központ mûveleti egységének bevonásával ütöttek rajta a kisvárdai társaságon.

Workshopon és kerekasztal-megbeszélésen vettek részt a hajdú-bihari rendõrök.

A debreceni rendõrök 2015. február 3-án budapesti lakásában fogták el azt a férfit, aki budapesti és debreceni lakosoknak értékesítette az általa termesztett kábítószert.

A nyíregyházi nyomozók egy nap alatt két férfit is elõállítottak és bûnügyi õrizetbe vettek, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószert árultak.

A dizájnerdrogok kis mennyiségben is százszor erõsebbek lehetnek a fûnél.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, akiket bûncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 22 fõt állítottak elõ, közülük 15 személyt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A Készenléti Rendõrség járõrei elõállítottak egy fiatalt, akinél miután átvizsgálták a ruházatát kábítószergyanús anyagot találtak.

A rendõrök Debrecenben elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert fogyasztottak.

Berettyóújfalu – A szexualitásról és a droghasználat veszélyeirõl beszélgetett hétfõn Molnár Ferenc Caramel a berettyóújfalui gyermekotthon állami gondozott lakóival.

Közösen a démonok ellen2014-07-03 15:05:58

A kábítószer-fogyasztás veszélyeire hívták fel a figyelmet a függõk.

A kábítószer használók számát tekintve Debrecen „közepesen fertõzött város”.

A fogyasztás a könnyen beszerezhetõ, olcsóbb drogok felé tolódik el.

Szokás szerint telt a szilveszter éjszaka a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályán, összesen 74 beteget vettek fel, többségüket a túlzott alkoholfogyasztás miatt – közölte Zacher Gábor, a toxikológiai osztály vezetõje szerdán az MTI-vel.

Nem tudta elrejteni2013-11-06 09:12:16

A Készenléti Rendõrség járõrei észrevették, hogy az igazoltatott férfi rejteget elõlük valamit.


Debrecen - A kollégistákra is fokozottan érdemes odafigyelni a kábítószerek tekintetében.

Nyüzsgõ kábítószer-szállítási útvonalak húzódnak Magyarországon, amelyeket nigériaiak, szerbek és koszovóiak tartanak kézben - áll több, Magyarországról szóló WikiLeaks-táviratban. A pénteken nyilvánosságra hozott nagykövetségi jelentés szerint Magyarországon csupán marihuánát termelnek, a többi drog külföldrõl érkezik, szállításukat pedig a "modern magyar közlekedési rendszer" is segíti.

A Vám-és Pénzügyõrség munkatársai január 12-én jövedéki ellenõrzést tartottak egy hajdúszoboszlói házban.

Két harmincas éveiben járó komádi nõt is elõzetes letartóztatásba helyezett a bíróság a napokban kábítószerrel visszaélés miatt. Vezendi Jánosné rendõrségi szóvivõ keddi közlése szerint a komádi nyomozók december 1-én több helyen is házkutatást tartottak egyidõben.

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság kiemelten kezeli a kábítószer fogyasztáshoz, illetve ahhoz kapcsolódó bûncselekmények felderítését.

« 1. oldal »  Következő »