 - Örömmel tölt el, hogy immár 12. alkalommal rendezhetjük meg az Országos Boncmesteri és Asszisztensi Továbbképzést – jelentette be Dr. Dombi Imre, a Gróf Tisza István Kórház Pathológiai Osztályának vezető főorvosa, amikor megnyitotta az ország minden részéből érkezett szakembereknek szóló konferenciát a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.
Két harmincas éveiben járó komádi nőt is előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság a napokban kábítószerrel visszaélés miatt. Vezendi Jánosné rendőrségi szóvivő keddi közlése szerint a komádi nyomozók december 1-én több helyen is házkutatást tartottak egyidőben.
Újabb kokainnyelő bukott le Ferihegyen a napokban. Az utas szervezetéből összesen 63 darab kábítószeres kapszula került elő. A lefoglalt drog értéke 30 millió forint.
|
|
|
Hónapokon belül itthon is tiltólistára kerülhet a kábító hatású mefedron - írja a Magyar Nemzet.
|
|
|
Csaknem egy kilogramm kábítószert találtak a rendőrök egy nigériai férfi bérlakásában. Azután tartottak nála házkutatást, hogy drogot foglaltak le a Sziget Fesztiválon.
|
|
|
|
|
|
Kábítószerezett az a férfi, aki korábban Budapesten igazoltatás közben halálra gázolt egy rendőrt a Keleti pályaudvarnál.
|
 |
|
Kokaincsempész tengeralattjárót fogtak az ecquadori rendőrök a kolumbiai határ közelében az őserdőben.
|
Tovább folytatják az éjszakai portyázásokat a berettyóújfalui rendőrök, teszik ezt gyalogosan, autóval és kerékpáron is. Ismét eredményes volt a berettyóújfalui rendőrök munkája. Délután a szomszédok riasztása alapján a járőrök egy bajba jutott asszonyon segítettek, jutatták kórházba. Az éjszakai portya szolgálat pedig, egy kábítószer fogyasztó fiatalt állított elő.
Több mint tízmillió forint értékű vadkender ültetvényt találtak a rendőrök egy budapesti és egy Pest megyei házban.
|
|
 |
Magas beosztású személyekből, sztárokból áll a most lekapcsolt drogfutárok vásárlói köre
Kábítószert fogtak Spanyolországban is egy teherautóban, amely látszólag a dél-amerikai Dakar rali kísérő kamionja volt. A versenyben részt is vett, a végén azonban kábítószerrel pakolták meg, és hajóra tették.
|
|
 |
Ahogy arról már hírt adtunk, a Hajdú-bihari Motorosok Egyesületének korábbi törzshelye ebben az évben már másodjára forrt össze a debreceni drogos bulikkal.
|
|
 |
 |
|
Németország történelmének legnagyobb drogfogása. Hamburg kikötőjében egy Paraguay-ból érkezett konténerben 1,3 tonna kokaint találtak.
|
A módjában álló legszigorúbb szankciót alkalmazva, egy évre bezáratja a jegyző azt a Diószegi úti szórakozóhelyet, ahol februárban és most hét végén is kábítószeres buli zajlott.
Másfél hónapon belül másodszor ütött rajta a rendőrség egy privát szórakozóhelyen tartott drogos bulin. Akkor negyvenhat embert állítottak elő, most tizennyolcat.
|
|
 |
 |
|
Ötmillió forinttal tartozik az áramszolgáltatónak egy most lebukott marihuána ültetvény tulajdonosa. Még a szakértőket is meglepte, hogy a csaknem 150 tő marihuánát szinte laboratóriumi körülmények között termesztették.
|
 |
|
Kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 22 éves pátrohai fiatalember ellen, aki egy átalakított szekrényben 28 tő vadkendert nevelt.
|
 |
|
A magokat postán rendelte külföldrő, melyeket január elején ültette el. Elmondása szerint eddig a növényről még nem „szüretelt”...
|
Hazahozták hétfőn éjszaka Farkas Pétert, a távollétében drogügyei miatt jogerősen elítélt olimpikont Andorrából, rendőri kísérettel. A szökevényt a Terrorelhárító Szolgálat kommandósai kísérték egy kocsihoz, amellyel elszállították, hogy azonnal megkezdhesse börtönbüntetését.
|
|
 |
Drogos bulin csapott le a rendőrség, még szombaton, Debrecenben. A 46 vendégből 45-ről derült ki, hogy fogyasztott kábítószert. A parti zártkörű volt, csak a meghívottak mehettek be, ők is kizárólag szigorú ellenőrzés után.
|
|
 |
Kábítószert terjesztett egy 66 éves nő és lánya a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán. A rendőrség a napokban ütött rajta a drogbandán. A két nőn kívül egy 27 éves dílert, és fogyasztókat is elkaptak.
|
|
 |
Összesen 43 ember állítottak elő a rendőrök arról a debreceni szórakozóhelyről, ahol szombaton többen rosszul lettek. A buli reggel 9 órakor még javában tartott, többeknél fehér port és tablettákat találtak.
|
|
 |
Droglaborokat számoltak fel a rendőrök a Komárom-Esztergom Megyei Bajon, a Tatabánya melletti Környén, és Oroszlányban is. A bűnözők szintetikus drogot, az úgynevezett "piko"-t vagy más néven "Ice"-t gyártottak, melyért akár életfogytig tartó börtönt is kaphatnak.
|
|
 |
 |
|
A színtelen, szagtalan gamma-hidroxi-butirát és a ketamin a legveszélyesebb.
|
|
| anfetamin, anfetamin származék, Ártánd, Belföldi hírek, Berettyóújfalu, Bihari hírek, Bulgária, Büntetés, bűnügy, csempészek, Dakar, Debrecen, Egészség, Életmód, elfogás, elfogták, eljárás, előállítás, extasy, Farkas Péter, felszámolás, Ferihegy, fesztivál, fiatalok, figyelmeztetés, fogás, Fülöp-szigetek, gáz utántöltő, GINA, gyerekek, gyilkos, Hajdú-Bihar, halál, Heroin, kábítószer, kamion, Kisvárda, kokain, Komádia, kommandósok, kórház, kresz, kutya, lebuktak, lefoglalták, légitársaság tagjai, letartóztatás, marihuana, marihuanna, mefedrone, megelőzés, motorosok, Nagyvilág hírei, Németország, orvos, party, Pest, Polgár, rajtaütés, rendkívül veszélyes, rendőr, rendőri intézkedés, rendőrség, Rendőrségi hírek, rosszul lét, speed, Stohl András, Székesfehérvár, Sziget, szórakozóhely, tabletta, tájékoztatás, Tapolca, túladagolás, új, ültetvény Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |