2012. május 22. Kedd, Júlia, Rita.
 
Továbbra is a bentmaradás a célForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-01-14 14:21:56
Futsal - A Szegedi AK Boszorkányok ellen lép először pályára idén tétmeccsen a Mezei-Vill női csapata.

Megkezdődik a bajnokság „tavaszi” idénye a női élvonalbeli futsalosok között is: szombaton már pályára lép az MVFC Berettyóújfalu hölgykoszorúja, mely a Szegedi AK Boszorkányok együttesét fogadja a Pálfi István Rendezvénycsarnokban. Az összecsapás 12 óra 30 perckor kezdődik.

Habár az elmúlt hetekben szünet volt az élvonalbeli pontvadászatban, nem pihentek a berettyóújfalui lányok, készültek a folytatásra, többek között új igazolásokkal. Hóbel Tímea és Farkas Éva a megszűnt – tavaly még bajnok – Vesta csapatából érkezett.

Edzőmérkőzések

Mint a csapatkapitánytól, Füredi Andreától megtudtuk, az ünnepek után január 3-án álltak újra edzésbe, heti három tréninggel készültek, s több edzőmeccset is játszottak, ellenfelük volt az agráregyetem női csapata, valamint az Olasz Focisuli U13-as gárdája. A játékos hozzátette: vannak ugyan apróbb sérülések, de remélhetőleg ezeket orvosolni tudják a szombati mérkőzésre.

Az első osztályban ősszel újoncként induló berettyóújfalui csapat a tabella ötödik helyén telelt.

– A helyezést nézve elégedett lehetek – nyilatkozta a Naplónak Pallai Gábor, az együttes vezetőedzője. – A mutatott játék azonban jobban érdekel, s azzal kevésbé vagyok megelégedve. Minden meccsen hullámzó teljesítményt nyújtottunk, az elveszített találkozókon súlyos egyéni hibákat követtünk el. Azon dolgoztunk az utóbbi két hétben, hogy ezeket a csorbákat kiköszörüljük, illetve tovább csiszoltuk a játékrendszerünket. Edzőmérkőzéseken vettünk részt, többek között azért is, hogy a rutintalanságunk eltűnjön. Ezeken az összecsapásokon elégedett voltam a játékunkkal, de egy bajnoki találkozó mindig más…

Nagy bravúr lenne

– A célunk továbbra is a biztos bentmaradás – jelentette ki a fiatal szakember. – AVesta megszűnésével eggyel kevesebb csapat verseng, így még akár a negyedik – felsőházi rájátszást érő – helyre is oda lehet csúszni, ami nagy bravúr lenne számunkra.

A Szeged elleni meccs háromesélyes találkozó – vélekedett Pallai Gábor.

– Ősszel velük kezdtünk, és két pontot ott hagytunk, mivel nagyon sok helyzetet hagytunk ki. Ha ezeket a lehetőségeket most kihasználjuk, bízhatunk a győzelemben – jegyezte meg a lányok mestere, aki reméli, a bajnokcsapattól érkezett játékosok kihozzák a többiekből az erényeiket, s nagyobb rutinjukkal az egylet segítségére lehetnek. – Ha sikerül a csapatnak megszabadulni a kishitűségétől, nagyot fejlődhet a játékunk – fűzte hozzá.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!