2024. május 7. Kedd, Gizella.
 
Szélsõ Érték, interjú Papp ZsoltivalForrás: berettyohir.hu
Utolsó módosítás: 2012-01-27 17:32:53
Szintén helyi kötõdésû zenekar a Szélsõ Érték, amely megalakulását tekintve viszonylag fiatalnak számít. Az önmagát hard-beat zenei címkével illetõ banda hétpróbás zenészekbõl verbuválta tagjait, együttesi szinten minden tagnak volt már rockosabb elõélete. A csapattal kapcsolatban az öreg motoros frontembert, Papp Zsoltit kérdeztük.
A fiatalabb olvasók kedvéért talán érdemes lenne pár szóban megemlíteni, hogy ki is az a Papp Zsolti, és mi is volt a Trident és a Szeg? Kezdjük egy rövid történelmi áttekintéssel, kérlek.
A Trident 1989-1997 között mûködött Beretyóújfaluban, melynek alapítótagjaként dobos, majd programozó-énekes/vokalista voltam. Néhány év alatt országos és nemzetközi ismerettségre tettünk szert, miközben kialakult általunk egy sajátos stílus, amit máig is sokan követnek, ill. merítenek belõle. Ezt szakújságírók, zenei szakemberek kijelentései alapján mondom. Több demo (5), sok turné és koncert önállóan és neves zenekarok társaságában (Beatrice, Deák Bill, Lord, Dance, Auróra, Sex Action, Sing Sing, Tankcsapda, Necropsia) és országos tehetségkutatók sikerei után 1996-ban megjelent az Újabb Technológiák c. lemezünk, melyet a szakma és a közönség óriási ovációval fogadott. Majd újra turné a Tancsapdával és önállóan is, de az utolsó lépcsõfokra már nem sikerült fellépni. A lemezkiadónk - akivel többek között a Lord, a Junkies, az Ektomorf, stb. is szerzõdésben volt - becsõdölt. Ígéretek jobbról, balról, végül az 1997. reménységzenekarának kikiáltott csapat támogatók hiányában, erõs anyagi problémák közepette megszûnt.
A Szeg 1999-ben indult Debrecenben. Régi zenészbarátaim kerestek meg a Belolder és a Necropsia zenekarokból, hogy csináljuk együtt valamit. Nagyon jól mentek a dolgaink, tehetségkutatók eredményeként demók, majd nagylemez, Tankos turnék, Slayer elõzenekari lehetõség és sok-sok szuper dolog. Végül 5 év után elváltak útjaink. Két gyermek és két munkahely mellett, 50km-re az apafai próbateremtõl, már nem tudtam és nem is akartam még többet kifacsarni magamból. Mára már tudják és meg is értik mindezt szeges társaim (akikkel 2010. óta újra mûködünk!), hisz már õk is hasonló cipõben járnak. Mára megtaláltuk az arany középutat, aminek meg is lesz az eredménye. Elsõként 2012 márciusára kijön az új Szeg album több videoklip és lemezbemutató-koncert kiséretében!
Ha jól gondolom, a Szélsõ Érték néven futó új csapatot te hívtad életre. Te vagy a fõnök, a Szélsõ Érték fõkolomposa?
Igen. 2007-ben Gyugyu (Farkas Gyula) ösztönzõ hatására indult el földi pályáján a csapat. Az elsõ idõszakban kapta a hard-beat zenei formáció jelzõt, amit szimplán zenei formációra módosítottunk. Rájöttünk, hogy zenei fantáziánknak abszolút nem szabhatunk határokat, innen ered a nevünk. A Szélsõ érték zenei és hangulati határokat feszeget és sem matematikai, sem politikai összefüggésre nem utal.
A te bandáidat és tapasztalataidat összegezve én úgy érzem, hogy nem, de szerinted ki lehet ebbõl nõni?
Ha arra gondolsz, hogy elérhetünk e komoly sikereket, akkor azt mondom, hogy nem. Nem azért, mert nem jó az, amit csinálunk. Hanem azért, mert tudom azt, hogy a rockzenével csak komoly áldozatok árán lehet komoly sikereket elérni.  Például az ember valamilyen szinten feláldozza a családot, a munkát, esetlegesen veszélybe kerül a megélhetése, segédanyagokhoz nyúl, aztán… És/vagy komoly anyagi háttere, komoly kapcsolatai vannak, és nem vidékrõl próbálkozik! Számtalan példát sorolhatnék, akikel együtt kezdtük és ott vannak az élvonalban. Tehát nagy ára lehet, aminek én sohasem tettem ki a családomat. Lehet, hogy bátraké a szerencse, de nekem a családom mindennél többet ér!
Mi a célod a Szélsõ Értékkel?
A Szélsõ Értékkel és a Szeggel is ugyanaz a célom. Underground szinten el legyünk ismerve, színvonalas, profi bulikat tudjunk adni maximális minõségben és optimális mennyiségben. Alapvetõen, ha már bennünket kielégít a zene, amit létrehozunk, már megérte! De ha a szakma is elismeréssel ír rólunk, koncerteken, vagy akár egy autóban hallgatva láthatjuk, hogy éneklik a nótáinkat, vagy önfeledten headbengelnek … Hát az az igazi elismerés!
Színpadon állni és témákról énekelni viszonylag felelõsségteljes dolog. Mi a te üzeneted a közönség felé?
Eléggé sokrétûek a dalok szövegei.  A szórakozás mellett a gondolkodásra is serkentenek. A dalokban némi társadalomkritika, filozófia és a környezetvédelem mellett elõfordulnak a társas kapcsolatok különféle szituációi is.
Hogyan alakul a csapat karriere, milyen irányban mozogtok? Milyen hangfelvételeitek vannak, milyen elismerésekkel és élményekkel lettetek idõközben gazdagabbak?
Az elsõ 6 számot tartalmazó demónk, az azt kísérõ videoklippek és koncertek hatására lassan, de biztosan már kialakult egy kisebb rajogótáborunk.  Nagyon jó kritikákat kap a tavaly megjelent “Hangot hallottam” c. bemutatkozó albumunk, ami a Rockinform zenei magazin mellékleteként is megjelent, mintegy 5200 példányszámban. (berettyóújfalui zenekarok közül, a Trident után ez a második hivatalosan kiadott-megjelent lemez) Egyre több helyrõl kapunk meghívásokat, melyekbõl anyagi okok miatt csak keveset tudunk elvállalni. Sajnos minden téren érzõdik és mindenre kihat a világ szenvedése. Célunk egy új EP, melyre már készülnek a dalok, amelyekbõl már koncerteken kaphattok ízelítõt. Mostanság egyre több rádiót céloztunk meg a lemezzel. Remélhetõleg mûsorukra tûznek minnél több dalunkat, amire az esély igencsak megvan.
Ha más, miben más a Szélsõ Érték, mint egy hétköznapi zenekar?
Annyiban mindenképen, hogy totálisan kompromisszum- és plágium mentességre törekszünk. A fantáziánknak határokat nem szabunk, ezáltal soha nem leszünk egykaptafás csapat. Egyedi, érdekes zenét szeretnénk, ettõl izgalmas az egész, mert mindig újat és frisset hozhatunk. Az idegen tollakkal való ékeskedéstõl és a divatmajmolástól totálisan elzárkózunk és el is ítéljük azt!
Mennyire vagy elégedett, mint a zenekar frontembere? Mik a csapat erényei és miben látod még a fejlõdés szükségét?
Elégedett vagyok, mert nagyon jó emberekkek zenélhetek együtt, akikkel zeneileg is “egy filmet nézünk”. Hála az égnek újra itthon van Krisz (Bányai Krisztián), aki egy ideig Írországban kereste a kenyerét. Valószínû, hogy még visszamegy, de majd addig is írjuk a dalokat és közben jól kiéheztetjük magunkat és a közönséget. Tehát a zenekar folyamatosan mûködik, de csak idõszakosan koncertezik majd. Mire Krisz hazajön, leszervezzük a fellépéseket és kenjük. Ez a csapat vele lett kitalálva, megálmodva... Így kerek a dolog. Errõl személyesen is meggyõzõdhet bárki, aki 2012. február 17–én lejön a Kulacsba. Természetesen ott lesz állandó közremûködönk Vj Hege (Hegedûs Zoltán) is, aki vetítéssel szinesíti a koncertet. De lesz még néhány meglepetésvendégünk, korábbi és jelenlegi zenésztársaim közül is.
Milyen csúcsról álmodsz a zenekarnak? Százezres nézõszám, orrvérzésig ismételt rádiós dalok; téged mi tenne boldoggá?
Hát igen, természetesen mindaz, amit említettél!
Mi lesz veletek 2012-ben, és azután?
Az új dalok tüze hajt bennünket, az alkotás és elõadás öröme. Gyugyu és Jóni (Kahut János) ötletei igen elõremutatóak, amire a szokásos “beteg” szövegeim még inkább passzolnak, mint valaha. Minden új szerzemény új reményeket és új irányt is adhat, ami folyamatosan feltölt és éltet mindannyiunkat. Idén leszünk öt évesek, amit a nyár folyamán itthon és Szegiben (a nyári táborunk helyszíne) szeretnénk egy-egy jó kis szülinapi koncertel megünnepelni. De természetesen lesznek még koncertek egyéb helyeken is. Továbbá legalább egy új klip és egy EP megjelenését vettük tervbe. Azután? Nagyon szeretném - többször elmondtam zenésztársaimnak is - azt, hogy nagyon hosszú évekig együtt maradhassunk és “önkifejezzük” magunkat, amihez a legfontosabb, hogy soha semmit ne erõltessünk sem egymásra, sem pedig magunkra. Szerintem egy zenekar hosszú és eredményes életének ez a legfõbb titka.
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!