Magyarországon a hitelminõsítõ szó hallatán a többségnek görcsbe rándul a gyomra. Az utóbbi évek tapasztalata alapján nem véletlenül. A három legnagyobb intézet közül a Fitch Rating’s, a Moody’s Investors Service és a Standard & Poor’s (S&P) rendkívül alacsony osztályzaton tartja nyilván a magyar államadósságot. A probléma, hogy ilyen mélységben a térségbeli országok közül egyedül Románia áll. A méltán ostorozott minõsítõ cégek becsületére legyen mondva, hogy – a Moody’s kivételével – az elmúlt hetekben negatívról stabilra javították Magyarország osztályzati kilátásait. Tegyük rögtön hozzá, a cégek annak ellenére nem tartják pozitívabb besorolásra érdemesnek hazánkat, hogy Magyarország nemrégiben zajos sikerrel bocsátott kidollárkötvényt, magyarul a piacról finanszírozza magát.

A hitelminõsítõk egyetlen negatív jóslattal képesek megindítani a lejtõn egy pénzügyi terméket, céget, bankot, de akár egy országot is. Akadt példa rá – a Fitch volt a hunyó –, hogy 18 pénzintézet besorolásátrontották le egyetlen nap alatt, de kis túlzással az sem lepett már meg senkit, amikor tavaly õsszel az összes uniós tagállam kilátásait lerontották pozitívról negatívra. Talán nem véletlen, hogy az Obama-kabinetnél is betelt a pohár:  korábban a Standard & Poor’st perelte be hibás minõsítés miatt, és hasonló lépésekre készül más minõsítõkkel szemben is.

Nincs kivel csatáznia az amerikai hitelminõsítõknek

Amint azt a korábban a Magyar Nemzet is kivesézte, a hitelminõsítõi piacon találhatóak a pénzügyi világ legbefolyásosabb szereplõi. Warren Buffett és a David Rockefeller például a minõsítõi piac 40 százalékát lefedõ Moody’s résztulajdonosai, míg a Standard and Poor’s „pápája” az a Harold „Terry” McGraw Hill, aki harcos diplomáciával eleddig sikerrel akadályozta meg, hogy újabb ügynökségek hasítsanak szeletet a dollármilliárdokkal ízesített hitelminõsítõi tortából. A cégek éves szinten 2 millárd dolláros bevételt jegyeznek. A nemzetközi lapok közül korábban több is tényként kezelte, hogy a „három királyok” állnak a gazdasági világválság mögött, egyesek ugyanakkor Amerika–Európa összecsapásaként magyarázták az összeesküvés-elméletet. Utóbbi állítással a legnagyobb probléma, hogy nincs kivel megküzdeni.

Az eurózóna adósságválságának elmérgesedése során az elmúlt két évben a három nagy hitelminõsítõ sorozatos leminõsítésével számottevõen megdrágította a válságmenedzselést, amin az uniós tagországok és az Európai Parlament is felháborodott. Tették ezt teljes joggal, hiszen hogyan minõsíthet le egy egész gazdasági térséget egy olyan cég, mely a világválság kirobbanását sem volt képes elõre megjósolni. (Nem mellesleg a világgazdasági válságnak jókora lendületet kölcsönzõ Lehmann Brothers-csõdöt sem látták elõre a nagy hatalmú cégek. Az összeomlás napján mindhárman a legjobb besorolásban tartották a bankot.) Ezért merült fel – magyarázza Rácz Margit – , hogy az eurózónában is létre kellene hozni egy hitelminõsítõt. Erre végül is nem került sor. A cégek, amelyeknek finanszírozni kellett volna az új intézményt, nem vállalták ezt. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) igazgatójának véleménye szerint feltehetõen azért sem, mert egy új minõsítõ hitelessé válásához idõre lett volna szükség. A válságturbulencia idején viszont éppen az idõ hiányzott leginkább. „2013-ban lecsengõben van a közpénzügyi válság. A nemzetközi pénzpiacok egyre likvidebbek, így saját hitelminõsítõre sincs égetõ szükség. Ezért a kérdés lekerült a napirendrõl” – fogalmaz a közgazdász,. No, meg azért sem, mert ha akár egy állam, akár egy pénzintézet beállt volna a felállítani kívánt minõsítõ mögé – amerikai társaihoz hasonlóan –, rögvest megkapta a volna a függetlenség látszatának bélyegét.

Rácz úgy látja, ma pontosan a fenti okok miatt nem kerül szóba az európai hitelminõsítõ felállításának ötlete. Véleménye szerint ugyanakkor a nagy hármas egyáltalán nem alkalmas arra, hogy elõrejelezzen egy jelenlegihez hasonló gazdasági krízist. Hozzáteszi: ha megnézzük, hogy a válság milyen lépcsõfokokon keresztül lépdelt a mai állapotokig, akkor súlyos következményektõl kell tartani. „A viszontbiztosítások rendszere gyakorlatilag a 2008 elõtti idõszak mintájára épül újra, ami elõrevetíti, hogy 10-15 évenként egy ugyanolyan mélységû válságra készülhetünk, mint amit most nyögünk.”

Ha jó a helyzet, azért, ha rossz, azért nincs szükség rá

Artner Annamária csatlakozik kollégájához. A VKI munkatársa szerint a hitelminõsítõk elõsegítették a válság elmélyülését. Az EU döntéshozatali menete, a közös cselekvés azonban olyan lassú és szövevényes, hogy gátolja saját érdekeinek védelmét. – Tulajdonképpen mindegy, mi történik. Ha jobbra fordul a pénzügyi helyzet, akkor azért utasítják majd el az uniós minõsítõ gondolatát, ha rosszabbra, akkor jöhet a tûzoltás, és azért lesz felesleges egy ilyen intézmény – kételkedik Artner.

Képtelenség bekerülni a bûvös körbe

A hitelminõsítõi terület egy teljesen zárt versenypiac, gazdasági szaknyelvvel szólva lock-in térség. Ide csupán a nemzetközi pénzvilág legkomolyabb szereplõi léphetnek be, az utóbbi idõben pedig már szinte senki, állítja Csaba László. A neves közgazdász jelzi, a rendszerváltás környékén Magyarországon is voltak olyan kísérletek, melyek a kelet-európai piac felé törekedtek, de utóbb mindegyik hamvába holt. Míg ugyanis egy JP Morgannek vagy egy Moody’snak tengerentúli magánpiaci szereplõként könnyebb érvényesülnie és rendszeres bevételre szert tennie a minõsítést megrendelõ bankoktól, egyéb intézetektõl, addig Európában szinte minden állami kézben van. Az egyetemek, a kutatóintézetek zöme központi pénzbõl gazdálkodik, így az õ esetükben sem beszélhetünk teljes függetlenségrõl. Ugyanakkor – így a CEU oktatója – hatalmas csalódás, hogy ezen a kontinensen nem akadt egyetlen olyan cég sem, mely vállalva a fent említett bélyeget, az európai érdekeket képviselve osztogatná az adósbesorolásokat. „Mivel a jelenlegi helyzetben nem látom reményét, hogy a szereplõk változtatnának a lock-in rendszeren, szinte teljesen kizárható, hogy a mi térségünkben létrejöjjön egy új hitelminõsítõ. Pedig a banki fedezet meglenne rá.”

A közgazdászok véleménye egybeesik a piac diktálta viszonyokkal, ami nem sok jót sejtet Európa számára. A devizaárfolyamot és a befektetõi hangulatot mozgatni képes hitelminõsítõi piac 95 százaléka marad a három gigász kezében. Egészen addig, míg egy gigaszakszervezet, egy transznacionális bakszövetség vagy akár egy befolyásos országcsoport másképp nem dönt.