Dr. Szili Katalin Asszonynak

Az Országgyûlés Elnökének

Budapest

Alsózsolca Város Képviselõ-testülete a 2008. május 28-i testületi ülésén megtárgyalta a Szerencsi Kistérség polgármesterei által elfogadott „Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében" címû dokumentumot.

A Képviselõ-testület annak minden gondolatával egyetért és a 68/2008 (V.28.) sz. testületi határozatban döntött arról, hogy támogatja a kezdeményezést és egyben kiegészítõ javaslatot és véleményeket is megfogalmazott, melynek a legfõbb állami, közhatalmi és döntéshozó szervek vezetõihez való továbbítására hatalmazta fel Alsózsolca Város polgármesterét.

Településünkön is közel egy évtizede fennállnak mindazok a gondok, problémák, melyet a borsodi polgármesterek dokumentuma megfogalmaz. Mi is évek óta próbálunk minden lehetséges oktatási, közigazgatási, önkormányzati fórumon, konferencián felhívni a döntéshozók, illetékesek figyelmét arra - amelyet úgy tûnik eddig a problémák „elszenvedõin" kívül senki más nem akart tudomásul venni, hiszen a különféle jogszabályi változások csak egyre mélyítették az amúgy is súlyos társadalmi problémákat.

Többfelé szakadt országunkban tudom vannak polgármester társaim, akik nem értik a beadvány szerzõit, mert nem tapasztalnak ilyen és hasonló negatív élményeket. B-A-Z. megye szinte minden települése viszont nap mint nap megéli a szomorú valóságot. Nyomor a nyomor hátán, amit támogatunk. Napjainkban 11 éves gyermek gyermeket szült, de a mienk a 13 éves lány negatív rekordja is. Talán nem véletlen az sem, hogy a népesedés szomorú rekordja is éppen e hátrányos helyzetû régióból és életkörülményei közül emelkedik ki.

Emellett a romló közbiztonság, az elnéptelenedés, az alacsony iskolázottság is a mi negatív rekordunk.

Úgy érezzük a társadalom a tûrõképességének a határán van, tovább nem tudja tolerálni azt, hogy emberek százezrei évek óta csupán „kivesznek" a rendszerbõl, és semmivel nem járulnak hozzá az állami kiadásokhoz, közterhekhez.

Kérjük, hogy ne vezessék be a „beóvodázási" támogatást, mert ez továbbra sem éri el azt a célt, amely a jogalkotók szándéka. Erre jó bizonyíték az, hogy ezek a szülõk most sem „járatják" óvodába, iskolába a gyermekeit annak ellenére, hogy az óvodában és az általános iskolák alsó tagozatában a hátrányos helyzetû gyermekek számára most is ingyenes az étkezés. Ha ezek a szülõk valóban „gyermek szeretõek" lennének és felelõsséget érzenének a gyermekeik iránt, akkor nem fosztanák meg a gyermekeiket a rendszeres iskolai, óvodai oktatástól, étkezéstõl. Ehelyett felelõtlenül hagyják, hogy a gyermekeik éhezzenek, és céltalanul kóboroljanak.

Ezt azzal tudjuk igazolni, hogy az érintett szülõk nagy része rendszeresen eseti segélyért folyamodik, ahol az indokok között elsõ helyen szerepel az, hogy nincs pénz élelmiszerre. (Ennek ellenére mégsem járnak a gyerekek iskolába, óvodába, pedig akkor legalább ott étkezhetnének).

Határozott véleményünk az, hogy a szülõknek nem újabb pénzbeli támogatásokat kell adni, hanem számon kell kérni a törvényben megfogalmazott kötelezettségeket, szankciókat alkalmazni annak betartására, hiszen a Magyar Köztársaság Alkotmánya az állampolgári jogok mellett rögzíti a szülõi kötelezettségeket, felelõsséget is. Úgy véljük, hogy a védtelen, önmagukról gondoskodni nem képes gyermekeknek kell elsõsorban a jogaikat biztosítani, a szülõknek pedig elõször a kötelességüket kellene teljesíteniük és ha a rendszer jól mûködne, csak ezután formálhatnának bármire jogot.

Bármiféle támogatást kizárólag az oktatási, nevelési intézményeken keresztül, természetbeni formában tudunk elképzelni, mert személyes tapasztalatunk az, hogy ezek a pénzbeli juttatások az esetek döntõ többségében az italboltokba, játékgépekbe és az „uzsorásokhoz" vándorolnak.

Számos példát tudnánk említeni arra, hogy a szülõknek a segélyeken kívül más jövedelmük nincsen, és mégis autót tartanak fenn, cigarettáznak, italoznak, divatos ruhákban járnak, festik a hajukat mialatt gyermekeik rongyokban járnak és éheznek. Ez a bizonyíték arra, hogy ezen szülõknek csupán „pénzkereseti forrás" a gyermek, mert ha nem így lenne, akkor a mérhetetlen nyomorba a XXI. században nem hoznának 6-10 gyermeket világra.

És hogy mibe kerül az államnak és az önkormányzatnak, ha a gyermek ingyenes étkezésre jogosult?! A szülõ nem jelenti be elõzõ nap, hogy gyermeke nem fog menni az óvodába, iskolába (nem érdekli, mert nem származik belõle hátránya)

Az ebéd (étel) elkészül, a gyermek nincs ott. Az ételadag elõállítása az önkormányzatnak pénzbe kerül. A gyermek nincs ott, tehát az napra nem igényelhetõ állami normatíva.

Az önkormányzatnak keletkezik kára, mert nincs szankció, amely biztosítaná a szülõ részérõl az igénybe nem vett étkezés kifizetését. Alsózsolca nagyságú településen ez éves szinten több százezer forint kárt jelent.

Természetesen támogatni kell az önhibáján és akaratán kívül szociálisan rászoruló rétegeket, de ennek túlnyomó része természetbeni juttatás formájában történjen. Ne kapjon lakásfenntartási támogatást az, aki fával fût, de évekre visszamenõleg egyetlen számlával sem tudja igazolni, hogy a tüzelõt megvásárolta és nem illegális úton jutott hozzá. (lopta, vagy olyan személytõl vette, aki nem rendelkezik engedéllyel).

Szigorúan kellene ellenõrizni a fa tüzelõ felhasználását és úgy talán kevesebb „erdõ tûnne el" a tolvajok, a maffia kezében.

Szociológusok hada dolgozik azon, hogy megmagyarázza a társadalomnak, hogy miért jó ez a rendszer és miért kellene még több pénzt „beletenni". Talán kevesebb szociológus kellene és több jogi szakértõ, akiknek azon kellene munkálkodni, hogy a törvényekbe kerüljenek bele azok a cikkelyek, amelyek megszûntetik a kiskapukat és keményebb büntetési tételeket alkalmaznak. De mindenféleképpen a jogalkalmazók által szerzett tapasztalatok figyelembe vételével kellene a jogi normákat meghozni. Azok társadalomra való hatását a gyakorlatban kellene vizsgálni széleskörû adatgyûjtéssel, társadalmi egyeztetés mellett, de ezeknek formálisnak kell lenniük.

Hogyan tûrheti el egy rendszer azt, hogy az országban gyermekkorúak százai, ezrei fosztogatnak, rabolnak büntetlenül. Lehet egyáltalán szülõnek, gondviselõnek nevezni azt a felnõttet, aki arra bíztatja gyermekét, hogy törjön be a boltba, iskolába, közintézménybe vagy mások portájára és tulajdonítson el, rongáljon meg mindent, ami útjába kerül. Teszi ezt azért, mert tudja, hogy a gyermekkorú nem büntethetõ. A gyermek éjszaka rabol, nappal pedig iskola helyett békésen alszik otthon, amit nyilván azért enged meg a szülõ, mert tudomása van ezekrõl az éjszakai „kiruccanásokról", sõt élvezi is ennek „gyümölcsét".

A sorozatos iskolai, intézményi betörések, rongálások által okozott károk már milliós nagyságrendekre rúgnak a településünkön is. Meddig lehet még ezt tûrni?! Ha nem teszünk ellene akkor eljutunk oda hogy jobb, ha be sem zárjuk az ajtóinkat, mert akkor legalább azt nem kell a betörõnek megrongálni ahhoz, hogy bejusson az épületbe.

Szoc.pol. támogatás címén csak akkor vehessen igénybe kedvezményt a család, ha a felnõttek munkahellyel és állandó jövedelemmel rendelkeznek és adófizetõ polgárok.

-         a szoc.pol. támogatásokból a mai viszonyok mellett jó esetben egy lakás alapjait le lehet rakni, de arra nem elég, hogy az a lakás legális úton felépüljön. Ahhoz még jó néhány millió Ft-ot hozzá kell tenni. A szigorítás biztosítaná azt, hogy csak tisztességes munkával szerzett jövedelem mellett lehetne lakástámogatáshoz jutni.

Konkrét eseteket tudunk, amikor a szoc.pol. támogatást igénybe vevõ személy egy pillanatig sem lakott abban a lakásban, amit a nevében a vállalkozó felépített. Vagyis nem is volt szüksége rá, hiszen azóta is lakik valahol, tehát jogtalanul adta át a „lakhatási jogot" (bérbe adta vagy háttérszerzõdéssel eladta).

-         a szerény jövedelemmel rendelkezõ (állandó munkahely mellett adófizetõ) polgárokat irritálja, hogy tömegek jutnak ilyen módon támogatáshoz. Aki pedig normális értékrendben gondolkozva nem „mer" több gyermeket bevállalni, annak keményen meg kell dolgoznia, küzdenie azért, hogy saját lakáshoz jusson az általa befizetett adóból pedig olyan emberek jutnak támogatáshoz, akik semmit nem tesznek ezért az országért. Ki kell mondani azt, hogy az alapvetõ társadalmi normák és értékrendek szerint az élet szakaszaiban vannak elvárások és sorrendek:

tanulás - szakma elsajátítása - stabil jövedelem és csak ezután következik a lakás megszerzése és a családalapítás.

Csak ez a sorrend lehet az elfogadott társadalmi norma és e szerint kell a

juttatásokat is igazítani.

Mielõbbi törvényváltozás kell a fémhulladék-kereskedelem területén kialakult állapotok és az abból tisztességtelen úton meggazdagodott maffia felszámolására.

Meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy illegális eredetû fémhulladék ne kerülhessen felvásárlásra.

Szigorítani kell a fémtolvajok elleni büntetési tételeket. A bûnelkövetés eszközét bármely cselekményeknél (gépjármû, kerékpár) el kell kobozni és azt központilag értékesíteni, mellyel a rendvédelmi szervek költségvetését lehetne növelni, ezáltal javulnának a mûködési feltételeik.

Tudjuk, hogy akiknek a közelében, lakókörnyezetében nem élnek ilyen életmódot folytató családok, azok csak a média útján értesülnek egy-egy negatív hírrõl. Higgyék el, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy mi a magyar valóság.

Indítványozzuk, hogy néhány döntéshozó a családjával együtt (papa, mama, nagyszülõk, gyerekek) költözzön le néhány hónapra egy-egy ilyen településre. A gyermekeit járassa a mi óvodáinkba, iskoláinkba, utazzanak nap, mint nap a mi tömegközlekedési eszközeinken, menjenek el az orvosi rendelõkbe, menjenek be segélyosztás idején a boltjainkba, postára, akkor talán megértik, hogy mirõl is beszélünk. Ha Önöket, családtagjaikat érik nap mint nap azok az atrocitások, negatív élmények amelyekkel mi és családtagjaink nap mint nap találkozunk, akkor talán belátják, hogy valóban „vészhelyzet" van Magyarországon.

Önöknek is meg kellene élniük minden nap azt, amit a Polgármesteri Hivatal és a település közintézményeinek dolgozói kénytelenek nap mint nap eltûrni. Mert az ügyfél, szülõ, nagyszülõ fenyegethet, kiabálhat, megverheti, leköpheti a pedagógust, hivatali dolgozót, a köz alkalmazottja ezt köteles eltûrni. Õt nem védi meg senki. Az elcsattant pofon vagy ütleg után sovány vigasz a rendõri intézkedés, szankció, mert utána ismét jöhet a megtorlás. Ezt pedig nem mindenki meri felvállalni, mert félti saját magát és a családját. Higgyék el, esetek százai, ezrei egyáltalán nem is derülnek ki a fent említett okok miatt.

Olyan munkaügyi szabályokat, törvényeket kell alkotni, amelyek által javul a munkaerõpiaci helyzet és erõsödik a gazdaság.

Alsózsolcán jó munkalehetõségek vannak. De hiába van jól mûködõ Ipari Park, üres álláshely, ha a munkanélküliek nagy része még a 8 általános iskolai végzetséggel sem rendelkeznek.

Ki kell mondani, hogy a képzetlen, az alapvetõ emberi normáknak megfelelõ módon munkára jelentkezni nem képes személyt egyetlen munkáltató sem alkalmazza. És itt nincs szó bõrszínrõl, etnikai hovatartozásról, diszkriminációról, csupán szakmai emberi alkalmasságról, vagy éppen alkalmatlanságról.

A fekete munka visszaszorítására nem „félmegoldások" kellenek, hanem szigorúbb büntetések.

Ha egy vállalkozót a munkaügyi ellenõrzés során tetten érnek „fekete" foglalkoztatás miatt, akkor ne csak õt büntesse meg a Munkavédelmi Felügyelõség 100 e Ft-ra (foglalkoztatottként), hanem a tetten ért dolgozót is ugyanennyi összegre és 5 évre zárja ki a segélyezésbõl. Ez talán visszatartó lenne, hiszen kétoldalú ez a probléma. A munkavállalót így lehetne érdekeltté tenni abban, hogy ne vállaljon „feketén" munkát.

Ahhoz, hogy újabb generációk ne nõhessenek fel általános alapmûveltség és szakmai ismeretek megszerzése nélkül, a közoktatást nem az antiszegregációs intézkedésekkel kellene lehetetlenné tenni, hanem hatékony intézkedések kellenek az oktatás színvonalának emelésére.

Nem szabad megengedni, hogy néhány súlyos magatartászavarokkal küzdõ gyermek egy egész osztály fejlõdését és az õket oktatni akaró pedagógus munkáját tönkre tegye.

Szükséges és elengedhetetlen, hogy ezek a gyerekek kislétszámú osztályban, a saját értelmi képességüknek megfelelõ oktatásban részesüljenek, mert csak így biztosítható, hogy a gyermekek azon többsége, akik valóban tanulni és fejlõdni akarnak, megfelelõ színvonalú oktatásban részesüljön.

Egy társadalom célja nem lehet az, hogy álságos intézkedésekkel gyermekek, felnõttek életét a létminimumon tartva tegye élhetetlenné. Célunk Európa közepén a minél magasabb életszínvonal elérése. Ehhez azonban jó színvonalú oktatás, gondoskodó szociális háló, jó gyógyító, megelõzést elõtérbe helyezõ egészségügyi rendszer, munkalehetõségek - mindenkinek képessége szerint - kellenek. De a jelenlegi strucc-politika ezzel szemben az értelmiség külföldre való menekülését idézi elõ. Gyermekeink jelenlegi jövõ képe a tõlünk magasabb életszínvonalat biztosító külhonba való távozás. A mi korosztályunk marad, de meddig képes és kénytelen eltûrni az adóterhek, elvonások növekedése mellett az ellehetetlenülést, az ország és a magyar nemzet szellemi, kulturális, mentális és gazdasági leépülését?!

Alsózsolca, 2008. június 9.

Alsózsolca Város Képviselõ-testülete

n e v é b e n