2024. június 1. Szombat, Tünde.
 

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma 42 főre emelkedett, írja a koronavirus.gov.hu.

Csütörtök reggeltől ismét használhatják a magyar és a szlovén állampolgárok a bajánsenyei és a kétvölgyi határátkelőket, ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Facebook-oldalán.

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet hívta fel arra honlapján a figyelmet, hogy a járvány miatti félelmet kihasználva új módszerrel próbálkoznak a csalók, hogy ellopják az emberek adatait. Ez abból áll, hogy

A zalaegerszegi önkormányzat a város minden lakosának eljuttat egy többször használható védőmaszkot a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozására, írja az MTI. Szerdán már ki is postázták az első ötezer, többször használható egészségügyi szájmaszkot abból a 60 ezerből, amelyet az önkormányzat szétoszt a lakosság körében. Balaicz Zoltán polgármester jelezte: szerdán újabb kétezer maszk érkezett, csütörtökön pedig további négyezer darabot várnak az ütemezetten két hét alatt megérkező teljes szállítmányból.

DKRCS20200317025Hétfőről keddre virradóra érkezett meg Magyarországra az a Tirolból induló konvoj, amelyben a külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter tájékoztatása szerint több mint ötszáz magyar tért haza Ausztria karantén alá vont területéről. Az azonban a hivatalos kommunikáció és a hatósági gyakorlat alapján sem egyértelmű, hogy a hazatérőknek Magyarországon hatósági házi karatéban kell-e tölteniük a következő két hetet.

D MTZ20200330024Március 30-i, hétfői plenáris ülésén a parlament fideszes többsége elfogadta a koronavírus-törvényt – amivel a kormány az itt olvasható gyakorlathoz kapott felhatalmazást határozatlan időre –, de eközben a parlament tovább működik a nem vírusvédekezéssel kapcsolatos ügyekben. Egy nappal később, kedden éjjel fél 12-kor Semjén Zsolt egy olyan salátatörvényt nyújtott be, amelyben a védekezéssel összefüggésben is hoztak volna komoly változásokat ugyan, de tartalmaz még egy sor, a koronavírussal semmilyen összefüggésben nem lévő, de fontos változtatás is.

Többek között a hivatásos gépkocsivezetők közfeladatot ellátó személyekké nyilvánítását és az egyes helyeken kaotikus állapotokat okozó karanténszabályok azonnali feloldását kéri a kormánytól a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary).

Ahogy beharangoztuk, az Index Iskolatévé szerdai adásában Csapodi Csaba, az ELTE oktatója fontos bejelentést tett a szakállára vonatkozóan. Csapodi tanár úr ugyanis sorozatunk indulásakor különleges fogadalmat tett. Azt ígérte, addig nem borotválkozik, amíg a járványveszély elmúltával nem taníthat újra személyesen diákokat.

Gulyás Gergely szerdán 15:59-kor az MTI-nek azt nyilatkozta, az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek. A kedden benyújtott törvényjavaslat ezt a helyzetet kívánta orvosolni - mondta.

Márciusban kibontakozott a koronavírus-járvány hatása,

000 1QA2ZJA Seat (a Volkswagen konszern spanyol leányvállalata) lélegeztetőgépek gyártását kezdte meg a Barcelona melletti üzemében – írja az MTI.

Amíg a világ vezető gazdasági hatalmai nem állnak talpra, addig kevés remény van a kisebbek számára, írja gazdasági és pénzügyi elemzésében az ING. Az olyan kisebb országok, mint például Magyarország és Írország, erősen függenek a nagyoktól az érték- és termelési láncban, így

A háztartások pénzügyi követelései 6233 milliárd forinttal, 11,4 százalékkal nőttek az elmúlt évben, 60 905 milliárd forintos összegük megközelítette a 46 786 milliárd forintot, a bruttó hazai termék (GDP) 130,2 százalékát, miközben a kötelezettségek 1151 milliárd forinttal (12,5 százalékkal) emelkedtek – derül ki a pénzügyi számlák legfrissebb részletes adataiból, amelyek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhetők.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ágazatspecifikus javaslatokat állított össze a készülő óriási állami mentőcsomaghoz. Külön-külön munkacsoportok dolgoznak a  a kereskedelem, a logisztika, az élelmiszer-gazdaság, az ipar, a turizmus és a pénzügy területén, a kereskedelmet érintő javaslatokról most a Portfolio számolt be. A kamara javaslataira érdemes odafigyelni, hiszen Parragh László, a szervezet elnöke is részt vett azon a hétfő reggeli tanácskozáson, ahol Orbán Viktor bejelentette: minden idők valaha volt legnagyobb gazdaságélénkítő akciótervére készül a kormány.

Közel kétmilliárd forint állami támogatást nyert két balatoni kikötő fejlesztésére a részben Tiborcz István és Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Appeninn Nyrt. - írja a 444.hu a cég közleménye alapján. Az Appeninn egyik leányvállalata, a Solum-Invest Kft. a balatonfüredi kikötő teljes körű felújítására nyer 999 millió 963 ezer forintot, a PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. pedig a a balatonvilágosi Club Aliga üdülő kikötőjét fejlesztheti  999 millió 921 ezer forintból. A közlemény szerint a fejlesztési projektek összköltsége mindkét esetben 1,8 milliárd forint.

A márciusban tapasztalt 44-59 százalékos csökkenés után a lakáspiac keresleti oldala élénkülést mutat az ingatlan.com adatai szerint.

Brutálisan nehéz feladata van a kormánynak, hiszen a szolidaritást és a versenyképességet kell mérlegelni, amikor arról születik döntés, hogy mely ágazatok milyen formában kapjanak segítséget. Ráadásul az egyes országok gazdaságpolitikai metódusai is versenyt futnak egymással, más-más módon, de a környező országokban is mindenütt a hazai szereplőket próbálják védeni Ausztriától Romániáig.

A Semjén Zsolt által benyújtott közigazgatási tárgyú salátatörvény túl azon, hogy elvenné a polgármesterek jogát a veszélyhelyzetben, eltörölné a változtatási tilalmat a Városligetben, és ingatlanokat adna Schmidt Mária alapítványának, lényegében teljesen ellehetetleníti a transzszexuálisokat.

2020-04-01 11 21 00-Index - Belföld - Koronavírus  az operatív tHárom repülőgép érkezett szerdán Magyarországra különféle védőfelszerelésekkel, például maszkokkal, amiket elsősorban egészségügyi dolgozók kapnak. További három gépet is várnak még ma. A regisztrált fertőzöttekből 17 ember van lélegeztetőgépen, hat százalék pedig intenzív ellátásra szorul. Az operatív törzs szerint az adatkezelési szabályok szerint jártak el, amikor sorszámmal, életkorral és nemmel részletezve közölték a fertőzöttek és elhunytak adatait. A TASZ szerint viszont jogsértők voltak. A szerdai sajtótájékoztatón elhangzottak összefoglalva.

Március 31-ével megszűntek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, a közigazgatási perekben így április 1-jétől első fokon

Sorban állók a Hatvan utcai posta előtt Debrecenben 2020. március 16-án. Csak annyi ügyfél tartózkodhat a postán, ahány ablak van.Április 2-től, azaz csütörtöktől visszavonásig rövidül egyes posták nyitvatartási ideje, közölte a Magyar Posta az MTI-vel. Hétköznap egységesen 18 órakor bezárnak a hosszabban nyitva tartó posták, ez alól Budapesten három posta kivétel, amelyek 20 óráig várják az ügyfeleket. A megyeszékhelyek szombaton nyitva tartó postái pedig hétfőnként változatlan nyitvatartással üzemelnek majd.

Az FKF Nonprofit Zrt. továbbra is folyamatosan végzi a szemétbegyűjtést és -szállítást Budapesten, naponta 1400 dolgozója és 300 járműve van jelen az utcákon. Közegészségügyi szempontból is kiemelt közszolgáltatást végeznek, ezért a mostani helyzetben különösen nagy jelentősége van annak, hogy az FKF erőfeszítései mellett Budapest lakossága is segítse - közölte a cég.

Ezen a ponton már biztosra vehető, hogy a pandémiává vált koronavírus-járvány hatásai a 20. század nagyobb válságaiéval összemérhetők, és ez komolyan meg fogja változtatni az életünket. Az utóbbi hetekben rengetegen gondolkodnak azon, melyek lesznek azok a területek, amelyek valószínűleg a betegség lecsengése után sem térnek már vissza a korábbi normális kerékvágásba, hanem hosszú távon átalakulnak.

GettyImages-1207642727Számos kelet-közép-európai ország hozott a magyar szabályozáshoz hasonló moratóriumrendelkezéseket. Vannak, akik még késlekednek, máshol kormányváltás korlátozza a cselekvőképességet.

Utoljára 1999-ben volt olyan olcsó az orosz olaj, mint most. Az Urals hordója 16,2 dollárt ér, de nagyon úgy néz ki, hogy tovább fog zuhanni. 2-4 dollárral magasabb a Brent olaj, a folyamat a teljes olajipari szektort fenyegeti, egyes helyeken már negatív árak is előfordulnak, ahogyan fogynak a tárolókapacitások.

« Előző 1 ... 17 18 19 20 21 22 23 « 24. oldal » 25 26 27 28 29 30  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!