2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
Roszatom: Az év végéig befejezõdik a paksi bõvítés elõkészítéseForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-06-12 10:52:23
A Roszatom tervei szerint az év végére befejezõdik a paksi atomerõmû két új blokkjának megépítésével kapcsolatos alapvetõ beruházási, kereskedelmi megállapodások elõkészítése - közölte Szergej Kirijenko, az orosz állami atomenergetikai cég vezérigazgatója a moszkvai Atomexpón hétfõn.

A nagyszabású nemzetközi rendezvény elsõ napját záró sajtótájékoztatón Kirijenko magyar újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy egészében véve jól haladnak az elõkészületekkel, amelyekre kidolgozták a menetrendet; a munkában nincs késedelem.

A Roszatom vezetõje leszögezte, hogy fontosnak tartják az átláthatóságot a paksi atomerõmû bõvítésével kapcsolatosan. Erre példának azt a múlt heti brüsszeli tanácskozást említette, amelyen a magyar kormány képviselõivel közösen tájékoztatták az Európai Bizottságot és az Euroatomot a tervekrõl.

Szergej Kirijenko azt mondta, abból indulnak ki, hogy az alapvetõ megállapodásokat az idén elõkészítik, és az év végéig befejezik az egyeztetéseket is. Emlékeztetett arra, hogy a január közepén létrejött magyar-orosz kormányközi megállapodást követõen tavasszal aláírták - megfogalmazása szerint igen kedvezõ feltételekkel - a mintegy 10 milliárd eurós orosz hitelnyújtásról szóló egyezményt is.

A magyar vállalkozásoknak a Paks II. megvalósításában való részvételi arányával kapcsolatosan a Roszatom vezérigazgatója jelezte, hogy ez a paksi bõvítés költségének 40 százalékos értékét teszi majd ki. Hozzátette, a kormányközi megállapodás során abból indultak ki, hogy több mint 10 ezer munkahelyet teremtenek a beruházással, és a részt vevõ magyar vállalatok befizetései jelentõsen növelni fogják a magyar költségvetést.

Kirijenko dicsérte a magyar gépgyártást, megjegyezve: több ilyen céggel mûködnek együtt. Hozzátette, hogy azok a cégek, amelyek megszerzik az atomiparban való tevékenységéhez szükséges engedélyeket, és beszállítói lesznek a paksi atomerõmû bõvítési beruházásnak, a késõbbiekben más országokban is a Roszatom partnerei lehetnek.

A Roszatom cége tervezheti a két új paksi blokkot

A Roszatom nagy valószínûséggel a szentpétervári Atomenyergoprojektet bízza meg a paksi erõmû két új blokkjának tervezésével - mondta el Nagy Sándor, az MVM Paks II. Zrt. vezérigazgatója a moszkvai Atomexpón hétfõn.

A vezérigazgató az MTI kérdésére megerõsítette, hogy múlt keddtõl péntekig Szentpéterváron, az Atomenyergoprojektnél tájékozódtak a paksi atomerõmû szakemberei, errõl orosz energetikai portálok is beszámoltak.

A klops.ru és az energyland.ru címû oldal is közölte, hogy a magyar szakemberek szerzõdéskötés elõtti megbeszéléseket folytattak a Roszatomhoz tartozó, erõmûveket tervezõ és kivitelezõ vállalatnál. Az AESZ-2006/E jelzésû atomerõmûvi blokk mûszaki jellegzetességeirõl kértek tájékoztatást, és az is érdekelte õket, hogy a szentpétervári tervezõk hozzá tudják-e igazítani az orosz erõmûvi blokk megvalósítását a paksi építési feltételekhez, valamint az európai uniós követelményeknek megfelelõ engedélyeztetési eljáráshoz.

Nagy Sándor errõl úgy fogalmazott, hogy bárkivel tárgyalnak mostanában, azt nyugodtan lehet szerzõdéskötés elõtti megbeszélésnek nevezni, az pedig természetes folyamat, ha egy mûszaki társaság részleteket próbál megismerni. Hozzátette, hogy a Paks II. Zrt. csak akkor kaphat mûszaki adatokat az orosz féltõl, ha a felette álló hatóság, az orosz exportügynökség erre engedélyt ad. Tudomása szerint ez 2-3 hét múlva várható. Addig azonban a reaktorról és a felépítendõ blokkról nukleáris adatokat tartalmazó információkat nem kaphatnak.

A Paks II. Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a szentpétervári cégnél az úgynevezett standard tervekbe engedtek számukra betekintést. A három nap alatt az Atomenyergoprojektnél a 36 ezer oldalas dokumentációban természetesen nem tudtak elmélyedni - jegyezte meg.

Nagy Sándor a moszkvai Atomexpón a magyar újságírókat arról is tájékoztatta, hogy amint megkapják a felhatalmazást, azaz a magyar parlament is jóváhagyja a paksi bõvítés finanszírozásáról szóló kormányközi pénzügyi megállapodást, megkezdik a szerzõdés részleteinek tárgyalását az orosz szállítóval. Ezzel egy idõben folytatni kell az egyeztetéseket Brüsszellel is - tette hozzá.

Az MVM Paks II. Zrt. közben folytatja az engedélyek beszerzését. Azzal számolnak, hogy az úgynevezett telephely-értékelési és -vizsgálati programra, amely az Országos Atomenergia Hivatal elõtt van, várhatóan augusztus végéig megkapják az engedélyt. Azokat a vizsgálatokat kell elvégezni, amelyek alapján a telephely alkalmassági minõsítése kiadható.

Nagy Sándor elmondta, meglepetést keltett, hogy nagyon széleskörû vizsgálatot kell elvégeztetniük, olyat, mintha egy zöldmezõs beruházásról lenne szó. Hozzátette, tudják, hogy nagyon érzékeny kérdésrõl van szó, mégis csodálkoztak, hiszen Pakson már mûködik egy atomerõmû négy blokkal, és a kiégett nukleáris fûtõelemek átmeneti tárolója is megtalálható ott. Ennek ellenére a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nagyon szigorú elõírásrendszert tartalmazó útmutatást adott ki, és ennek megfelelõen kell elvégezni az alapos vizsgálatot. Ha ez meglesz, akkor nyújthatják be a telephelyi engedélyt, és kérniük kell az alkalmassá minõsítést.

Ezzel párhuzamosan, várhatóan a nyár közepén-végén be tudják nyújtani az elõzetes környezeti hatástanulmányt, amely a környezetvédelmi engedélyezési folyamatot indítja el. Ha ezt is megkapják, akkor a Magyar Energetikai és Közmû Szabályozási Hivataltól meg kell szerezniük az elõzetes létesítési engedélyt, akkor a létesítési engedély kérelmet is benyújthatják az Országos Atomenergia Hivatalnak. A számos dokumentum beszerzése Nagy Sándor becslése szerint 3 évet vesz majd igénybe, így 2017 végére kaphatják meg a paksi bõvítési beruházás elkezdéséhez szükséges engedélyt.

A szakember hozzátette, Magyarországon 30 éve épült utoljára atomreaktor, ez pedig azt jelenti, hogy azok a cégek, amelyek ebben tapasztalatra tettek szert, már nem léteznek, és a szakembergárda sincs meg. Ezért legalább hat év kell ahhoz, hogy elkészüljön a paksi atomerõmû ötös blokkja, és bekapcsolódjon az áramtermelésbe - vélekedett Nagy Sándor.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!