2024. május 29. Szerda, Magdolna.
 

A karácsony előtti két hét az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) becslése szerint ajándékokra az idén 100 milliárd forint körüli összeget költenek a családok, 3-4 százalékkal többet a tavalyinál, de nem zárható ki nagyobb emelkedés sem - mondta Vámos György, a szervezet főtitkára. Az ünnepi asztalra szánt élelmiszerekre szintén körülbelül 100 milliárd forintot fordítanak majd a vásárlók.

Az utóbbi időszakban nagyon sokan érdeklődnek a hitelfelvétel után, az egyik legforróbb témának természetesen a lakáshite számít. A következőkben azokat a fontosabb kérdéseket vesszük sorra, ami segítség lehet a nagy döntés meghozatalánál. Megéri végigolvasni, mert így kevésbé veszünk el a lakáshitelek sűrűjében és ezzel képesek leszünk tudatosabban választani a sok ajánlat közül.

A világ legnépszerűbb potencianövelő gyógyszere a Viagra. Mivel a hatóanyag jogvédelem alatt állt, így gyakorlatilag monopolhelyzetbe került az anyavállalat, a Pfizer. Ez azt is jelentette, hogy a vállalat az árat tetszőlegesen szabhatta meg. Azonban jövő hétfőn a Viagra egyeduralma két évtized után véget ér, mert jönnek az olcsó, de ugyanolyan hatóanyagú másolatok.

Még a nők sem egyenlő esélyekkel indulnak egy állásinterjún.

Meggyógyult a magyar egészségügyben? Még nincs kint a vízből. Az állam a rehabilitációban is segít. Pontosabban segítene, de a rendszer ezer sebből vérzik. Aki meg akar élni, dolgozna, tanulni akar, szinte lehetetlenre vállalkozik: régi ismerősünkkel, Katalinnal is ez történt.

A karácsony előtti két hét az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) becslése szerint ajándékokra az idén 100 milliárd forint körüli összeget költenek a családok, 3-4 százalékkal többet a tavalyinál, de nem zárható ki nagyobb emelkedés sem – mondta Vámos György, a szervezet főtitkára az MTI-nek.

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

Gázolajos autók esetében az üzemanyag kenést is végez.

Igyekeznek a lehető legtisztábban tartani a közterületeket.

Kormányzati, kereskedelmi és termelői közreműködéssel népszerűsít és értékesít magyar borokat a Tesco Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban, majd a jövő év tavaszától az Egyesült Királyságban is.

Több mint ötödével kellett többet fizetni a tojásért novemberben, mint tavaly ilyenkor. A KSH legfrissebb inflációs adataiból kiemelkedik a tojás árának a változása: az ábrán az látható, hogy míg nyáron átlagosan 36-37 forint körül alakult egy tojás ára, novemberben már 46 forintot kellett fizetni egy tojásért, ráadásul ez csak októberhez képest 8 forintos drágulást jelent.

Az építőipar teljesítménye várhatóan 2300 milliárd forint körül alakul az idén, ez 25-27 százalékkal több a tavalyinál, de a kereslet és az ágazat jelenlegi kapacitása közötti jelentős eltérés feszültséget okoz majd 2018-ban - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.

Jelentősen nőtt a lakosság hiteléhsége, az év első tíz hónapjában 37 százalékkal több lakáshitelt folyósítottak a bankok, mint egy évvel ezelőtt.

Megugrott az infláció2017-12-08 21:36:50

Jobban drágulnak az élelmiszerek, mint ahogy azt mindenki várta, emiatt felpörgött az infláció is.

A beígért 12 százalékos fizetésemelés ellenére 576 egészségügyi szakdolgozó bére csak néhány száz forinttal emelkedik, és 10 ezren vannak, akik a 12 százaléknál kisebb béremelést kapnak.

Van, ahol a közmunkások is részt vesznek a síktalanításban, a hóeltakarításban.

Negyvenöt név került rá a táblára, a leghosszabb ideig, 38 évig, Márton Károly szolgált.

Csökkent a gázolaj ára2017-12-08 21:07:31

Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) szerint haladéktalanul vissza kell fordítani azt a folyamatot, amelyben évek óta csökken a magyar vállalkozások piaci jelentősége a kiskereskedelemben - írja a Magyar Idők.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) májusban hirdette meg a háztartási nagygépek cseréjére vonatkozó pályázatát. Ennek keretén belül új, állami támogatással energiatakarékos hűtőket, fagyasztókat és mosógépeket lehetett vásárolni. Mivel a keretösszeget négyszeresére emelte a minisztérium, így minden sikeres pályázó megkapja a támogatást.

Az előrejelzések szerint a világszert elérhető offline hirdetések – vagyis a tévé hirdetés, szórólap, rádiós hirdetések – teszik ki a reklámköltségek felét, míg a másik felét kizárólag az online hirdetésekre fordítják.

Az adózás teljesen elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak – mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Harmadával nőtt októberig a fogyasztási hitelek piaca hivatkozik az MNB adataira a Világgazdaság.

Újra jelentkezett az egyik legérdekesebb magyar érdekvédelmi szervezet, az NGM volt államtitkárához köthető Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség. A kis csapatról itt vagy itt olvashat bővebben.

Magyarország a 8. legerősebb gazdasági növekedési adatot produkálta az EU-ban 2017 harmadik negyedévében – írja a Portfolio. A KSH által a korábbi becsléshez képest 0,3 százalékponttal felfele módosított 4,1 százalékos növekedési adat bőven a 2,6 százalékos uniós átlag felett volt.

« Előző 1 ... 216 217 218 219 220 221 222 « 223. oldal » 224 225 226 227 228 229  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!