
Pocsaj – A falu vezetése a 2012-es esztendőben is törekszik a fizetőképességét, működőképességét zökkenőmentessé tenni. Ezt takarékos gazdálkodással fogja végrehajtani.  Budapest, 2011. december 30., péntek (MTI) – Januártól lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, így nem lehet rágyújtani a munkahelyeken és az éttermekben sem; csak a szabad levegőn, illetve a bejárat előtt szabad dohányozni. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál viszont szabadtéren sem jelölhetnek ki dohányzóhelyet.
A kormány mindent megtesz a jövő évre kőbe vésett hiánycél teljesítéséért, egyszerre három, a költségvetés egyenlegét javító "csomagot" épített be a 2012-es büdzsébe. Így összesen 1400 milliárd forintos kiigazításra készül jövőre - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb, angol nyelven megjelent tájékoztató anyagából, amely érdekes részleteket is közöl a kormány terveiből. Egyrészt kiolvasható a - minden bizonnyal külföldi befektetőknek készített - jelentésből, hogy az elmúlt fél évben hogyan változtak a Széll Kálmán-terv irányszámai, és egy eddig nem hirdetett kiadáscsökkentő csomagot is kibont a tárca anyaga. Az útpénztárt felváltó útdíj-rendszerről a kormány már ebben a hónapban tárgyalhat. A nemzeti erőforrás miniszter törvényjavaslatot nyújtott be, amelynek értelmében megszűnik januártól a korhatár előtti öregségi nyugdíj. A javaslat szerint a már megállapított ellátásokat más jogcímen, de folyósítani fogják.
A jövő évi költségvetési tervezetből kiderül, hogy a kormány a korábban bejelentett lépéseken túl is tervez további adóemeléseket a regisztrációs adónál, a gépjármű-átírás utáni illetékfizetésnél és az üzleti ajándéknál - írja az Origo.
|
| adóemelés, Bihari hírek, dohányzás, január, Jogszabályváltozások, költségvetési terv, korhatár előtti nyugdíj, kormány, megszorítás, megszorítások, Pocsaj, tervek, tilos, zárt légterű hely Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |