2018. augusztus 20. Hétfő, István.
 
Egy titokzatos festmény adta az ötletet: örökbe fogadta a családot egy debreceni vállalkozóForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-02-25 08:51:45
Egy véletlen találkozás következményeként jótékonysági akcióba kezdett olvasónk.

A debreceni vállalkozó, aki egy szegény házaspártól „vásárolt” egy képet, néhány hét múlva nyomára bukkant az alkotónak: kiderült, hogy egy Litkey György nevû festõmûvész és grafikus képét kapta meg. Litkey György Sajókeresztúron született 1907-ben és Budapesten halt meg 1975-ben; Hajdúböszörményben, a Bocskay Fõgimnáziumban érettségizett, innen van kötõdése megyénkhez. Leszármazottai mûködtetnek egy alapítványt, mellyel olvasónk felvette a kapcsolatot, és a birtokába került festményrõl küldött egy képet. Visszaigazolták az eredetiségét, és felajánlották, hogy egy kisebb összegért megvásárolják azt.
Dokumentált segítség

Olvasónk épp a találkozóra várt, amikor újra becsengetett hozzá a házaspár nõ tagja. Most sem üres kézzel jött, lisztet hozott, hogy pénzt kérjen érte, ezúttal ugyanis gyógyszerre gyûjtött. A vállalkozó azonban már nem engedte el az asszonyt csak úgy; megtudakolta, kicsodák, s hogyan jutottak a festményhez.

Szomorú történetet hallott: a pár iszonyú szegénységben neveli egyetlen gyermekét, aki általános iskolába jár; a férj súlyos beteg, felesége közmunkás. A képpel a férjet segítette ki korábbi munkahelyén egy kollégája azzal, hogy ha tudja, tegye azt pénzzé. Olvasónk végül, néhány héttel ezelõtt, szabályos adásvételi szerzõdéssel eladta a festményt a Litkey-alapítványnak. (Az összeget nem árulta el, annyi derült ki számunkra, hogy kétezer forintnál jóval többrõl, de azért nem gazdagítóan sokról van szó.) Mint nekünk elmondta, természetesen szeretné a pénzt a szegény családnak juttatni olyan formában, hogy azt vásárol belõle, amire szükségük van. S mindennek kapcsán az az ötlete támadt, hogy „örökbe fogadja” a családot, vagyis rendszeresen igyekszik támogatni õket.

Kiderült számára, hogy megyénkben már van hasonló kezdeményezés: a szoboszlói Neked is Jár Alapítványé, s abban bízik, hogy Debrecenben is követõkre talál. Addig is, egy erre a célra létrehozott Facebook-oldalon dokumentálja, hogyan támogatja a családot.
A minõségibb életért

A Neked is Jár Alapítványt 2014 õszén hozták létre, Hajdúszoboszló területén mûködik, és az a célja, hogy segítséget nyújtson az általános életminõség javításához a rászoruló családoknak – tudtuk meg Biró Anitától, az alapítvány elnökétõl, aki maga is a gyermekvédelem területén dolgozik.

 

– Nem csupán a hétköznapokhoz szükséges eszközök biztosításáról van szó: hisszük, hogy a minõségi élet alapja, hogy az ember képességei és erõfeszítései szerint jusson lehetõségekhez, ezért a tárgyi adományozáson felül a családok üdültetését, oktatását és az ehhez szükséges támogatások felkutatását is célul tûztük ki – hangsúlyozza. Mint mondta, fontos szempont, hogy olyanokat támogassanak, akik maguk is tesznek elõbbre jutásukért. A támogatottak körének kiválasztásukban együttmûködnek a helyi Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálattal.

 

– Igyekszünk pontosan azt adni a rászorulóknak, amire szükségük van. Tavaly egy vállalkozó a telephelyén lévõ egyik épületet felajánlotta raktár céljára: ez nagy segítség számunkra. Ezen a helyen tárolhatjuk az adományokat, és ide el tudjuk hozni az érintett családokat, akik maguk választhatják ki, milyen ruhára, cipõre, háztartási eszközre, netán bútorra van szükségük. De tartottunk már itt több nyílt napot és más rendezvényt is – sorolja.
Késõbb pályázhatnak

– Folyamatosan érkeznek a felajánlások, a hajdúszoboszlóiak már ismerik a szervezetünket. Gyûjtöttünk augusztusban tanszereket, karácsony elõtt 400 fõt vendégeltünk meg, és 103 családnak adtunk tartós élelmiszercsomagot, kiegészítve ezzel a tõlünk már megszokott tárgyi adományok körét. Az akciónkat igyekszünk minél nyilvánosabbá tenni, ugyanis az a tapasztalatunk: egy-egy ilyen alkalom után szívesebben adományoznak az emberek, hiszen látják, hogy valódi segítõ tevékenységet végzünk – mondta az elnök, megjegyezve: tényleges anyagi támogatás viszonylag ritkán érkezik az alapítványhoz. Emiatt aztán nehéz megoldani olyan feladatokat, mint például az adományként kapott bútor rászorulókhoz való elszállítása, a hónap végén több családnál rendszeresen jelentkezõ élelmiszerhiány enyhítése, vagy akár nagyobb rendezvények, akciók szervezése.

– Mivel csak kétévnyi mûködés után kaphatunk közhasznú jogállást, még nem tudunk anyagi forrásokra pályázni, illetve csak nagyon korlátozottan. Ha teljes körûen pályázhatunk majd, akkor a dologi jellegû támogatásokon túl másfajta lehetõségekkel is szeretnénk segíteni. Például tehetséggondozással, oktatással és üdültetéssel, hiszen az életminõség javításába ezek is beleértendõek – vetítette elõre Biró Anita.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!