2012. május 22. Kedd, Júlia, Rita.
 
Nem lesz több Love ParadeForrás: RTL Hírek
Utolsó módosítás: 2010-07-27 09:02:56
Továbbra is értetlenül állnak Németországban a Love Parade-on történt tragédia felett.

 

Duisburgban 19-en haltak meg, miután pánik tört ki a tömegben. Még Angela Merkel kancellár is megszólalt az ügyben.

Egyre-másra kerülnek elő az újabb amatőr felvételek, amelyeket a duisburgi Love Parade-on kitört pánik idején készítettek.

Egy videón az látszik, amint egymás hátán próbálnak feljutni a betonfalra a buli bejáratánál rekedt fiatalok. Egy másik felvétel pedig azt mutatja, hogyan látják el a mentők a sérülteket.

A németek eközben továbbra sem értik, hogy történhetett a tragédia, hiszen az országban számos tömegrendezvényt bonyolítottak már le sikeresen. A történtek mielőbbi kivizsgálását sürgette Angela Merkel kancellár is, aki részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

„A sok fiatalnak, akik vidáman akartak részt venni a fesztiválon, most szörnyű emlékeik vannak. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy ehhez hasonló eset ne fordulhasson elő többet” – mondta a kancellár.

A Love Parade-on többé nem is fog. A főszervező ugyanis bejelentette, hogy nem rendezik meg többé a fesztivált.

„A Love Parade mindig egy békés, vidám esemény volt, amit mostantól örökre beárnyékol ez a tragédia. Az áldozatok, családtagjaik és barátaik iránti tiszteletből nem folytatjuk a fesztivált” – mondta Rainer Schaller.

A tragédia helyszínét mostanra elárasztották a gyertyák és a virágok. A kerítésre egy olasz zászlót is kitűztek, emlékezve a tragédia egyik áldozatára. A 19 halott között hat külföldi volt, az olasz nő mellett egy ausztrál, egy holland és egy kínai állampolgár, és két spanyol egyetemista.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!