"Egy kicsit tényleg olyan volt, mintha két különbözõ bolygóról jöttünk volna. Én minden alkalmat megragadtam, hogy higgadtan beszélgessünk, õ meg tõmondatokban válaszolt, és meg sem akart hallgatni" - mesél Éva a házasságának az utolsó heteirõl. "A végén már leveleket írtam neki; e-maileket, meg cetliket, amiket a kávéja mellett hagytam. Azt sem tudtam, hogy elolvasta-e, az biztos, hogy egy kukkot se válaszolt. Végül már csak egy papírt hagytam kint a konyhaasztalon: az értesítést, hogy elindítottam a bontópert. Évekkel késõbb vallotta be, hogy majdnem megõrült attól, hogy beszélgetni akartam. Azt mondta: nem bírta elviselni, hogy "szépen megfogalmazott, szabatos mondatokban szerettem volna halálra elemezgetni a házasságunkat", meg hogy "mindent ki kellett volna mondani". Szerinte inkább csöndben kellett volna maradni, nem hisztizni, nem panaszkodni a barátnõknek, és türelmesen várni, hagyni, hogy magában elrendezzen mindent, és amikor õ úgy érzi eljött az ideje, akkor úgy is megbeszéltünk volna mindent."

Éva szerint a legtöbb nõkrõl és férfiakról szóló "népszerû, majdnem tudományos, öntanító" könyvben leírják azt a jelenséget, hogy a férfiak nem képesek a párjukkal beszélni a problémákról.

"Így aztán inkább azon voltam meglepõdve, hogy vannak párok, akik egész kulturáltan képesek beszélgetni arról, mi lehet a baj. Lehet, hogy tényleg én voltam türelmetlen, és a volt férjem csak erõt gyûjtött a beszélgetéshez?" - teszi fel magának a kérdést, még évekkel a szakítás után is a 38 éves Éva.
Csábi Orsolya pszichológus szerint sem feltétlenül igaz, hogy a férfiak nem képesek beszélgetni a problémákról. Szerinte azonban annak, hogy ki képes kibeszélni a bajokat, és ki nem, sok mindenen múlik: például a szülõi háttéren, illetve azon a környezeten, melyben felnõttünk.

"Amikor párkapcsolati nehézségekrõl beszélünk, mindig egy tipikus jelenet jut eszembe a Velem vagy nélküled címû Rob Reiner filmbõl, amikor az éppen válófélben járó házaspár fekszik a hitvesi ágyon és beszélgetnek, majd vitatkozni kezdenek. Ekkor hirtelen ott fekszenek az ágyban mellettük mind a férfi, mind a nõ szülei is, akik szintén mondják a magukét, és így hatalmas zûrzavar, feloldhatatlannak tûnõ veszekedés alakul ki a házaspár között. Ez a jelenet jó karikatúrája annak, hogy amikor konfliktusaink vannak, akkor valójában sokszor két ember világa - a maga teljes történetével és kapcsolati rendszerével - találkozik és ütközik egymással. A hétköznapokban valójában ezt a bonyolult emberhalmazt próbáljuk meg egymással harmóniába hozni" - mondja a szakember.

Emberi játszmák

Rita viszont képes volt beszélgetni a férjével, igaz, a vitáknak nem sok haszna volt - a megoldás ugyanis hosszú ideig váratott magára, egészen addig, míg a házaspár közös megegyezéssel szét nem költözött.

"Leggyakrabban azon ment a vita, hogy miért dolgozik annyit. De nem változott semmi. Elindult hajnalban, megjött este, és soha nem volt kedve moziba, vagy színházba menni. Hétvégén is fáradt volt, arra kért, hagyjam pihenni, hiszen hétfõtõl péntekig hajtania kell. Próbáltam meggyõzni, hogy kevesebb pénzzel is beérném, inkább legyünk együtt, de õ meg azt hajtogatta, hogy most kell tartalékolni, amíg lehet, nem lehet tudni, mit hoz a holnap. A vitából rendszerint veszekedés lett, így azt a kevés idõt, amit tényleg kettesben voltunk, sem tudtam élvezni. Utóbb rájöttem, hogy nem is annyira a túlzásba vitt munka bántott, inkább csak az, hogy nem törõdött velem" - meséli a 34 éves Rita.

Csábi Orsolya szerint egy párkapcsolati konfliktust nagyon sok dolog befolyásol, és az abban való együttmûködés elérésére is számtalan tényezõ hat.

"Az egyik fontos kérdés, hogy mi a konfliktus tárgya, illetve tényleg arról beszélünk-e, amirõl szó van. A pszichológiában "emberi játszmáknak" hívjuk azon eseteket, amikor máson megy a vita, mint a valódi, mélyben rejlõ probléma. Éppen ezért a konfliktusok rendezéséhez el kell jutni arra a szintre, hogy pontosan kiderüljön, õszintén kimondjuk, hogy kinek mi a problémája. Általában már ez nagyon nehéz lépés, fõleg egy hosszabb ideje tartó kapcsolatban, mert ott sokszor maga az õszinteség és az érzelmi intimitás elvesztése a probléma. Ilyen helyzeteknél a problémák tisztázásához már szükség lehet külsõ segítség bevonására is. Ám, ha valóban azon megy a vita, amirõl beszélünk, akkor érdemes sorra venni, hogy értékeinkben, érdekeinkben, nézeteinkben vagy ízlésünkben akadtak-e eltéréseink" - tanácsolja a pszichológus.

Ha ugyanis a nézeteinkben vagy ízlésünkben vannak eltérések - állítja Csábi Orsolya - akkor inkább csak felszínes konfliktusokról szól; ezek ugyanakkor remekül alkalmasak arra, hogy elfedjenek komolyabb konfliktusforrásokat.

"Az értékek vagy érdekek ütközése általában komolyabb kapcsolati válságra utal. Rendszerint az idõ és az új élethelyzetek forgatják ki azt, hogy a párok olyan oldalaikról ismerik meg egymást, amelyeket a kapcsolatuk elején nem tapasztalhattak meg, így a választási döntésükbe sem kalkulálhattak bele. Ha ilyen érdek-, vagy értékkonfliktusok adódnak, ott általában minden olyan konfliktuskezelési alapmódszer érvényre jut, mint amit a munka, az üzleti világ vagy a versengés világából már ismerhetünk. Így a párkapcsolatok terén is megjelenhet a versengõ magatartás, a versengés hasznának maximalizálása, az egyéni érdekek érvényesítése,. Tehát, a konfliktus alaptémája erõsen befolyásolja a felek konfliktuskezelési stratégiáit."
Otthonról hozott könnyek

A konfliktuskezelésrõl Gábornak a könnyek jutnak eszébe - legalábbis a legutóbbi kapcsolatában ez volt a leggyakoribb módszer a problémák megoldására.

"A kedvesem egyszerûen sírva fakadt, ha nem értettem vele egyet. Eleinte megijesztett, késõbb inkább csak zavart, hogy nem tudtam vele értelmesen megbeszélni a problémáinkat. Csakhogy a számomra fontos volt, hogy valakivel megbeszéljem a dolgokat, így egy barátomhoz fordultam, aki viszont elpletykálta a feleségének, így minden, sajnos alaposan elferdítve, visszakerült a páromhoz. Amibõl megint viták támadtak, és bár adott idõ alatt rekordmennyiségû papírzsebkendõ fogyott, de nem kerültünk közelebb a megoldáshoz. Persze nem tudom, miért is csodálkoztam, hiszen a kedvesem testvére, de még az anyja is gyakran zsarolta könnyekkel a környezetét" - meséli Gábor.

Csábi Orsolya szerint azt, hogyan kezeli valaki a konfliktusokat, nagyban befolyásolják a családi hatások, a nevelés, ezen felül pedig a társadalmi szocializációs hatások is.

"A családi szocializációval egy fontos tulajdonságunk java részét, a problémákkal való megküzdési stratégiáink batyuját hozzuk magunkkal a tarisznyánkban. Ezek a képességek azt mutatják meg, hogyan tud a személy a nehéz, stresszkeltõ élethelyzetekkel megbirkózni, milyen erõfeszítéseket tesz a stressz forrását jelentõ konfliktus megoldására. A családunkban tapasztalt konfliktusok révén megtanulunk és kidolgozunk olyan stresszkezelési stratégiákat, amelyekkel el tudjuk érni, hogy biztonságot és nyugalmat teremtsünk magunk köré. Ezeket megszokjuk, és elkezdjük õket kizárólagosan használni, sõt, elõnyben részesíteni más stratégiákkal szemben. Éppen ezért, egy teljesen más típusú stratégia a számunkra idegen lehet, és olykor bizony rémisztõvé is válhat" - mondja a pszichológus.