Minden azzal kezdődött, hogy deviza alapú hitelem - amit egy alsó kategóriájú, használt gépkocsi megvásárlására vettem fel - törlesztő részlete hirtelen a duplájára ugrott. Ez felborította az addig gördülékenyen működő kis házi pénztáramat. Mint oly sokan mások, én is kezdtem elcsúszni a számlák befizetésével. Mostanra a telefontársaság kikapcsolta a mobilomat. Ez még nem is lenne gond, mert rájöttem, hogy sokkal nyugodtabb az életem a kis kütyü nélkül, de a cég követelései már adnak okot némi fejtörésre. Hiába próbálom felmondani az előfizetésemet, ők újabbnál újabb összegekkel tetézik a befizetnivalót. Már nemcsak az elmaradást kell rendeznem, hanem a kötbért, a késedelmi díjat, és ki tudja még mit.

S mit tesz ilyenkor az ember? Átgondolja a dolgait: kiadásokat, bevételeket. Én is így tettem, és rájöttem, hogy a bevételemet már nem tudom növelni. Bár dolgozom becsületesen, de aki ismeri a közalkalmazotti bérezést, az tudja, miről beszélek. A mellék tevékenységeim pedig mind olyanok, amiért nem fizetnek. Évek óta a falum hírnevét öregbítem a cikkeimmel pusztán hobbiból és lokálpatriotizmusból. Az exférjem a válásunk óta nem fizet tartásdíjat, én meg nem pereskedem. Mindig úgy voltam vele, hogy fölnevelem én a lányunkat egyedül is, ha ő nem érzi az apai kötelezettséget. Bár nekem soha nem járt gyermekvédelmi támogatás, ingyenes tankönyv, mert sikerült addig erőlködnöm, amíg az egy főre eső jövedelmem néhány száz forinttal mindig meghaladta a támogatásokhoz szükségeset. Így aztán én, a büszke, optimista nő most is arra az elhatározásra jutottam, hogy nincs más megoldás, a kiadásainkat kell csökkentenünk.

A lányom majdnem felnőtt már, meg tudjuk beszélni a dolgokat. Sok mindent megéltünk már együtt. Voltam munkanélküli, voltam munka mellett tanuló, válófélben lévő diák, és voltam a vágyait elérő, jövedelmével elégedett diplomás. És ezt a lányom mind végigcsinálta velem. Megbeszéltük hát, hogy visszamondjuk az újság előfizetéseket, átváltunk feltöltő kártyás telefonra, és csak úgy megyünk vásárolni, hogy előtte összeírjuk, mire van szükségünk, és ehhez tartjuk is magunkat. Visszamondtam a megtakarításon alapuló életbiztosításomat is, mert a havi díj elég megterhelő volt. Persze ezen is jót bukom. Az éveken át befizetett ötszázezer helyett megkapok kétszázat, mivel levonják az adókedvezményeket, az eljárási díjat, a kamatkezelési díjat, és ki tudja még mit. Próbáltam egyezkedni a Diák Hitel Központtal is, hogy csökkenthessem a törlesztő részletemet, de őket nem érdekli az egyéni válság. Nem baj. Fő, hogy a diákhitel segítségével diplomát szerezhettem. Most aztán busásan megfizetem a diplomám árát.

Közben próbálunk mindehhez jópofát vágni, és derűlátó módon szemlélni a katasztrófát. A lányom éhező afrikaiakról olvas éppen. Azt mondja, jó tudni, hogy sokan vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben. Én pályázatokat nyerek a falumnak, az általam vezetett egyesületnek, és örülök a sikernek, pedig a saját gondjaimat ez nem oldja meg. Keresem a lehetőségeket a pénzkeresésre, és keresem a megoldásokat a pénzmegtakarításra. Közben dolgozom látástól-vakulásig, írok és...szabadidőmben olvasok. 

Például Molnár Anikóról, aki biztos, hogy nem hozzám hasonló módon oldja meg az anyagi gondjait. Ő nem mond le az újság előfizetésről és a mobilról, inkább felcsíp valami pénzes pasit. Lehet, hogy igaza van? Míg én éjszakákon át tanultam egy-egy vizsgára, és több száz kilométert utaztam egy zárthelyiért, ő vígan mulatozott valamelyik nívós bárban. Míg én a diákhitelbe menekülve finanszíroztam munka melletti tanulmányaimat, ő a minimálbérem sokszorosát költötte el márkás ruhákra, szépítőszerekre. Míg én tízévnyi kitartó újságírói munkával, flekkek ezreivel értem csak el némi erkölcsi elismerést a környéken, addig ő egy-egy híresség ágyába bújva máris a címlapokat hódította meg.

De valamiért mégsem cserélnék vele. Pedig jelenleg nem bízom másban, csak a lottó ötösben, meg talán abban, hogy Kedves Ferenc vagy valamelyik milliárdos ismerőse is olvassa ezt a kis jegyzetet. Üzenjen, ha igen, mert szívesen megadom a számlaszámomat. Elhihetik, hogy ha csak annyi pénzt küldenének nekem, amit egy hét alatt a molnáranikókra költöttek, már kihúznának a bajból. Bár én nem vagyok sem modell, sem playmate.