2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 

Nyomoz a rendõrség a Fidelitas februári füzesgyarmati zárt rendezvényén történt verekedés miatt. Az eset érintettjei nem tettek bejelentést a rendõrségen, ezt megtette helyettük Tényi István, a Fidesz fõ feljelentõje. Bejelentése nyomán a Békéscsabai Rendõrkapitányság garázdaság gyanúja miatt folytat nyomozást.

Szerdán elutasították az egészségügyi érdekvédõk a kormány béremelésrõl szóló elsõ ajánlatát- írja a pénteki Népszabadság. Ez az elsõ ajánlat júniustól 100 ezer forinttal, a jövõ évtõl pedig további 51 ezer forinttal emelné meg a szakorvosok bérét, az ápolónõknek viszont csak bruttó tíz százalékos azaz átlagosan 13 ezer forintos - emelést kínálna. Az ajánlatról az érdekképviselõk egyhangúan úgy vélekedtek: ha ez megvalósul, szembeállítja az orvosokat és a nõvéreket. (Õk az ápolónõknek 20-30 ezer forintos emelést szeretnének.)

Február 17. és 2016. március 11. közötti idõszakban Bonyhád területén, közterületen parkoló kocsikat rongált meg egy férfi. Az ismeretlen tettes 14 autó karosszériáját karcolta meg, több mint 1 millió forint kárt okozott.

Párhuzamosan tiltakoztak reggel tanárok, szakszervezetek, egészségügyi dolgozók, jelképként bevetették a kockás és a fekete ruhát is. Mégis kevésbé szólt nagyot az országos tiltakozás, mint az elõzõ demonstrációk. Nem is csoda: kezd átláthatatlanná válni a tüntetések sora, a tanárok nagy része jövõ szerdára koncentrál, a kormány pedig taktikát változtatott.

Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértõdött, bezárt múzeumot kegyelembõl igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevû night-clubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel, mondta Tarlós István pénteki sajtótájékoztatóján Vitézy Dávidról, aki minap egy beszélgetésen fejtette ki a véleményét a kerékpározásról (lásd a lenti videóban).

Több hónapos elõkészítés és öt nap küzdelmes utazás után megérkezett Pétfürdõre a különleges szállítmány, ami napokon át lázban tartotta az országot - közölte a Nigrogénmûvek Zrt. A monumentális vegyipari technológiai berendezések a Nitrogénmûvek Zrt. most épülõ, a világ legkorszerûbb technológiájú salétromsav üzemének részei.

Az OMSZ elõrejelzése szerint a mai gomolyfelhõs, kissé szeles idõ után szombat reggel 5-13 fokra ébredhetünk, a folytatás azonban sokkal jobb lesz.

Eltemették Pozsgay Imrét2016-04-15 19:35:01

A március 25-én elhunyt volt államminisztert pénteken temették el a budapesti Farkasréti temetõben. Pozsgay búcsúztatására több százan mentek el, írja az MTI.

Nagyjából száz-százötvenen jelentek meg péntek késõ délután a Szél Bernadett és Sallai Róbert Benedek LMP-s politikusok által Sándor Mária támogatására összehívott szimpátiatüntetésén a Kossuth téren.

Emlékszik még a Konzervatív Hallgatók Szövetsége néven gründolt formációra, ami azzal a céllal jött létre, hogy a „liberális véleménydiktatúra” ellen harcoljon az egyetemeken vitaestekkel? Ezúttal a KHSZ szegedi tagjai akcióztak, saját matricával takarták le a melegbarát helyeket jelölõ feliratot Szegeden. Ez a második hasonló akció a városban az utóbbi hetekben a SzegedMa.hu szerint.

Alumni találkozót akar szervezni a kormány a Magyarországon tanult külföldi hallgatóknak 2016-ban, errõl már döntöttek is, a határozat pedig meg is jelent a hétfõi Magyar Közlönyben

Már-már rekordszintû a munkaerõhiány, amit tetéz, hogy még a szomszédos országok is elkezdték elszívni a dolgozókat Magyarországról. Az egyre égetõbb munkaerõ-piaci gondok egyetlen pozitív hatása, hogy elkezdték felfelé tolni a béreket - írta az OTP elemzõire hivatkozva a Portfolio.

Csõdvédelmet kért a világ legnagyobb magánkézben lévõ szénbányászati cége. A Peabody a szénipart ért csapások és egy félresikerült felvásárlás miatt nem képes törleszteni adósságait.

Már most vasárnap kinyitná áruházait a Tesco, ha talál elég embert, akik hajlandóak munkába állni. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az áruház dolgozóitól úgy tudja, a Tesco már megkereste az alkalmazottakat, hogy most vasárnapra hajlandó 200 százalékos pótlékot, azaz háromnapi teljes munkabért fizetni azoknak, akik bejönnének vasárnap.

Az összes állami erdõgazdaság vezetõje havi kétmillió forint felett keres tavaly õsz óta. Õk a legnagyobb nyertesei az állami cégek vezetõit érintõ béremelés-hullámnak - írta a Nol.hu.

Csak akkor vezethessen be a mindenkori kormány egy új adminisztrációs terhet, ha a régiekbõl legalább ugyanannyi terhet elvesz, áll az Együtt Váradi Alapítványának új közpolitikai vitairatában.

Tízmilliárd forintért nyit nagyjából 50 új kihelyezett szervezetet, a külügy a Magyar Nemzeti Kereskedõház (MNKH) szervezésében. Az idei 42. Közbeszerzési Értesítõbõl derül ki, hogy új lendület kell a keleti és a déli nyitásoknak, pontosabban "az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a jelenlegi világgazdasági, geopolitikai folyamatok kiemelt jelenlétet indokolnak egyes relációkban".

A sertéshús után a tej, a tojás és a baromfi áfája is 5 százalékra csökkenhet jövõre, és mérsékelhetik az éttermi szolgáltatások és az internethasználat forgalmi adóját is. Emellett további 100 milliárdot terveznek lakástámogatásra költeni 2017-ben - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Súlyos veszteségekkel küzdenek a magyar sertéstartók, és a kormány sertésprogramja sem javított a helyzetükön. A kistermelõk ma kevesebb sertést tartanak, mint 2012-ben, és a kormány által 2020-ra megálmodott hétmilliós sertésállománynak a fele sincs meg - errõl a Mezõgazdasági Szövetkezõk és Termelõk Országos Szövetsége (MOSZ) számolt be szerdai közleményében.

Kihasználnák az utolsó szabad vasárnapot, és demonstrációt szerveznek a kereskedelmi dolgozók - ezt mondta az Indexnek dr. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. Sáling szerint a demonstráció célja, hogy megmutassák,

Érdemes megvenni olyan vállalat részvényét, amelyben nincs se eszköz se tõke? Nagyon racionális befektetõ egybõl rávágja, hogy dehogy, hozzá se nyúlnék. Mégis a divatos, kedveltebb részvények között ott találjuk a Tesla vagy a Facebook-papírokat és tény, hogy jó idõzítéssel jelentõs hozamot lehet elérni velük.

Háromszoros bért fizet a Tesco azon dolgozóinak, akik már most vasárnap be szeretnének állni dolgozni, írja a Világgazdaság. Ez 100 százalékos túlóra, 50 százalékos vasárnapi és 50 százalékos extra pótlékból fog összeállni.

Közbeszerzés nélkül vett a belügy öt darab, tizenöt éves MD–902-es helikoptert egy cseh cégtõl, a European Air Servicestõl. Ez 13,6 millió euró, azaz majdnem négymilliárd forint közpénzbe került.

Hat új, alternatív, Kliktõl független iskola indul õsszel. Eddig is sokan tervezgették, hogy a gyereküket kimentik az állami rendszerbõl, de ez az elsõ év, hogy ennyien lépnek is az ügyben. Az elégedetlen szülõk sokszor nem tudják, hogy az állami sulikat mi teszi alapvetõen utálatossá - mert nem feltétlenül az a sok felesleges hülyeség, amit a gyereknek meg kell tanulnia -, és sok érdeklõdõ azt sem látja pontosan, hogy miben térnek el az alternatív rendszerek az államitól, vagy egymástól. Mi a baj az állami sulikkal? Mi mást kínál a hazai iskolapiac? Valós megoldást nyújtanak a népszerû állami-alternatív hibridek?

Célegyenesben a pszichológusok kamarájának létrehozása, az errõl szóló törvényjavaslat társadalmi vitája lezárult - írta szerdai számában a Magyar Hírlap.

« Előző 1 ... 519 520 521 522 523 524 525 « 526. oldal » 527 528 529 530 531 532  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!