2024. május 8. Szerda, Mihály.
 


A magyar határon négy tranzitzónát alakítottak ki, állítólag azért, hogy a legálisan érkezõ menekülteket fogadják.
A valós cél azonban más lehet, mert már a tranzitba alig akarják beengedni az embereket, akik nyomorúságos körülmények megrekednek a
Szerbia és Magyarország közti zónában. Ezt mutattuk be elõzõ cikkünkben.
Ebben a fejezetben azt próbáljuk kideríteni, hogy mi értelme van fenntartani a határon a tranzitzónának nevezett minibörtönöket.

A dorogi nyomozók 2016. április 12-én 12 óra 5 perckor igazoltattak két zavart viselkedésû férfit. A rendõrök kérdéseire összefüggéstelenül feleltek és ruházataikból jellegzetes „kenderillat” áradt, írta a Police.hu.

Az Országgyûlés elnöke szerint egyetlen érv szólt a vasárnapi pihenõnapot szabályozó törvény visszavonása mellett, az, hogy egy év alatt nem sikerült meggyõzniük a "nyilvánvaló igazukról" a társadalmat - mondta el a Magyar Idõkben szerdán megjelent interjúban.

Újabb cikket közölt a Vs.hu a Miniszterelnökségtõl kiperelt Századvég-tanulmányokról. A kormány agytrösztjének számító Századvég cégcsoport 4 milliárdért készített háttértanulmányokat a kabinetnek, amelyekbõl többek között kiderült, hogy az emberek nem támogatták a stadionépítéseket.

Elfogták azt a fiatalt, aki rendhagyó módon akart egy boltba betörni - írja a Police.hu. Április 12-én reggel tettek bejelentést a rendõrségen, hogy egy tiszacsegei boltba valaki a tetõt kibontva akart bejutni, de a boltból nem hiányzott semmi.

Nem gyújtogatás miatt gyulladt ki a Testnevelési Egyetem sportcsarnoka tavaly októberben, a tûz a fûtési-vezérlõ szekrényben keletkezett - közölte az egyetem az MTI-vel.

Május 3-án tárgyalja a Kúria a kormány által a kötelezõ betelepítéssel kapcsolatban kezdeményezett népszavazás ügyében benyújtott jogorvoslatokat és dönt a kezdeményezésrõl.

Hazugsággal vádolja az Emmi államtitkárát a pedagógusok szakszervezete, és folytatják az április 20-ára meghirdetett egész napos sztrájk elõkészítését. Elõzõleg a KDNP-s Rétvári Bence államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli mûsorában azt mondta, hogy egy 2013-as megállapodásban a sztrájkbizottság lemondott a munkabeszüntetés jogáról bizonyos változtatásokért cserébe.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivõje hétfõn a parlament sajtótermében tartott tájékoztatót. Ehhez azonban nem lett volna joga, Gréczy ugyanis nem képviselõ, ezért Kövér szerdán mind az Országházból mind a Képviselõi Irodaházból kitiltotta.

Változatlanok a pártpreferenciák az elõzõ hónaphoz képest, derül ki a Medián a HVG számára készített friss felmérésébõl. Néhány ellenzéki politikus viszont népszerûbb lett, a top 10-ben most hárman vannak ott közülük.

Kedden és szerdán még szép tavaszi, kora nyári idõben lesz részünk, némi gomolyfelhõvel és helyenként záporokkal, de még 18-26 fokos maximumokkal.

Megszavazta a parlament a kötelezõ vasárnapi zárvatartásról szóló törvény visszavonását. A 176 szavazó képviselõbõl 163 szavazott igennel a visszavonásra, 11-en tartózkodtak, és két képviselõ nyomott a nemre.

Továbbra is jó esély van arra, hogy a Belügyminisztérium terrorellenes törvényjavaslat-csomagja akár az összes párt támogatását élvezze - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a minisztériumban tartott újabb ötpárti egyeztetés után.

Komádi

Komádiban a Közösségi Ház és Könyvtár minden évben megrendezi a szavalóversenyt az iskolások részére. Így volt ez most is.

Nemrég felkeresett Árva Judit a Komádi Mazsorett csoport mûvészeti vezetõje, hogy szeretné, ha tudósítanék a csoportról.

Lemondott mandátumáról Éva Ferenc, Harkány társadalmi megbízatású alpolgármestere. A Kiss László-botrány után néhány nappal róla is kiderült egy 43 éves bûnügy.

A demokratikus kormányzás, a korrupció és az igazságszolgáltatás függetlensége terén rontott Magyarország a Freedom House demokrácia-rangsorán, derül ki a szervezet éves jelentésébõl.

A Jobbik a kötelezõ betelepítési kvótáról szóló népszavazás helyett az alaptörvényben rögzítené, hogy a parlament hozzájárulása nélkül nem lehet nem magyar állampolgárok betelepítését elõírni, írja az MTI.

A Hajdú-Bihar megyei rendõrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint egy gáz-riasztó fegyverrel kirabolt egy italboltot Hajdúszoboszlón.

Az Index információi szerint mégis elindult a nyomozás a Nemzeti Földalapkezelõ elnöke, Nagy János és a szervezet alkalmazottai ellen hûtlen kezelés gyanúja miatt.

Meglepõen súlyos hatása lett annak, hogy Lenner Áron Márk belgazdaságért felelõs helyettes államtitkár a Portfolio cikkébõl lopott grafikonnal illusztrálta a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján a vasárnapi boltzár hatásairól szóló jelentést.

A néprajzi gyökerek vállalása nála nem pusztán cél, hanem eszköz – fogalmazott Szulovszky János etnográfus a Velényi Rudolf festõmûvész Áttekintés 3. címû kiállításának megnyitóján a hajdúszoboszlói Kulturális Központ Galériájában.

A jövõ hõsei versenyeztek2016-04-12 20:38:45

Fontos, hogy a diákok megtanulják megvédeni önmagukat és társaikat egy esetleges vészhelyzetben.

A labdarúgó megyei elsõ osztály vasárnapi meccsei közül mindegyik eldõlt vagy ide, vagy oda.

Háromgólos hátrányban, alapemberei nélkül indul harcba Magyarország az olaszok ellen.

« Előző 1 ... 520 521 522 523 524 525 526 « 527. oldal » 528 529 530 531 532 533  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!