2020. november 29. Vasárnap, Taksony.
 

A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerûsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérõ Jobbik tovább erõsödött - tudható meg az Ipsos március 6. és 13. között, reprezentatív mintán végzett kutatásának összegzésébõl, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

Aktivizálódtak a választók, továbbra is biztosan vezet a Fidesz, erõsödött az MSZP, a DK és az Együtt-PM - állapította meg az augusztus elsõ felében végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján az Ipsos.

Az Ipsos júliusi felmérése alapján a pártok sorában továbbra is a Fidesz áll az elsõ helyen, bár csökkent a kormánypárt támogatottsága. Az MSZP elmozdult múlt havi történelmi mélypontjáról, de így sem tudta utolérni a Jobbikot, amelynek szintén bõvült a tábora.

Az Ipsos legfrissebb felmérésében a pártok sorában továbbra is a Fidesz áll az elsõ helyen, a Jobbik a második legerõsebb, az MSZP támogatottsága csökkent, de a baloldalon még mindig a legnagyobb.

Az Ipsos elmúlt egy hétben végzett felmérése arról tanúskodik, hogy Magyarországon az európai parlamenti választáson alacsony lesz a részvétel és magabiztos Fidesz-gyõzelem születik - közölte az MTI-vel a kutatócég, amely szerint viszont korántsem lehet ilyen határozottan prognosztizálni a többi párt helyezését.

Az emberek többsége az EP-választáson belpolitikai szempontokat vesz figyelembe, ez a magyar szavazókra különösen jellemzõ - derül ki az Ipsos tizenkét uniós tagállamban végzett felmérésének eredményébõl.

Egyre többen választanak pártot, erõsödik a magyar lakosság választási kedve, a választási kampány eddigi nyertese a Jobbik, a Fidesznek utoljára három évvel ezelõtt volt ilyen sok szimpatizánsa, míg a "kormányváltó baloldalé" változatlan maradt.

Aktivizálódtak a választópolgárok, és ennek következtében több pártnak is sikerült gyarapítania táborát: erõsödött a legtöbb támogatóval bíró Fidesz-KDNP és a rangsorban harmadik Jobbik is. A kormánypárti szövetség hívei aktívabbak is, mint a támogatottság szempontjából második baloldali összefogásé - derül ki az Ipsos február elsõ felében végzett közvélemény-kutatásának eredményébõl.

« 1. oldal »