2024. május 30. Csütörtök, Janka, Zsanett.
 
Fideszes önkormányzatoknak sem tetszik a kormány terveForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-04-21 18:11:51
Címkék: Bihari hírek
„Alkotmánybírósághoz fordul a kormánypárti falvakat és városokat is tömörítõ önkormányzati szövetség, ha állami gyámság alá vonják a pénzügyeiket. Az állam ugyanis olyan informatikai rendszert vezetne be, amellyel a települések legutolsó számlájára is rálátna" - írja a VS.hu.

Egy korábban el nem ismert tervezet látszik most megvalósulni egy belügyminisztériumi törvényjavaslattal, amiben az van, hogy kialakítanának egy olyan központi rendszert, ahol az összes település minden költése, gazdálkodásának minden részlete megjelenne, azért, hogy azt folyamatosan megfigyelhessék. Nyilvánvalóan ezzel párhuzamosan, ha bármi olyat látnak, ami nekik nem tetszik, meg is teszik a megfelelõ lépéseket. A VS cikke szerint ez az önkormányzatok maradék önállóságának elvesztése mellett, 5-10 ezer ember elbocsájtásával és 10-20 milliárd megspórolásával járna.

Az önkormányzatoknál ez nem aratott túl nagy sikert. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) fideszes elnöke nyilatkozott a lapnak. Schmidt Jenõ azt mondta, hogy Alkotmánybírósághoz fognak fordulni, ha így ebben a formájában átmegy ez a törvényjavaslat, majd egy egészen meglepõen csípõs megjegyzést tett: „az átláthatóságra valóban szükség van a közpénzeknél, ezzel nincs gond (...) szeretném, ha a kormányzat pénzügyeivel kapcsolatban is lehetne ilyet látni".

Schmidt azt is mondta, hogy garanciákat szeretnének kapni, hogy ha el is fogadják a törvényt, abban legyen benne, hogy az önkormányzatok önkéntes alapon csatlakozhatnak a rendszerhez, és nem szünteti meg a függetlenségüket.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek