"A legcsúnyább kifejezés, amit a fiamtól hallottam az volt, amikor arra szólított fel, hogy szaporodjak, és sokasodjak, csak nem ezekkel a szavakkal" - meséli Nóra, egy  tündéri négyéves édesanyja. "Az elsõ reakcióm a nevetés volt, hiszen elég mókás látvány egy angyali kisgyerektõl olyan szavakat hallani, amiket egy kocsis is csak vonakodna ejtene ki a száján, aztán határozottan rászóltam, hogy hagyja abba, végül elgondolkodtam. Egyrészt azon, hogy mi lesz, ha legközelebb nem négyszemközt ragadtatja el magát, másrészt azon, hogy hol tanulta mindezt."

Nóra környezetében ugyanis mindenki "vigyáz a szájára", és az "ovi sem olyan", ahol ilyesmit hallhatna a gyerek. "Végül megkérdeztem a fiacskámat és kiderült, hogy a cifra szavakat a strandon sajátította el, még a nyáron, amikor egy bácsi ezt kiabálta haragjában. Akkor megbeszéltük, hogy ilyen szavakat csak a nagyon ostoba emberek használnak, azt meg nyilván nem akarja, hogy õt butának nézzék."

Ezt nem akarom hallani

A gyerekpszichológus szerint - bárhogy is tiltakoznak - elsõdlegesen a szülõ hibája, ha a csemete nem bír a nyelvével. Vekerdy Tamás úgy gondolja, a káromkodásokat leggyakrabban otthonról hozza az ember. "Én még nem nagyon láttam olyan kisgyereket, aki, ha a szülõ nem használ ilyen szavakat, pusztán az óvodából hazavitte volna. Viszont jól ismerem azt a példát, amikor viszik haza az oviból a gyereket, akire az a panasz érkezett, hogy milyen csúnyán beszél, és az anya nagyon csodálkozik, hogy kitõl tanulhatta - majd még az utcán, cifra trágárságokkal megtûzdelve kifakad: hányszor megmondtam neked, hogy ne használj ilyen szavakat. A felnõttek ugyanis sokszor észre sem veszik ha káromkodnak."

A szakember szerint viszont nem szabad engedni, hogy a gyerek csúnyán beszéljen, ha ez mégis elõfordul, határozottan fel kell lépni ellene. "Mondjuk neki azt, hogy: "Ezt nem. Ezt ne mondd! Ha így akarsz beszélni, menj be a szobádba" - vagy mondjunk valami olyasmit, hogy "ezt nem akarom hallani." Nem kell megindokolni, vagy megmagyarázni egy két-három évesnek, csak tudatosítani benne, hogy ezt nem szabad."

Vannak persze olyan "csúnya szavak" is, amiket szinte minden az ovis korú csemete használ, életkori sajátosságainak megfelelõen. "Az normális, ha a pisit-kakit emlegetik és utána kuncognak" - jegyzi meg Vekerdy Tamás. "Ezt nem tekintem óvodás korban csúnya beszédnek. Hiszen ez õket ez nagyon érdekli. A pisit-kakit ki lehet engedni, vissza lehet tartani és ebben az életkorban ez egy érdekes probléma."

Anyu, mi az, hogy...?

De mi van akkor, ha a gyerek nem akarja megérteni magyarázat nélkül a tiltást? Egy négygyerekes családanya, Zsuzsa például arról mesél, hogy a kislánya a villamoson akart a csúnya beszédrõl vitát nyitni.

"A zsúfolt hatoson kérdezte meg, iszonyú hangerõvel: mit jelent, amikor valakire azt, mondják - és itt a legõsibb nõi mesterség ötbetûs meghatározása következett. A villamoson egy pillanat alatt hatalmas csönd lett, és nagyjából kétszáz ember figyelte kíváncsian, hogy jövök ki a helyzetbõl. De sajnos leblokkoltam, így égõ arccal csak azt a kínos mondatot tudtam kinyögni, hogy "ez egy nagyon érdekes kérdés, amit otthon meg is fogunk beszélni". Tudom, hogy nem így kellett volna, de hirtelen nem jutott eszembe semmi okosabb."

Vekerdy Tamás szerint is inkább meg kell magyarázni a gyereknek, amit tudni akar, mégpedig az õ szintjén, és a lehetõ legsemlegesebb hangon: "Ilyenkor a valóságot kell mondani, különösebb érzelmi és egyéb körítés nélkül. Mondjuk: "egy olyan néni, aki különbözõ bácsikkal hajlandó ölelkezni, és ezért pénzt kap."

"Tehát a lehetõ legegyszerûbb válaszokat kell adni, amiben olyan dolgok legyenek, amirõl a gyerek is tudja, hogy micsoda. Tudja, mi az, hogy valaki megölel valakit, más kérdés, hogy nem abban az értelemben érti, ahogy a felnõtt, de szülõként ebben nem kell elmélyedni."

Azt sem tudja mit beszél!

Az is igaz, hogy sok ovisnak nem is fontos, hogy mit jelentek tiltott szavak: Szép Viktória óvónõ szerint, a 2-3 éves korosztály nincs tisztában azzal, hogy káromkodás közben mit is mond.

"Az én csoportomban is elõfordult már, hogy egy kisgyerek nagyon csúnyán káromkodott. Erre megkérdeztem tõle, tudja-e, hogy mit mondott, és tudja-e, hogy mit jelent a szó. Persze nem tudta, csak úgy mondta, mert hallotta otthon. Ezért pont úgy próbáltam errõl leszoktatni, hogy megkértem: gondolkodjon el azon, hogy ha nem is tudja mit jelent, meg azt sem, hogy miért is mondta, akkor szabad-e ilyet csinálni, hiszen mi az óvodában így nem beszélnünk."

Az óvónõ szerint a gyerekek több okból is káromkodhatnak ebben a korban. "Lehet ez egyfajta csintalanság is, vagy valamiféle nagygyerekes vélt viselkedés, vagy a szülõi minta követése. Ez a leggyakoribb, vagyis leginkább a szülõtõl tanulják el a káromkodást. Szerencsére egymástól nem tanulják el, mert ha elröppen egy-egy vaskosabb kifejezés, kiderül, hogy a gyerek közül többen még nem is hallották azt a szót. Érdekes viszont, hogy a fiúk a káromkodósabbak, a lányok inkább úgy próbálnak a felnõttekre hasonlítani, rájuk szólnak, ha kicsúszik a szájukon valamilyen csúnya szó." Szép Viktória szerint a szülõk viszont általában letagadják, ha az óvó néni szembesítik a gyerek trágárságával õket. "Volt anyuka, aki, amikor elmeséltem neki mit mondott a gyereke, elszégyellte magát, de tagadta, hogy õ lett volna a forrás. Nagyon nehéz ez, mert a szülõk nem nagyon viselik el, hogy beleszóljunk a nevelésbe, még ilyen esetben sem."

Hallgatni néha arany

Pedig szinte nincs felnõtt, akinek a száját el ne hagyná egyszer-egyszer valamilyen válogatott rondaság. A történetekbõl kiderül, hogy legtöbben autóvezetés közben használunk ilyen kifejezéseket. Vali is a volán mögött ejtette ki hímivarsejt egyik szinonimáját mérgében, amit a gyerek azon nyomban eltanult tõle.

"Gyakorlatilag egészen hazáig azzal szórakozott, hogy ezt a szót ragozta, igét csinált belõle, jelzõként használta, minõsített vele. Közben azt leste, hogy reagálok, kivált-e ez belõlem haragot, vagy valamilyen már érzést. N ekem leginkább nevethetnékem volt, de azt is megálltam, fapofával hallgattam a gyerek magánszámát. Mire hazaértünk, abba is hagyta, és azóta nem is került elõ ez a szó." Vali egyébként sem csinál nagy ügyet az ilyesmibõl, csak akkor, ha a trágárság valakire irányul. "Ha a szomszédra azt mondja, hogy hülye, akkor leállítom, és megbeszélem vele. De ha csak azzal bosszant, hogy azt mondja: kakaszagú a kaja, akkor még rá is teszek egy lapáttal, és azt válaszolom, hogy egyenesen fos szagú, így elvicceljük a dolgot. De ezt a módszert nem feltétlenül ajánlom másnak." Pedig a gyermek pszichológus szerint ez is lehet megoldás, ha csak egyszer-egyszer szabadulnak el a csúnya szavak. "Ezzel együtt jobbnak tartom, ha határozottan fellépünk a káromkodás ellen" - mondja a szakember.

Beszéljük meg

Amint viszont a gyerek egy kicsit idõsebb lesz, változik a helyzet. A pszichológus szerint ilyenkor már beszélni kell a dologról.

"A kiskamaszok esetében, pláne, ha tanár vagyok, és egy gyereket azon kapok a folyosón, hogy a másikat elküldi ide-oda, akkor behívom egy üres szertárba, azért, hogy leültessem, és megkérdezzem, hogy most akkor mit gondol errõl. A legjobb, ha ilyenkor viszonylag nyugodt vagyok, nem jövök zavarba, hallgatok, és várom, hogy õ mondjon valamit. Esetleg megkínálom egy kis teával" - mondja Vekerdy Tamás, hozzátéve, hogy ezektõl már elszoktunk. "A régi tanárok mindezt pontosan tudták, a maiak közül már csak kevesen vállalkoznak erre. Pedig négyszemközt minden gyerek más, mint a többi gyerek társaságában."

Heinrichné Csiszár Mária tanárnõ, bár nem nevezhetõ öregnek, de még a "régi iskolát" követi, - egyebek mellett - ebben a kérdésben is. "Azzal kezdeném, hogy mit nem szabad tenni, ha a gyerek elragadtatja magát. Nem szabad nyilvánosan megtorolni, nem szabad megbüntetni. Leginkább a megbeszélés a célravezetõ, egyrész t a négyszemközti, másrészt a osztályon belüli, persze ehhez olyan osztályközösség kell, ahol ezt meg lehet tenni. Ilyenkor azt próbálom megértetni velük, hogy az ilyen szavakat dühükben szokták használni az emberek. Akkor, amikor már nem tudják, hogy érveljenek a másikkal szemben. Azt is lehet mondani, hogy ilyet azért nem csinálunk, mert ez a tehetetlenség jele, ilyesformán nevetséges is lehet."

A tanító néni szerint egyre elterjedtebb már az alsóbb osztályokban is a káromkodás, sõt a lányok is egyre inkább átveszik ezt a rossz szokást. "Ebben a korban ezt egyrészt otthon, másrészt egymástól tanulják, de felcsípik máshonnan is, mondjuk a filmekbõl. Sajnos ez ragad rájuk a legjobban."

Persze a tanár is csak ember: Csiszár Máriával is elõfordult már, hogy kiszaladt a száján egy-egy ronda szó - az unokái füle hallatára. "Annyira meglepõdtek, hogy szóhoz se jutottak - majd sokkal késõbb elárulták, hogy gondolták volna rólam. Sõt, a legkisebb bizalmasan elmagyarázta, hogy ez egy ronda szó, amit nem szabad használni, és azt jelenti, hogy egy néni meg egy bácsi nagyon szereti egymást és gyereket akar csinálni. Úgyhogy elnézést kértem és elismertem, hogy ez nem volt szép dolog tõlem sem."