2022. szeptember 26. Hétfő, Jusztina.
 
Meddig ártalmatlan egy flört?Forrás: Haon
Utolsó módosítás: 2010-06-03 12:26:41
A flört egy izgalmas, kellemes dolog, ami teljesen ártatlannak indul, és ki tudja, hova vezet.

A baj csak az, hogy megesik az után is, hogy összekötöttük valakivel az életünket, ez pedig mindenféle bonyodalmakhoz vezet. Hol találjuk akkor flört izgalmát - bûntudat nélkül?


Bizonyos vélemények szerint a flört kifejezetten jót tesz egy házasságnak, a másik nézõpont szerint pedig egy túl kedvesre sikeredett mosoly is aláássa a harmóniát. Mégis, hol az a határ, ahol már ártunk a kapcsoltunknak?


Flört vagy sem?

A flört egyszerûen egy olyan viselkedés, ami azt hivatott jelezni a másik nem képviselõjének, hogy „tetszel”. Finom jelek, közlések, aminek van egyfajta szexuális felhangja, hiszen a flört valójában nem más, mint egyfajta párzási rituálé. Felkeltjük a másik figyelmét, kívánatossá tesszük magunkat, és jelezzük, hogy a másikat is vonzónak találjuk – még akkor is, ha csak pillantásokról, mosolyokról van szó.

Az egész egy improvizált játék férfi és nõ között, amiben az izgalmas az, hogy magunk sem tudjuk, hova vezet, de jól esik. Ezzel a világon semmi baj nincs, sõt, a flört szükséges és kívánatos dolog minden szingli esetében, aki még keresi az igazit.

A probléma akkor van, amikor párkapcsolatban, házasságban élünk, és olyasvalakivel flörtölünk, aki nem a párunk. Ezzel lehet vitatkozni, ám nem árt figyelembe venni: a házasságot, vagy akár egy kapcsolatot két ember szándéka együtt, közösen tartja életben. Minden kapcsolat megegyezésekre épül, akár kimondták ezeket, akár nem. A hûség egy olyan megegyezés, amit nem csak a társadalom vár el kapcsolatban, hanem minden ember, aki szeretné magát biztonságban, szeretve, megbecsülve és tisztelve érezni a párja mellett.


Miért flörtölünk?

Legtöbbször egyáltalán nem elõre megfontolt szándékkal tesszük. A flört olyan érzéseket kelt bennünk, amit általában egy kapcsolat elején tapasztalunk csak meg: az ismeretlen izgalma, és annak a jólesõ tudata, hogy valaki vonzónak talál bennünket. A legtöbb nõ - és természetesen a férfi is - azért bonyolódik „ártalmatlan” flörtökbe, mert hiányzik neki az a fajta csodálat, amit ilyenkor kap. Megerõsítésre vágynak, arra, hogy valaki csakis és kizárólag nõként (és nem anyaként, munkatársként, jóbarátként stb.) tekintsen rá.

A gond egyedül azzal van, hogy mindezt a saját párunktól kéne megkapnunk. És ha nem kapjuk, nem az a megoldás, hogy máshol keressük, mert az minden, csak nem ártalmatlan. Akár csak egy-egy mindent elmondó pillantásról beszélünk, akár hetekig tartó pikáns évõdésrõl a kollégával, az már károsítja a kapcsolatot. Az igazság az, hogy minden egyes alkalommal, amikor máshol keressük az érzelmi vagy fizikai szükségleteidre a megoldást, elfordulunk a partnerünktõl és a kapcsolatunktól. Minden ilyen pillanat lemorzsol egy picit, vagy egész sziklákat tör le a kialakult intimitásból, tiszteletbõl és bizalomból.


Mikortól ártalmas a flört?

A fentiekbõl következõen mindig. Nem arról van szó, hogy vezet-e megcsaláshoz, hogy szexbe vagy akár házasságon kívüli kapcsolatba torkollik-e az évõdés. Arról van szó, hogy ha bármi olyat teszel, amit nem szeretnél, hogy megtudjon a párod, már vétettél. Ha bármi olyat teszel, amit nem szeretnél, ha veled tennének, vétettél. És ha vétesz, akkor eltávolodsz, minden egyes alkalommal hátrálsz egy-egy lépést. Aztán egyszer csak azon veszed észre magad, hogy az a drága jó ember, akit egyszer annyira szerettél, már borzasztóan idegesítõ, mennyi hibája van, és így tovább.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!