A tanár úr azt fejtegeti, hogy a mai világban, amikor az internet számtalan korábban elképzelhetetlen lehetőséget nyújt, sokan ki is használják ezt. Főiskolai tanárként, országos médiakutatóként gyakran találja szemben magát plágiummal, azaz a szellemi termékek  lopásával.  A diákok például dolgozatokat, egész szövegeket másolnak ki az internetről, és adják azt elő saját írásként.  Mert ez egyszerű, könnyen  és gyorsan kivitelezhető, semmibe nem kerül, és még a fejüket sem kell törni. Csak azt felejtik el, hogy a tanár úr nagyon tájékozott ember, és  - szintén az internetnek köszönhetően - pár másodperc alatt utána tud nézni annak, honnan is származik a másoktól ellopott szöveg.

Sajnos én is tapasztaltam már, hogy saját cikkemet egy számomra ismeretlen honlapon láttam viszont. De olyan is előfordult már, hogy egy ötletemre, elsőként megírt sztorimra rábukkant egy országos tévécsatorna, és sajátjukként mutatták be a történetet. Meg sem említették a forrást. Pedig a szerzői jog egyértelműen rendelkezik a szellemi termékekről. Még az egyszerű tény- és híranyagok esetében is az a szabály, hogy bár szabadon átvehetők, de a forrást meg kell jelölni. Ezt azonban egyre-másra megszegik a tehetségtelen, vagy tájékozatlan média munkások.

Megértem én, hogy nem mindenki tanult sajtójogot, és újságírói etikát, hogy tisztában legyen a törvényekkel, írott és íratlan szabályokkal. De úgy gondolom, azt minden becsületes ember tudja, hogy nem illik más tollával ékeskedni. S ha ezt a népi bölcsességet betartja, akkor bizonyára nem követ el plágiumot.