2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 

Április 5-én a NormafánKiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa azt közölte a szerda délelőtti sajtótájékoztatón, hogy a számok alapján országosan és Budapesten is romlott a kijárási korlátozás szabályainak betartása.

Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóban, írja az MTI.

Közleményt adott ki a rendőrség arról, mi történik, ha valakinek most, a koronavírus-járványban jár le valamelyik irata.

para.pngA felettünk elhelyezkedő anticiklon miatt rendkívül száraz a levegő Magyarországon, a relatív nedvesség sok helyen 20% köré csökkent mostanra - írta kedd délután a MetNet.

Több települést elárasztottak a kirándulók az elmúlt napokban, emiatt kedden Tihany polgármestere már közleményben kérte az embereket, hogy ne autózzanak oda, és jelzésképpen lezáratta a város parkolóit. Azóta többek közt Hollókő, Velence, Tokaj, Szentendre, Zebegény, Gánt és Bakonybél is próbálja önkormányzati intézkedésekkel távol tartani a turistákat.

Az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ a Magyar Nemzetnek küldött egy tájékoztatót a hétfő óta zajló általános iskolai elsős beiratkozások szabályairól, a koronavírus-járvány miatti változásokról. A lap összefoglalójából kiderül, hogy

D ATI20200325012A koronavírus-járvány a 65 évnél idősebb embereket fenyegeti leginkább, Magyarországon a lakosság majdnem 20 százaléka lehet veszélyeztetett, közülük sokan valamilyen mentális vagy fizikai problémával küzdenek. Az ellátórendszer hiányosságai miatt sokszor a családokra marad az idős hozzátartozó gondozása, ami járvány idején még komolyabb anyagi és pszichés terhet jelenthet. Önkormányzatoknál és az idősellátásban résztvevő szervezeteknél is egyre több idős jelentkezik segítségért, gyakran azért, mert a járvány miatt most a család nem tudja őket látogatni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország a migráció feléledése, egy újabb hullám lehetősége miatt adományozott több százezer egészségügyi maszkot Észak-Macedóniának, Szlovéniának, Horvátországnak és Szerbiának, derül ki az RTL Híradó keddi adásából.

Az új koronavírussal kapcsolatos hamis állításokat tett közzé az egyik videómegosztó oldalon egy Borsod megyei férfi és lánya, írja a police.hu. A rendőrség beszámolója szerint rémhírterjesztés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 54 éves férfival és 15 éves lányával szemben.

Karácsony Gergely41 független és ellenzéki polgármester adott ki közös nyilatkozatot, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a kormány fontos bevételi forrásoktól fosztja meg az önkormányzatokat. Többek között Karácsony Gergely főpolgármester, Botka László szegedi, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi, Péterffy Attila pécsi, Mirkóczki Ádám egri polgármester és a 14 budapesti kerület vezetője írta alá a nyilatkozatot.

alapjovedelemA koronavírus-járvánnyal és a nyomában lesújtó válsággal járó hírzajban talán elsőre nem szúr szemet, de különös dolog történik a világ több országában: a legrosszabb forgatókönyv elkerülése érdekében az államok elkezdtek bőkezűen, korábban nem látott módon pénzt osztani az embereknek.

D MTZ20200404014Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden bemutatta a kormány újabb gazdasági csomagjának részleteit, de egyelőre még mindig nagyon sok kérdés van azzal kapcsolatban, hogy ez hogyan működik majd. A tisztázásban pedig a kormány és a miniszter kommunikációja sem segít, mert elég nehéz értelmezni az eddigi nyilatkozatok alapján, hogy akkor végül is milyen segítséget nyújt az állam, és kinek.

D MTI20200406011Hamar világossá vált, hogy Magyarország sem ússza meg a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait. Hasonlóan a világ legtöbb országához, a magyar kormány is különféle intézkedésekkel próbálja enyhíteni a kárt, amit a járvány a ország gazdaságának okoz. A kormány bejelentése szerint a GDP nagyjából 18-20 százalékával egyenértékű összeget (olyan 9200 milliárd forint) mozgatnák meg a gazdaság megvédésére. Összeszedtük, hogy eddig milyen intézkedések születtek kifejezetten a gazdaság megsegítésére, vonatkozzanak azok cégekre, teljes szektorokra, vagy magánemberekre.

A külföldi tulajdonú élelmiszerláncok fizethetik majd be a különadó nagy részét, egyebek mellett ez áll a Deloitte könyvvizsgáló cég közleményében.

DSC 1205Nagyon szűk ösvényen kell a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a járvány idején haladnia. Úgy kell likviditást pumpálnia a gazdaságba, hogy azért a forint ne szálljon el teljesen. Úgy kell kedvezményes hiteleket kitalálnia, hogy a már eleve különadóval és moratóriummal sújtott bankok ne menjenek csődbe. Úgy kell pénzt nyomtatnia, hogy ne szabaduljon el az infláció. Ebből a receptből most ilyen süteményt lehetett sütni.

A 275 milliárd forintos vagyonából akár 200 milliárd forintot is elvivő beruházást jelentett be hétfőn az MNB alapítványok vagyonát kezelő cég: az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. tőkealapja megvásárolja a Globe Trade Centre (GTC) S.A. ingatlanfejlesztő cég 61,49 százalékos tulajdonrészét.

DSC 1635Fizetési nehézségei adódtak a Bónusz Brigádnak – értesült a hvg.hu. A lap több olyan cégről is tud, amelyiknek tartozik a kuponos oldal. Az egyik ilyen partner ezek után már nem biztos, hogy ki tudja szolgálni azokat, akik már megvették a kupont.

Vállalkozói Információ néven indított portált az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA), „Válaszok a vállalkozások számára a koronavírus helyzet kezelésére” – olvasható a nyitólapon az oldal öndefiníciója, amit Palkovics László jelentett be kedden a koronavírus gazdasági hatásainak kezelésére létrehozott állami akcióterv részeként.

Az ellenzéki pártok szerint a kormány megkésett a gazdasági intézkedésekkel, emiatt pedig sokan már elveszítették a munkájukat. A pártok reakcióikban kiemelték, hogy a munkanélküliekkel, a kisvállalkozásokkal és a nyugdíjasokkal sem foglalkozik igazán a kormány, javaslatként pedig felmerült a nyugdíjemelés, az álláskeresési járadék megemelése és Mészáros Lőrinc különadóztatása is.

D KOS20200406021Az irány jó, vélik az elemzők arról a csomagról, amellyel a magyar kormány is belépett a nemzetgazdaságot érdemben megsegítő kormányzatok közé. Egyelőre nyitott kérdés az egyes csomagok valódi mérete, illetve a pontos szabályozások, de alapvető filozófiának az tűnik, hogy a magyar állam erős kontrollt tart magánál, aktivitásokhoz kötött alapokkal, hitelekkel, támogatásokkal segít a vállalkozásoknak.

A világ száz leggazdagabb emberének vagyona 408 milliárd dollárral apadt február-márciusban a koronavírus hatásaként – írja az MTI. A sanghaji Hurun Report című kínai havilap számításai szerint a 100 milliárdos 86 százalékának a vagyona csökkent, 9 százalékának nőtt, és 5 százalékának nem változott érdemben az elmúlt két hónapban. A Hurun-jelentés szerint februárban és márciusban a 100 leggazdagabb ember vagyona annyival csökkent, amennyivel az elmúlt két és fél évben nőtt.

Elveszi a kormány a gépjárműadót az településektől, és válságkezelésre fordítja. A helyzetet közelebbről vizsgálva az látszik, hogy a tétel nagyját már 2013-ban elvették, és a legtöbb esetben nincs szó jelentős összegről a költségvetésen belül. De a járványban és a válságban sok feladat hárul az önkormányzatokra is, ezért érthető, ha a polgármesterek nem repesnek az örömtől, ráadásul vannak olyan falvak, ahol a büdzsé jókora részét adta ez a forrás.

Minden gyártási tevékenységét felfüggesztette a Boeing, amely kedden a seattle-i után a charlestoni üzemet is bezárta – írja az MTI. A chicagói székhelyű repülőgépgyártó közleménye szerint a dolgozók egészsége és biztonsága érdekében, valamint a koronavírus-járvány légi közlekedésre gyakorolt hatása miatt döntöttek így. Hozzátették, hogy a végösszeszerelő sor újraindítására lassan és fokozatosan kerülhet csak sor.

« Előző 1 ... 11 12 13 14 15 16 17 « 18. oldal » 19 20 21 22 23 24  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!