Utolsó módosítás: 2014-03-12 20:53:35 |
|
A gazdák legfontosabb feladata megyénkben most a talajok lezárása. „Azt szokták mondani, hogy az a jó, ha Szent György napján nem látszik ki a fácán a vetésbõl. Hát, ebben a tekintetben vannak kétségeim, hiszen bár szépen teleltek az õszi kalászosok, mifelénk legalább 100 milliméter csapadék hiányzik a talajokból” – utalt a népi bölcsességre Békési Imre, a derecskei Petõfi Mezõgazdasági Kft. ügyvezetõje, akit aggaszt, hogy itt-ott máris felfedezhetõek a vízhiány nyomai az állományokon.
Amúgy rendben van
A Hajdúságban is érzékelhetõ némi csapadékhiány, de amúgy a tavaszi munkálatokkal rendben haladnak a gazdák – tudtuk meg Örvendi Lászlótól, a Magosz megyei elnökétõl, aki maga is gazdálkodik. – Úgy tûnik, hogy az idén két-három héttel hamarabb nyílik a tavasz, és ez dolgot ad a gazdaembernek. A borsó vetése gyakorlatilag megtörtént, a búza fejtrágyázása van soron. A szeles, száraz idõ miatt az egyik legfontosabb feladatunk lezárni a talajokat, hiszen hiába nedves a felsõ néhány centis talajréteg, ha megforgatjuk, könnyen kiszárad – sorolta a teendõket, hozzátéve, hogy a gyümölcsösökben is igyekezni kell a metszéssel és a lemosó permetezéssel.
Mivel nincs a földeken zsebkendõnyi hely sem, ahol állna a víz, zavartalanul folyhatnak a talajmunkák a Hajdúböszörményi Mezõgazdasági Zrt. területein is. Erdélyi Zoltán vezérigazgató úgy számolja, hogy arra felé is legalább száz milliméternyi esõ hiányzik ahhoz, hogy az õsziek fejlõdése és a tavasziak vetése kapcsán is optimális körülményekrõl lehessen beszélni.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|