Utolsó módosítás: 2014-03-10 21:00:44 |
|
Hat hajdúdorogi lakost fogtak el és vettek õrizetbe a helyi rendõrök a Készenléti Rendõrség járõreivel közösen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 8-án 15 óra 30 perc körüli idõben a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság ügyeletét telefonon hívta egy nõ, aki arról tett bejelentést, hogy a hajdúdorogi házukba több személy megtámadta õket.
A sértett családjával otthon tartózkodott, amikor minden elõzmény nélkül többen szerszámokkal a kezükben bementek az udvarukra, házukba, ahol ordibáltak velük és bántalmazták õket.
A bejelentést követen a Készenléti Rendõrség járõrei és a helyi rendõrök a helyszínen adatgyûjtés végeztek, tanúkat hallgattak meg.
Az egyenruhások bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a rendõrkapitányságra elõállítottak 7 helyi lakost.
A 17 és 40 év közötti lányt és férfiakat a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd – a fiatalkorú lány kivételével – õrizetbe vették õket.
A Hajdúnánási Rendõrkapitányság B. Zoltán, B. Róbert, B. Krisztián, T. Gyula és fiatalkorú társuk ellen súlyos testi sértés bûntett, B. Miklós ellen súlyos testi sértés bûntett kísérlet és a 17 éves lány ellen könnyû testi sértés vétség, valamint mind a hét gyanúsított ellen magánlaksértés bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást és kezdeményezi a terheltek elõzetes letartóztatásának indítványozását.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|