2024. május 27. Hétfő, Hella.
 
Egy szélhámos miatt végzett családjával a balmazújvárosi férfiForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2015-07-09 13:20:17

Szörnyû gyilkosság történt még júniusban Balmazújvárosban. Egy férfi megölte a családját, két fiúgyermekét és a feleségét, majd magával is végzett. A Blikk szerint a gyilkos apa féltékeny volt, mert a felesége, Andrea az interneten megismerkedett egy indiai férfival, akihez hozzá akart menni feleségül.

A Blikk most azt írja, hogy az indiai férfi, a 26 éves Akash J. szélhámos, és csak azért akart a magyar nõhöz hozzámenni, hogy õt kihasználva eljusson Magyarországra. A férfi a Blikknek elismerte: szüksége lenne egy magyar feleségre, akinek még fizetne is 4500 eurót (mintegy 1,4 millió forintot), hogy hozzámenjen. Errõl gyakorlatilag hirdetést adott fel – tört magyar nyelven – az interneten.

Nemrég fejeztem csak be a tanulmányaimat, így nincs sok megtakarított pénzem. Ám ennyim van annak, aki hozzám jön, csak a papírok miatt, és hozzásegít, hogy örökbe fogadhassak egy magyar kislányt. Miután megkaptam a gyereket, elválhatunk

– mondta Akash J. lapunknak.

A Blikk szerint Akash a kislányt Andreának nevezné el, és most jön a legfurcsább része a történetnek, az indiai férfi ugyanis a Blikknek azt mondta: "A repülõgépem csak november 17-én indul vissza, addig segítenie kell rajtam valakinek. Kislány nélkül nem megyek vissza Újdelhibe! Ha senki nem áll mellém, Andrea sírjánál ölöm meg magam."

Akashról egyébként Andrea édesanyja sincs jó véleménnyel. "Eleinte szépen beszélt, de aztán egyre követelõzõbb és erõszakosabb lett. Azt akarta, Andi mihamarabb intézze el a letelepedéshez szükséges papírokat" - mesélte róla az áldozat édesanyja az RTL Klubnak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek